2008. 11. 14.

jejeje

Az elmúlt hét végén ismét Győrben jártam, s ezúttal sem merő véletlenségből estem be a városba, hiszen Karesz barátom neve napját ünnepeltük a mellékelt képen látható szerény társasággal. Aki kíváncsi, további képeket is nézegethet az ünnepelt jóvoltából egészen pontosan ide kattintva.
Hír még rólam - már akit érdekel - hogy megjött az eredmény a korábbi posztokban is említett térd MR-vizsgálatról. A diagnózis kétségbeejtő. Egyrészt részlegesen elszakadt az elülső keresztszalag, ami para, mert a másik térdemet már műtötték ezzel a problémával (habár azért ott totál széthullott minden) és nagyon nem akaródzik nekem újra kés alá feküdni. Másrészt pedig súlyosan károsodott az ízületet fedő üvegporc, amit sürgősen kezelni kell a doki szerint. Ez háromfordulós injekció-kúrát jelent, ami 1. qrvára fáj 2. 10 ezer HUF/alkalom. Szóval nem örülök, ahogy kedvenc zalai bérszámfejtőm húszezres lehúzós akciójának sem, de erről bővebben nem írhatok, mer' ugye a nagy tesó mindent lát és köp. Amúgy minden fasza.

2008. 11. 04.

apró örömök

Néha elég egy óra foci, hogy mosoly ragadjon a számra. Így volt ez tegnap is. Két hét kényszerű kihagyás után - az a fránya térd ugyebár - megkockáztattam a teremben pörgetni a bogyót. És sikerült, sérülés nélkül. Ráadásul - minden szerénység nélkül mondhatom - egy akkora gólt ragasztottam az ellenfél kapujába, hogy hűha. Átívelt labda, mellel levesz, majd kapásból a hosszú sarokba. Szóval kellett az a foci nagyon.

2008. 10. 15.

Hozzátok a bénát...

...a béna alszik - hangzott el az örökbecsű Tarantino-múviban, s eme mondat mostanság rám is igaz valamelyest. Merthogy hetek óta rakoncátlankodik a bal térdem (nem a jobb, amit műtöttek keresztszalaggal, az nagy fa..án működik Martos doki jóvoltából), s a tegnapi meccsen egy totálisan ártatlan helyzetben megint megbicsaklott. Úgy fájt, hogy majd be..artam, ma meg alig tudtam rálépni. Behajlítani meg aztán végképp csak kínlódva. Most már jobb, s két nap múlva semmi baja sem lesz.
És épp ez a bajom, hogy mostanában minden focinál ez van. Kimegy, de nem dagad fel csak fáj. Két-három napig, aztán vége. A keresztszalag-szakadás legalább tiszta üzlet volt. Kiment, bedagadt, fájt mint az állat, rá se tudtam lépni. Jöhetett a műtét. Nem tudom mi legyen, kéne valami jó térddoki, úgy hallottam most Fehérvár a menő ilyen szempontból. Valakinek kontakt dokiügyben vagy jótanács, vélemény? Most tényleg kellene.