Mit kíván a magyar nemzet...

Mozgalmas napokon vagyok túl, annyi szent. A forradalom napján - írom ezt mindeféle verbális aktuálpolitikai töltetet nélkülözve - végre van időm erre is. Merthogy a meló mellett is meglehetősen sűrű volt a hét első fele, de erről majd egy későbbi postban. Tegnap este, épp március 15-e okán sajtónapi fogadásra voltunk hivatalosak, úgy szerkesztőségileg. Ugyan lehettünk volna többen is a Fejér Megyei Hírlap által szervezett vacsorán, fogadáson vagy tudomisén micsodán, ám több kollégámnak a hivatalos verzó szerint dolgoznia kellett vagy egyszerűen nem ért rá. Mindegy, semmi közöm hozzá, mindenesetre én nem bántam meg, hogy ellátogattam a Székesfehérvár melletti Agárdon található Nádasd étterembe (ahol a Pannon egyébként helységnévként Gárdonyt jelenített meg a mobilom kijelzőjén). Mert jó néha kicsit másképp is együtt lenni a hírgyártó-társakkal. A kötelező köszöntőbeszédek után tényleg frankó svédasztalos vacsora, majd erőteljesnek is mondható koccintgatás vette kezdetét, ám én - épp a mai feladatokra koncentrálva - próbáltam a józanság vagy legalábbis a szalonspicc vékonyka ösvényén haladni. Persze ezt némileg nehezítették az innen-onnan előkerülő, s ránézésre ásványvizet rejtő palackok. Fél tizenegyre értünk haza Vp-be, s ekkor néhány elszánt kollégával a további koccintással egybekötött szolid ünneplés mellett döntöttünk. Jót dumáltunk, s persze hősiesen vigyáztunk a friss Nívó-díjra is (ezt most nem fejteném ki részletesen, mert túl hosszú lenne ide). A Sörpince majd a Fészek volt a csapat útja, az Expresszós Mystery Gang koncertet kihagytuk, ugyanis körülbelül 300 ember zsúfolódott be a mozi kamaratermébe, s nem volt kedvem/kedvünk öltönyben heringet játszani. Maradt a dumcsi, de jobb is volt ez így. Hajnali egyre azért kissé elfáradtunk...