Médiahekk

Munkámból kifolyólag - meg egyébként is - sokat internetezek, s emiatt szakajtónyi számomra abszolút lényegtelen hírbe is belefutok. Miután vagy tizenhatodszor láttam meg Sarka Kata és Hajdú Péter legújabb balhéját, bűzleni kezdett a dolog. Mivel a bulvár alapvetően reklám, ebben nyilván egyetértünk, még ha infónak is van álcázva. Szóval a megszellőztetett sztori a következő: Sarka Kata a benne lévő (és a telóval készült) fotókkal együtt (miért nem kártyára menti? lol) adta el telefonját egy kereskedőnek, aki annak rendje és módja szerint továbbadta a készüléket. Az új vásárló pedig hát megtalálta ugyebár, s mi ad Isten, rögvest a nagy bulvárlapokhoz futott a képekkel, akik persze címlapon, de a tuningolt cickókat azért böcsülettel kikockázva hozták le a fotókat. 

A nép persze veszi az újságot, fórumokon megy a téma, csak az van kedves barátaim, hogy megint csak át vagytok ba..va. Próbaképp lementettem egy fotót a gépemre, s egy egyszerű jobb kilikk után a részleteknél kiderül, hogy az ominózus pikcsör Canon EOS 350 D-vel készült, ami gyanúsan nem telefon. Aki nem hiszi el, itt a link. Akkor hogy is van ez Petya?     

Életjel

Azért néha nagyon tudnak fájni bizonyos dolgok. És itt most legfőképp a munka frontjáról van szó. Két, hozzám több szempontból is igen közel álló kolléga lépett le a laptól az uttóbi hetekben, ami eleve mélyütés. Más nélkülük, nagyon más, de nem erről szeretnék írni. Sokkal inkább arról, hogy a történtek ellenére _ két újságíróról van szó - sajnos fel sem merült az illetékesek fejében, hogy engem esetleg 100 százalékban újságíróként foglalkoztassanak tovább. Csináld csak tovább a fotózást, gyerek, az nem baj, hogy nem értesz hozzá eléggé, az nem baj, hogy még így is sokat írsz, az nem baj, hogy az egész qrva szerkesztőségben csak neked van a zsurnaliszta szakmához szakirányú diplomád, s az sem baj, hogy nem szereted a fotózást (ez nem hozzáálás, hanem képzettség kérdése, hiszen az ember, legalábbis én biztosan, a legjobbat akarja nyújtani, s amíg a fotóriporter kollégáimnak a gyakorlat és a szaktudás miatt könnyen megy minden, addig nekem minden egyes normális képért keményen meg kell küzdenem). Megértem én, hogy a helyzet kényelmes a lapnak, hiszen két legyet ütnek egy csapásra, de azért talán az is számíthatna valamit, hogy a gyerek ne undorral menjen be nap, mint nap, s ne érezze klasszisokkal jobban magát betegen, az ágynak dőlve, mint egészségesen, meló közben. Merthogy ez a szitu, s nem hiszem, hogy sokáig bírom.  

reload 5.0

írok. mármint blogot. régóta nem tettem ilyet. az okát nem tudom, talán valamiféle krízis ért el az online kommunikációt illetően. pedig rengeteg említésre érdemes dolog történt velem az elmúlt fél évben, amiről kellett volna posztolni, mert talán könnyebb lett volna átvészelni a számomra igen komoly változásokat, ha kiírtam volna magamból. de nem tettem. inkább nem írtam. késztetést sem éreztem, nem zavart, hogy eseménytelenül pörögnek a napok és hónapok az szpd weblogon. 

most ugye nyár. ezerrel. fotós-újságíró-robotként ez különösen melós időszak számomra, főképp hogy egy halvány köszit vagy hajrát sem kapok sehonnan. megvolt a pafe, a volt, az örök szerelem utcazene és a művészetek völgye is becsülettel. meg mellette ezer dolog. csak pihenni és kikapcsolni nincs idő és lehetőség. egybefolynak a napok kezdem már megszokni. remélem a kéthetes szabi majd segít ezen. jövök majd még valamikor.

ezt most nem kesergésnek meg önsajnáltatásnak szántam, csak hát ez jött ki belőle. sorry.     

Végre

indul a kispályás foci szezon. Mehetünk ki salakra, nyomhatjuk a meccseket ezerrel. Jó, persze teremben is egész télen zúztuk, de szabadtéren, tétre menő derbiken pályára lépni más lesz azért. Idén újra Boiler CF-ként neveztünk a srácokkal, mert az Oli e Gino pizzéria nem akart szponzorálni minket. Tavaly még - annak ellenére, hogy egy kanyi forintot nem adtak riszpektből megtartottuk a nevet, de most vége. Visszatérés a gyökerekhez, így kezdtük még 2005-ben. Némiképp átalakult a játékoskeret is. Úgy néz ki, hogy a távozók mellett (El Kaukero, Szmandra Kálmi, Tolnai G, Tunya) lesznek érkezők is. Régi cimborám, Horváth Lacika is csatlakozik hozzánk, no meg Illésfalvi Joci és a legdurvább becenévvel rendelkező Zíí (aki Laci). Tessék szurkolni nekünk nagyon.

Hiphiphurrá

Tudtam már régen, de nem írhattam. Bazsevál a Muse a Szigeten. Ott leszek. Kötelező. Persze továbbra is a VOLT a szívem csücske, de azért Matt Bellamy és bandája korántsem említhető egy lapon a kiégett trip-hop legenda Massive Attack-el, no meg a 85 éves Billy Idol mesterrel, hogy a kissé unalmas Prodidzsájról ne is beszéljek. Persze tudom, rohadt drágák a minőségi zenét játszó, s jól futó zenekarok, meg az is igaz, hogy tavaly a senkiházi Limp Bizkitre meg az 5 éve lejárt Mansonra zarándokoltak tízezrek Sopronba, holott Wolfmother-re meg Rage Against The Machine-ra kellett volna zúznunk a Lővérekben. Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Hehe.     

Reboot

Végre, mondhatnám elégedetten, ha nem csak és kizárólag rajtam múlna mikor frissül webkettes énem egyik szelete. Úgyhogy nem mondombb. Inkább leírom, mi történt velem az elmúlt hónapokban, merthogy nem unatkoztam, főképp ennek tudható be a kis túlzással komolynak is mondható pauza. 

Leginkább dolgoztam. Olcsó kifogás, de igaz. Próbáltam odatenni magam böcsülettel az újságnál, s talán sikerült is, hiszen eddig még senki nem mondta, hogy menjek inkább pultozni a Macóhoz a pálinkaházba.

Az utóbbi másfél hónapban egyébként még fárasztóbbá vált az újságírói lét, ami ugyebár a kampánynak tudható be. Kapjuk és nyomjuk ezerrel. Csak hát nem kicsit unalmas a dolog. Leginkább azért, mert sokszor az embereket képviselő honatyának alkalmatlan politikus(jelöltekkel) találkozom, akik egyrészt maguk sem tudják mit akarnak (azon kívül, hogy voksokat szerezni), másrészt pedig ezerszer eldurrogtatott populista közhelyeket nyomatnak az arcomba, s ezáltal az oly drága olvasók arcába.

Persze mondhatnánk, hogy ez a munkám, ne panaszkodjak. Nem is teszem, csinálom keményen, panasz sem lehet rám, de azért fenntartom a jogot arra, hogy tele legyen vele a tudatom. Mert sokkal szívesebben írok például a berhidai lovas majálisról vagy épp egy jó zenekarról, mint a kampányrendezvényekről. Punktum.

No, de azért nem vagyok ennyire negatív, hiszen a tavasz beköszöntével (apropó, mindenkinek köszi a szülinapi jókívánságokat) a jókedv-indexem is meredeken kúszik felfelé. Jönnek ugyanis szépen sorban a szabadtéri fesztek, úgyhogy alakul a program. Április végén ugye VEN Veszprémben, aztán Pannónia Várpalotán, VOLT Sopronban, Utcazene Veszprémben, Művészetek völgye szigorúan a dörögdi Klastrom kocsmában, zárásképp pedig Matt Bellamy-val dúdoljuk majd együtt nemzetünk büszke fővárosában a Kinghts of Cydonia-t (Sziget). Tervben van még egyhetes tengerparti fekvés időszakos fürdéssel és balatoni kikapcs, hogy a júniusban startoló foci vébéről ne is beszéljek. Mert azzal meg úgy vagyok, mint hőn imádott kollégám az olimpiával: nézek mindent, ha törik, ha szakad.   

Fásy for president 2.0

Ennyi. Még a végén igazam lesz, s a mester lesz a prezident, Bunyós Pityu a rendvédelmi miniszter, Zsülike meg váltja Hillert az oktatási kabinet élén. Magyarország, én így szeretlek!