Lemeztelenítés

Akkor kezdjük a legelején. Tegnap semmi különös nem történt velem. Túléltem a szokásos 3 órás buszutat Móvárról hazafelé, s érdekes mód a sofőr sem volt tuflák paraszt. Ez az utóbbi hónapok fényében meglepő, hiszen mostanában igencsak bárdolatlan buszvezetőkkel hozott össze az isteni gondviselés. Napközben aztán munka, hétfő lévén tervezés a gazdasági rovatnál és a koktélnál egyaránt. Voltak ötleteim persze, de nem vagyok megelégedve magammal. Kevés az igazán ütős sztori, ami a tollamból megjelenik. Pedig az kellene, s ez nem csak az én érdekem, hanem az újságé is. Mert attól lesz izgalmas, attól lesz olvasmányos, attól lesz eladható. És ez a legfontosabb egy offline médiumnál a mai printellenes világban, amikor boldog boldogtalan sutba dobja az olvasószemüveget, s a sulinetes lapmoncsira tapadva böngészi a sorokat. Félreértés ne essék, nem vagyok én a net ellen, sőt! De azért az újság az legyen újság. Mert a Naplót, a Nemzeti Sportot, a Kisalföldet, a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a Magyar Hírlapot, meg mindenféle lapokat a legkirályabb egy bögre gözőlgő kávéval a kézben, a ropogós újságpapíron olvasni. Aztán jöhet utána az online média, vagyis mindenekelőtt Index, aztán Nyugat.hu, hogy jófej legyek Phreek komámmal, meg persze a blogok, Tóta W.-vel és Tomcat-el az élen. Lehet együtt élvezni a kettőt. Szerintem.
Végül pedig folytatva a nyáron elkezdett sorozatot, ismét egy rövid szösszenet illesztek be ide a blogra, ami még múlt szombaton jelent meg a lapban. Arról, hogy milyen cédét érdemes mostanában a hifibe illeszteni.

Tuti zenék teázáshoz

Mivel az esztendő legelején járunk, s márciusig egy épkézláb albumot sem dobnak piacra a kiadók, így a tavalyi év terméséből válogattunk három gyöngyszemet, amit nyugodt szívvel ajánlunk az igényes muzsikák kedvelőinek.

Placebo: Meds (Hut/EMI)
A tavalyi Szigeten frenetikusat zúzó Placebo is elkészített egy új nagylemezt 2006-ban, sorrendben az ötödiket. A Meds címre hallgató alkotáson közel egy évig dolgozott az utóbbi években rockhérosszá avanzsálódott Brian Molko énekes/gitáros vezette trió, s az eredmény egy a korábbiaktól eltérő, letisztult anyag lett, amely ismét bizonyítja, hogy a banda helye a modern muzsikusok Olümposzán van. Az ínyenceknek a dupla lemezes kiadást ajánljuk, amelynek bónusz dvd-jén koncertfelvételek, színpad mögötti jelenetek kaptak helyet. 10/8

José González: Veneer (Imperial / CLS)
Hihetetlen, ami ezzel a 27 éves argentin származású fiatalemberrel történt. Az akusztikus gitár imádata gyermekkora óta tartott, írt is dalokat becsülettel, ám a zenélésből arrafelé sem könnyű megélni, így sokáig kémiát tanult és dolgozott is mellette, évi 5-6 koncerttel színesítve a Mengyelejev rendszer adta lehetőségeket. Az ezredfordulón saját pénzből kiadta első dalait. Aztán a klasszikus sikersztori: a Sony Bravia tévék reklámfilmjének rendezője meghallotta, s beleszeretett José zenéjébe. A Heartbeats című nóta és a nagylemez Angliában a top 10-ben nyitott, s ott is maradt egy jó ideig. Ja, és hogy milyen az album? Nyugis és szép. 10/7

Scissor Sisters: Ta-Dah (Polydor / Universal)
A 2001-ben alakult New York-i csapat már első lemezével is nagyot durrantott, de a tavaly megjelent Ta-Dah című korong minden szempontból felülmúlja elődjét. A hetvenes évek diszkózenéjét idéző számok hallatán mindenki lábaiba belebújik a boogie-woogie. Az egyik legnagyobb sláger, a I don’t feel like dancing, Elton Johnnal való együttműködésük eredményeképpen született, ahogy a Katrina hurrikán ihlette, apokaliptikus She’s My Man is. 10/8