Wolfmother

Bejön, de nagyon. Ősrock modern kivitelben. Ha újra zenekart alapítanék, nagyjából ezt a muzsikát nyomnám a srácokkal. Wolfmother. 

 Wolfmother - Joker And The Thief

Wolfmother - Woman

Ancsa

A csúnya közhellyel élve szürke és félelmetes sebességgel pörgő mindennapjaimat (észre sem vettem, hogy vége a nyárnak, erre mindjárt itt a karácsony) néha azért félbeszakítják érdekes mozzanatok. Ilyen volt az elmúlt hétvége is, amikor büszke zugfirkászként Bukarestbe utaztam a Honvédelmi Minisztérium meghívására. A másfél napos szomszédolás apropója egy Cozma-emléktábla és egy hősi magyar parcella felavatása volt. Töredelmesen bevallom, a szombat esti kecskeméti indulás előtt kissé azért tartottam a repülőúttól, ugyanis nem menetrend szerinti járattal, hanem (Szekeres Imre honvédelmi miniszter meg egy rakás katonai elöljáró és politikus társaságában) a honvédség AN-26-os gépével röppentünk át Bukarestbe (Ilyen a gép).

A derék katonák által csak Ancsának becézett gépsárkányban végül a folyamatos hangzavartól eltekintve viszonylag nyugodt utunk volt, alig másfél óra elteltével már landoltunk is a román fővárosban. Fél tíztől fogadás a nagykövetségen, majd a szállás elfoglalása (ld. a csatolt képen a Howard Johnson szállodát), s egy éjszakába nyúló sörözés következett a delegáció tagjaival. Frankón el is aludtam reggel, majdnem lekéstem Szekeres mester sajtókonferenciáját, ahol szerencsére kávét is szolgáltak fel, mert az bizony a kései kelés miatt kimaradt.

Délelőtt Dinamo-stadion majd Kálvin-temető, a már említett események, ahol a jegyzetelés mellett fizikai fölényemet kihasználva küzdöttem a jó fotós és videós helyekért a román média lelkes riportereivel. A percre pontosan beosztott program (azért megnéztem volna Bukarestet) a nagykövetségen zárult, ahol az egykori újságíró Füzes Oszkár látott újfent vendégül minket. Anyagleadás, interjúzás, s már zúztunk is a reptérre, majd fél hatkor már Kecskeméten landolt az öreg, s még mindig rohadtul hangos Ancsa. Gyors volt, de azért így is nagy élmény. Legközelebb remélem becsúszik egy durvább kiküldetés is, szívesen írnék például a külszolgálatot teljesítő magyar katonákról (pl.: Afganisztán, de lehet Ciprus is :D).

Akit esetleg érdekel, az út kapcsán megjelent cikkek az alábbi linkekre kattintva olvashatók.

Petre Cozma: Az én kicsi fiamnak két hazája volt
http://naplo-online.hu/cimlapon/20091101_petre_cozma_bukarest

Madárka, lehet két hazád
http://naplo-online.hu/cozma_gyilkossag_tragedia/20091102_petre_cozma_roman_magyar_ellentet

Elesett katonák emlékhelye
http://naplo-online.hu/cimlapon/20091104_magyar_katonak_emlekmuve

Tizenöt esztendő

Azért amikor '94 novemberében hosszú, több órás könyörgés után végre ellátogathattam életem első rockkoncertjére, nem gondoltam, hogy 15 év múlva közös képen, kissé megöregedve, de ugyanúgy lázadva együtt nyomjuk majd az akkori ikonnal. Igen, a mai napig kedvencnek számító, akkor épp a Férgek-lemezzel turnézó Tankcsapda volt a zenekar (előzenekar meg a Necropsia, a mai napig emlékszem), Lukács Laci pedig az ominózus frontember. Azóta voltam vagy 30 TCS-bulin, legutóbb épp csütörtökön az Expresszóban. Ez annyiban különbözött a többitől, hogy előtte beszélgettünk is.   

Rákkenroll öcsém!

Na, ez odacsapott rendesen, gyerekek! 2,5-ös Navarát teszteltük Glogovcsán kollégával, ezerrel zúztunk a Csatár-hegyen. Az eredmény holnap, azaz csütörtökön olvasható, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nekem kell egy ilyen gép. Most, rögtön, azonnal. Más dimenzió. Teljesen más.

Remete a hegyről

Akkor ez most a nagy visszatérés, vagy mi, egyfajta önkéntes száműzetésből, amit azért szívesebben nevezek inkább jól sikerült nyaralásnak. Merthogy egyrészt tényleg jól éreztem magam, másrészt pedig úgy kellett nekem ez a kéthetes telefon- és netmentes pauza, mint a folyton nyavajgó mobilomnak a töltő meg a 220V. 

A két hetet egyébként Melus drágám családjának kövágóörsi haciendáján töltöttük. Fent az Ecséri-szőlőhegyen (innen a cím). Csendben, nyugalomban, egy szerény balatoni örökpanorámával megtámogatva, csak hogy jobban essen minden. Az első héten leginkább a ritmust próbáltam átvenni, vagyishogy lelassítani, mert a napi pörgésből nem lehet ugyebár oly könnyen kiugrani.

Ez csütörtökre sikerült is, akkor már nem hiányzott a napi betevő szélessáv sem, maradtam Sir Arthur Conan Doyle komám történeteinél (gy.k.: Sherlock Holmes). Aztán megvolt nagyvázsonyi dumaszínház, kétszer is, ahol újfent megbizonyosodhattam arról, hogy a Szőke Bandi nem normális (folyt a könnyem, ahony nyomta a sódert a szintén agyament Badár kollégával), másnap meg Kovács András Péter ökör poénjaira majszoltuk a kürtőskalácsot. 

A második héten aztán volt minden, ami kell. Dörögdi fesztivál a kulthely Klastrom kocsmában elfogyasztott hosszúlépéssel, strandolás és aszalódás (bronzisten lettem, na) az aprócska, ám kiváló kővágóörsi bíccsen (beach-en :D), s persze a barátok hosszú hétvégés látogatása, amelyet szándékosan a kéthetes zúzás végére időzítettünk. Összesen tizenöten voltunk. Barátok, barátnők, feleségek (szia Ricsi), tesók meg minden. Bográcsozás, fürdés, ökörködés, némi iszogatással egybekötve. Jól sikerült, na. Ezúton is kösz mindenkinek, aki ott volt.   

Utcazene utóérzés

Bréking nyúz - Közben Zsivány kolléga is feldobta a nyetre szubjektív beszámolóját az utcazenéről (ITT lehet olvasni). Fényképen és videón is látható vagyok, akit érdekel kattintson. Azért egy Adrián által készített fotót jól beszúrok ide, hogy kedvet csináljak az olvasáshoz. A címe talán annyi lehetne: I LOVE ZSÍR! (Ez volt egyébként a sátor neve is, ahol kisfröccsel kombóban nyomatták a tuningolt zsírosdeszkát.)

Hiába a szakajtónyi kritikus vélemény, én 10 esztendő elteltével is teljes mellszélességgel tudok lelkesedni az Utcazene Fesztiválért. Amellett, hogy egyetértve Reider Lackóval a veszprémiség egyfajta speciális kifejeződéseként tekintek az idén négynaposra fogyott belvárosi őrületre, korántsem mellesleg a hazai fesztiválpaletta egyik, ha nem a legkülönlegesebb dzsemborija Murak és Sündi "kisgyermeke".

Ennek megfelelően az önként és örömmel vállalt újságírói munka mellett civilben is nagyon vártam a fesztet, hiszen az utcazenén mindig olyan arcokkal futok össze és iszom meg egy jaffát, akikkel más alkalommal nem. Így volt ez idén is, habár a négy napot döntően egy társasággal töltöttem, amelyben olyan illusztris vendégek is helyet kaptak, mint a pici szívemhez oly közel álló Móvárról érkező Imo (ő az a lány a képeken, aki nem a Melus :D), a lassacskán állandó fesztiválozó társaimmá váló zsivány-kollektíva (értsd: jóbarátaim, Bibi és Adryano Kid), a ködös Albionból nagy örömöre befutott Vixy, s persze a jól megszokott brigád (Melus áfkorz, no meg Dávid, Csabi, Zoli, s a VOLT-on megismert Hajni és Imi).

Javarészt velük csapattam végig a veszprémi muzsika ünnepét, közben meg nagyjából 374 baráttal, haverral, ismerőssel, volt osztálytárssal, szomszéddal, kollégával, stb. találkoztam, köztük a képeken is látható Gégével (igen, ő az a hosszúhajú, bajszos pasi, akivel az összes nyári feszten együtt büntetem a jónépet).

Az elfogyasztott ital mennyiségét fedje jótékony homály, legyen elég annyi, hogy több ízben is rézangyalokat kergettünk a belvárosban, fütyültünk a barátokkal, s végül mindig megláttuk a fényt az alagút végén (ez utóbbira ékes bizonyíték az alant látható fotó, ahol a szemfülesek minden megláthatnak a háttérben). Mindenesetre a hangulatra nem volt panasz, annyi szent, több alkalommal is elhangzott a négy nap során a klasszikussá érett: "soha többet nem iszom ma estig!" mondat.

Persze megnéztem egy rakat koncertet is, meg le is maradtam rengeteg előre kinézett bazseválásról, de így van ez jól, az UZ lényegét - ahogy azt Gégé jól le is írta ITT - úgysem a fellépők jelentik, hanem a nagy találkozások. És ezért jó, hogy van és kell, hogy legyen utcazene, amíg világ a világ. Pont.

(A fotókért meg kösz Gégének és Dávidnak. Riszpekt.)

Ami az elkövetkező két hetet illeti, hétfőtől szemét módon elmegyek telefon és netmentes szabadságra, úgyhogy a posztokat illetően nem ígérek semmit (nem mintha túl gyakran hinteném a betűket eme hevenyészett virtuális térben). Aki akar, úgyis elér, utána meg majd lesz úgyis minden földi jó, már ami a blog keretei között lehetséges. Addig is gyúrjatok a Szigetre csikánók.

UZ

Holnap startol az utcazene. Írnék róla bővebben, de mivel ez lesz a nap témája holnap a Naplóban, s nagyjából egész nap ezzel foglalkoztam, inkább beillesztem a cikket. Tessék olvasni és jönni bulizni Veszprémbe.

Négy napig szól majd a zene...

(szöveg:szpd; fotó: gégé)

Az utcazene-fesztivál ünnep, a veszprémi öntudat egyfajta kifejeződése, amelyre büszkének kell lennünk - véli Reider László, a megyeszékhely (nem)hivatalos indulóját, a Kossuth utcán című örökbecsű dalt játszó Rubber Puppet együttes énekes-gitárosa, aki zenészként és támogatóként is a kezdetek óta jelen van a mára nemzetközi hírűvé érett rendezvényen.

A szemem, a szemünk előtt vált hangulatos nyáresti programból tízezreket megmozgató, komoly turisztikai tényezőnek (is) számító szabadtéri fesztivállá az utcazene. Büszkén mondhatom, hogy szinte a kezdetek óta lehetőségünk nyílt fellépni a Rubber Puppet zenekarral, s minden alkalommal óriási élmény volt hazai pályán, a Kossuth utcán előadni a dalainkat. Idén azonban a szombat esti koncert erejéig kiegészülünk Jamie Winchesterrel is, akivel egy közös próbán csiszoljuk majd tökéletesre a nótákat - mondja Reider László (képen balra), aki a korántsem munkaként, inkább szellemi feltöltődésként gondol az előttünk álló négy napra. - Ritka, hogy ennyi jó zenekart egy helyen láthatunk, ráadásul a környékbeli bandák közül is sokat megnézhetünk az utcazenén.

Hangulatkép a tavalyi fesztiválról

Ha már szóba kerültek a fellépők, érdemes csemegézni kicsit a fesztivál programjából. Hőségriadó ide vagy oda, a szerdai nyitónapon rögvest lesz miért besétálni a belvárosba, hiszen a már említett Takáts Eszter és a Gumizsuzsi mellett a Ferenczi Györggyel kiegészült Bluesberry, a dzsesszt a nagyvárosi stílusokkal egyedien ötvöző Barabás Lőrinc Eklektric, az Örvényest dicshimnuszba foglaló Hollywoodoo, a hip-hopot népzenével mixelő Suhancos és a Chiléből importált Nano Stern is színpadra lép.

FOLYTATÁS ITT...