2006. 07. 11.

VOLT egy fesztivál 2.

Szóval unicum next tüskeböki, mert nem volt Jager, s mert szar volt a Fun Lovin' Criminals. Ez előtt vagy után, pontosan már nem emlékszem, átronygyoltunk Tunya komával (ld. a mellékelt képen) az Arénába, ahol Titusz mester és a Belga készülődött fellépni. Jó újságíróként persze ismét egy kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor aszalt heringként izzadtam a nemzeti hiphopra vágyó soproni tömegben: Miért nem a nagyszínpadra tették a Belgát? Az első szám után ugyanis ki kellett rohannom.Az ájulás kerülgetett. Ez persze nem VOLT egyszerű, mivel a sátor melletti úton is tömeg fogadott. Meghallgattuk a "Királyok a házban" című örökbecsű opuszt, aztán csá. Így nem köll a Belga.
Eztán gyütt a Pet Shop Boys. Az állatkereskedésből szabadult angol úriemberek zenéje számomra mindig kedves volt, de eddig eszembe se jutott, hogy cd-t vegyek koncerten hallgassam meg őket. Aznap este viszont qrva nagy bulit nyomott Neil Tennant és kis csapata. A színpadkép csillagos ötös. Kockákból épült fel, minden dalnál új és új megvilágítást és értelmet kapott. A táncosok fehér vegyvédő egyenruhában zúzták, az öreg Neil (az énekes) pedig frakkban tolta. Mindig is tudtam, hogy csíra a kölyök. Persze az egész koncert alatt a katolicizmust fikázó It's a sin-t és a Go west-et vártuk. Nemhiába. A legnagyobb zúzás, a hullámzó emberóceán az említett utolsó két nótára VOLT. Akkor mondtam i, hogy megérte. Csak ezért. Kezek és mosolyok mindenütt. Király VOLT.
Utána átsétáltunk a nextes kamionhoz, ahol félvér csajszik Rammstein-re pörögtek a rúdon, egy atlétatrikós, káubojkalapos fickó meg a mikrofonba nyomta a faszságait. Mindenáron arra akart rávenni, hogy igyak vele egy uncsit, s akkor felmehetek táncolni a csajszi mellé a rúdra. Mondtam neki, hogy az unicumnál jobban csak az ilyen gyökereket utálom, így nem nyomta tovább. Éjfél körül ismét aréna, lassacskán kezdődött a Hyperspace. Itt persze azonnal összefutottam a helyi zenei szcéna dinamójával, azaz Vinyluser barátommal, akivel kedélyesen megvitattuk a foci-vb legszebb pillanatait. Közbe' persze zúztunk is bent, csak hát sok VOLT a rágózós pupillaparaszt, zombik közt meg szar az élet. Fél háromkor a nagy öreg Palotai kezdett a Multicafé-ban, gondoltuk megnézzük. Nem kellett volna. Az egykor újító zenét játszó partiguru valami atomfos popszettet varászolt elő a kalapjából, amit kábé 15 percig bírtam a száz százalékos páratartalommal felruházott cigipalotában. Sebaj, vissza az arénához, ahol addigra már Hot X és Coyote büntetett. Jöttek ám a mélyek. Csak dob és basszus, minek színezni? Eztán benyomtam még egy redbullt, majd elböktünk egy búcsúcigit aztán irány az autó.
Hogy milyen VOLT? Érdekes. Maga a party tetszett, ám hozzám közel álló emberek viselkedése megdöbbentett. Mindegy. Levontam a konzekvenciát. Egyszerű ösztönlényekkel nem menj fesztiválozni. Nem is fogok. A Szigeten már más lesz a felállás.

0 vélemény: