Stop the war

Na, ő az a figura, akit azér' minden ökörséget kedvelő webhuszár ismer. Speak, a magyar rapper, akinek a YouTube-on futó "Stop the war" "című igencsak vicces videoklipje már egymillió letöltésnél jár, s egyesek szerint - elég sokan vannak - hülyére égeti országimázs szempontjából amúgy is a béka segge alatt kullogó kis hazánkat. A Deák Tamás névre hallgató, amúgy civilben Cipruson pincérkedő kanmajom most a mindenható RTL óhajának elegt téve haknizik egy lazát a West Balkánban. Elvileg a klipben is szereplő " pénzértminden"-kommandó - azaz a pocsolyába lépő Takáts Tamás, a vén Európába szerelmes Varga Miklós, az általam már évek óta rühhellt, valamint az egykori Picasso Branch, ma Back II Black trubadúr Bebe - is jelen lesz az előreláthatólag komoly muzikális katarzist kiváltó hepöningen, de az is lehet, hogy nem. Speak akkor is gáz.

ITT a YouTube-os vid linkje. ITT meg az Index cikke erről a tahóról. ITT meg a rajongói honlap. Tessék csak csemegézni.

Évforduló

Évfordulót ünneplünk kedves olvasóim. Mostanában van ugyanis egy esztendeje annak, hogy az egyik legjobb barátom egyik pillanatról a másikra, szó nélkül eltűnt az életemből. Vagyis az életünkből, merthogy a baráti társaságunk minden tagját hatalmas ívű pályán pottyantja le ama bizonyos fekáliával. Az okot azóta is kutatom, illetve kutatjuk. Nem értem hogyan, s miképp lehet húsz év barátságot ily módon félredobni. Persze nő van a dologban, vagy legalábbis a "banda" közös fejtágításának ez lett az eredménye. Történt ugyanis, hogy T. kománk lezárva egy hét éves kapcsolatot összejött egy ifjú, alig 18 esztendős hölgyeménnyel. Ezzel nincs is semmi baj, örültünk neki mindannyian. Ugyan kissé furcsán viselkedett velünk a közös bulik, na meg a fesztiválok alkalmával is, ám ezt betudtuk generációs különbségnek. Nem tagadom, az kissé zavart, hogy a nap minden áldott percében a mi T. barátunk nyakában lógott, ám egy friss szerelem esetében ez bizonyos ideig elviselhető. Egy bizonyos ideig. A tavalyi Sziget után azonban már teljesen megszűntek a korábban szinte mindennaposnak számító mítingek, s T. csak és kizárólag N. társaságában zúzott éjt-nappallá téve. Se telefon, se semmi. Ha írtam neki e-mailt, esetleg válaszolt. Amikor nemrég boldog születésnapot kívántam neki sms-ben, felhívott, s azt mondta: sok dolga van, azért nem telefonált egy kerek esztendeje. Hát persze. A tőle kölcsönkapott gitárjáért is a távollétemben állítottak be édesanyámhoz, úgy, hogy előtte egy telefont nem eresztett meg nekem. Persze a nála lévő dolgaimat nem hozta vissza. Miért is tette volna? Hiszen már nem vagyunk barátok. Igazából, nem vagyunk már semmik sem.

Dezső

Tizenhét év nagyon hosszú idő, ám a végső, kritikus pillanatban mégis hihtetlenül kevésnek tűnik. Ennyit töltött velünk Dezső, az öntörvényű sztárkutya, a megismételhetetlen egyéniség, az örök bohóc, aki nemcsak a család, hanem az egész környék kedvence volt. Dezső ma itthagyott minket. Hiánya azért felfoghatatlan, mert ő több volt, mint kutya. Házőrző, közös kedvenc, családtag és jó haver egy apró, de annál kajlább testbe öltve. Hiányozni fog...nagyon.

Endless summer

Gyors és velős post. Csúcs volt az a négy szigetközi nap áfkorz. Esővel, napsütéssel, kajával, piával, haverokkal egyetemben. Már most hiányzik. Visszamennék nomádkodni, de nagyon.

Vadulás

Én akkor leléptem (illetve lelépek, péntek reggel 7.00 a start pontos ideje) a Szigetközbe vadkempingezni, s persze pihenni. Írhattam volna nagybetűvel is, mert a természet érintetlen szegletén - ahova még a mobilos adótornyok hatósugarai is csak épphogy be tudnak pofátlankodni, de áram és net aztán végképp nincsen, s ez benne a jó - a pihenésen, az agyi feltöltődésen lesz a hangsúly. A társaság kiváló, több új arccal is bővül a szigetlakók csapata a legutóbbi dzsemborihoz képest, ami komoly sörfogyasztást és masszív dajdajozást vetít előre. Fotóapparát nyomkodás persze lesz ezerrel, aztán fel is töltöm majd ide, merthogy megvan már az adatkábel. Akkor mindenkinek jó hétvégét, nemzeti ünnepünkön kaptok ápdétet, mert én nem avatok és nem tüntetek és nem is vonulok fel, csupán ügyeletes tollforgatóként számolom majd a sarkokat a szeriben reggeltől estig. Lehet hívni meg üzenni is, hogy ne unatkozzak.

Vírus

Nem volt egyszerű, s túl kellemes sem az elmúlt néhány nap. Ahogy ugyanis a legutóbbi, igencsak cefet állapotomat tekintve érthetően kurta postban is említettem: biz' elkapott valamiféle vírusos nyavalya, s úgy kiütött, mint a király Kokót az öreg Juan Pablo, szóval rendesen. Már csütörtökön éreztem, hogy nagy balhé lesz (a Totya is megmondta), s a másnapi lapindító értekezlet után - amelyeken az onlájn hadműveletekért felelős médiahuszárként immár jelen kell lennem - mondtam is kedvenc főnökeimnek, hogy nekem bizony mennem kell, de sürgősen. Remegéssel elegyített hidegrázás és masszív izzadás váltotta egymást bennem óránként, miközben a végtagjaimat feleslegesnek tűnő, berozsdásodott fémrudakként cipeltem magamon. Este az ügyeleten aztán egy lelkes, ifjú doki belémtukmált egy adag gyógyszert, meg domina stílusban kommunikáló ápolónőjével elzavartak némi elefántnak való antibiotikumért, aminek egészen ma estig semmiféle hatását nem éreztem. Szarul voltam, no. Sajgott mindenem. A hétvégét így javarészt fekve töltöttem, legyen szó autóról, ágyról vagy épp a Melusék istenkirály hintaágyáról a teraszon, amiben vétek nem durmolni egy hatalmasat a kora esti órákban. Ami gáz, hogy kedves vírus komám miatt nem találkozhattam élőben a világra nemrégiben érkezett Janda-Kettinger Áronnal, aki a Zsuzsi és a Janda kisfia, s egyébként Londonban élnek, csak most itthon voltak néhány napot. Legfőképp ezt sajnáltam, hiszen a Melus ódákat zengett a kissrácról. Sebaj, majd az Egyesült Királyság szívében megejtjük a most elmaradt mítinget.
Ma egyébként ismét dokihoz mentem, most épp a körzetihez, mert az ifjú ügyeletes orvos kérte, hogy azért ő is nézzen meg. Megtette. Mondta, hogy szerencsére nem tüdőgyuszi, azt hál'istennek elhallózta a zsenge korban lévő ügyi, mindenesetre feküdjek csütörtökig és menjek vissza kontrollra. Én mondtam, hogy jó, de úgyse bírom ki és melózni fogok. Erre elmosolyodott, mert ismer(t) vagy három generációnyi tollforgatót a családunkból, s annyit mondott: azért vigyázzak magamra, főleg, ha péntektől vadkempingezni akarok. Márpedig akarok.

*

A sablont meg azért változtattam meg újra, ugyanis nem tetszett minden gépen és felbontásban. Ez jobb egy fokkal, átmenetileg mindenképp, amíg nem költözik új helyre a blog, s nem kap "hűdeprofi" külsőt is majd. Fikázni mindenesetre ezt is lehet (meg fényezni is bátran).

Beteg vagyok

De nagyon...

Új ruhában

Hát akkor jöhetnek a kommentek az új sablonról. Jobb, avagy rosszabb? Vagy nem is érdekel? Akkor is, azért is...mert izgi ez nekem.

Vőfély onlájn

No, hát jól sikerült ez a vőfély-projekt. Pedig izgultam böcsülettel, de szerencsére az ifjú pár mellett - akik már Krétán süttetik a hasukat meg minden - az örömszülők, s a vendégek is sokat dícsértek, szóval nem égtem be. Kissé ugyan mulatságosan festettem - konkrétan parasztgyerek kinézetem volt - a Sanyi nagybátyámtól kölcsönkapott, fehér szalaggal átkötött kalapban, miközben a vőfélybottal kopogtam kőkeményen, de azt mondták hiteles és szórakoztató volt. A lagzi egyébként nagyon frankón sikerült, a közel 100 fős vendégsereg jót mulatott a Marcal étteremben. Kaja, pia rendben volt, hajnali ötre sikerült is egy kissé lealjasodnunk Dani cimborámmal, a jóbarát Jagermaister mellett köszönhetően Czank úr erdélyi házicsodájának. Ami keményebben ütött, mint a mi Matolcsi Józsink, aki a hajdúsági zúzógép ugyebár.

Tegnap aztán a dicső Savaria felé vettem az utam. Két útitársammal - Melus és Nikola, aki a kollégám, s hű bajtársam az onlájn csatamezőkön - vágtunk neki a naosztalgikus fílinget ébresztő utazásnak, hiszen azért mégiscsak öt, igen tartalmas évet húztam le Vas megye büszke központjában. A fő cél azonban ezúttal nem a klub, a Sanyi Büfé, a Romkert, a Május 1., a Sörpatika, a Pizzi, a Country, a Marco Polo, a Pietro vagy épp a Két Medve volt, hanem a Vas Népe szerkesztősége, ahol a forradalmi változások előtt álló Napló onlájn (meg az összes PLT-hez tartozó napilap) kezdő lépéseiről cseréltünk eszmét. Merthogy mezei információstriciból (Copyright by Phreek) online szerkesztővé tett meg drága anyacégem vezetősége, aminek személy szerint nagyon tudok örülni. Jó lesz és izgalmas, s úgy néz ki sokkal dinamikusabb meg fiatalosabb, mint a print változat. Csak még ki kell találni hogyan, s miképp. Persze az agyam már ezerrel pörög, amióta kiderült ez az egész projekt, úgyhogy az ötletekkel nem lesz gond. A megvalósítás meg ugye attól függ, hogy mennyire tekintenek partnernek a tollforgató kollégák. Egy részük biztos korrekt lesz, mert belátták: közös érdekünk az onlájn szegmens gyors és hatékony fejlesztése. Persze biztos lesznek olyanok, akik megkérdezik: miért van erre szükség? Nos, erre meg hadd ne kelljen semmit mondanom, illetve írnom.

Sziget-off

És akkor eldőlt. Idén nem megyek a Szigetre. Győztek a racionális érvek. Nincs értelme harminc rugót csak úgy elbulizni, inkább félrerakom, illetve félrerakjuk, hogy legyen esély az őszi, londoni útra. Mer' az sokkal nagyobb flash, mint a Faithless, akiket már egyébként is láttam párszor. Ez van. Lesz viszont Ördög-sziget: reloaded. Az augusztus 20-a előtti hétvégén ismét három nap teljes kikapcs a természet lágy ölén, kissé kibővülő társasággal. Merthogy ugye híre ment a dzsembori sikerének, s néhányan még ezen a nyáron meg szeretnék ízlelni a Szigetköz egyedülálló zamatát.
Most szombaton meg vőfély leszek a Mujziék esküvőjén. Jelentem: a szöveget tanulom, s szereztem már tisztességes vőfélybotot meg kalapot, amiben elég humorosan festek, leginkább egy szántó-vető parasztra hajaz a kinézetem. Röhögni nem ér, nem bohóc a bácsi. Remélem jól sikerül a lagzi, azér' parázok böcsülettel, hiszen mégiscsak két emberke életének egyik, ha nem a legfontosabb napjának sikere múlik javarészt rajtam. És ez kemény dolog ám...