Na, szóval hosszú és néha kissé idegőrlő szervezőmunka eredményeként tegnap exkluzív interjút adott a Naplónak, egész pontosan nekem a Mount Everest csúcsára múlt hét szerán amatőrként feljutó Jelinkó Attila (Igen az a srác, aki a képen elég magasan áll). Aki egyébként egy csendes, kifejezetten jó humorú srác, csak hát amióta hazajött Nepálból, szét akarják szedni a tévék, rádiók, valamint az online és offline újságok. Ezért besokallt, s úgy döntött senkinek. Még Fábry-mesternek se, pedig személyesen felhívta Attilát (mondjuk azóta mégegyszer felhívta, vagyis lehet, hogy lesz két hét múlva a showderben, de ez végülis mindegy). Mi meg kávéztunk egyet Almádiban. Itt az eredmény, printben a mai Naplóban lehet megtalálni.Az írott verzióban azér' magázódunk, mer' azt úgy kell. Punktum. szpdCsúcsforgalom a világ tetején
- Balaton-parti beszélgetés a "hobbihegymászó" Jelinkó Attilával sikerről és elhivatottságról -
Balatonalmádi - Az újságírók hada elől egy eldugott, Balaton-parti házba vonult vissza pihenni a Mount Everestet alig másfél hete meghódító Jelinkó Attila.
- Szándékosan kerüli a nyilvánosságot, interjút szinte senkinek nem adott, csupán a Naplóval tett kivételt. Ennek az is az oka, hogy legfőképp önmagának akart bizonyítani, s nem önjelölt médiasztárként indult neki az expedíciónak?
- Igen, van benne igazság. Régóta járjuk a hegyeket a barátnőmmel, Renivel, s a Mont Blanc (4808 m), a Kilimandzsáró (5895 m) és az Aconcagua (6962 m) meghódítása után úgy döntöttünk, hogy a Mount Everest van olyan szép, s van akkora kihívás, hogy érdemes megpróbálni feljutni a tetejére. Az út előtt nem is igazán reklámoztuk az expedíciót, csupán egy rövid televíziós riport készült rólunk. A Nepálban töltött két hónap alatt is csupán az internetes blogom frissítésére figyeltem, amelyet a Napló révén a Veszprém megyei olvasók is figyelemmel követhettek. A csúcs meghódítása, s legfőképp a szerdai hazaérkezés óta azonban szinte percenként interjúkra hívnak televíziók, rádiók és újságok, én azonban mindenkit udvariasan visszautasítottam, mert elsősorban pihenni szeretnék.
- Alig öt esztendeje kezdte a hegymászást, mégis négy földrész legmagasabb hegycsúcsát már sikerült kipipálnia . Ezek szerint csupán a bátorságon és az elhivatottságon múlik minden?
- Ezen a táborokban is sokat gondolkoztam. A legfontosabb a jó értelemben vett eszelős mentalitás, hiszen két hónapig oxigénhiányos környezetben, egyre fáradtabban mászunk, mégsem szabad a hitet és az akarást elveszíteni. Fontos még a fizikai felkészültség, ugyanis adott szint-időket teljesíteni kell a mászás közben, hogy reális esély legyen a csúcstámadásra. Korántsem mindegy ugyanis, hogy mikor és hova ér az ember. A mászószezon ilyenkor tavasszal van, mivel ekkor fordul a monszun, s az egyhetes időjárási ablak alatt fel lehet jutni az Everestre. Később az extrém időjárási kö-rülmények miatt már szinte lehetetlen megmászni a hegyet, csupán szeptemberben adódik még néhány kedvező nap.
- A csúcshódítás után kissé furcsán hangzott az édesanyja szájából, hogy ő legfőképp azért izgult, mert ismerve önt, vagy feljut az Everestre, vagy odaveszik. Valóban ennyire, akár az életét is kockáztatva vágyott a sikerre?
- Van bennem egy ilyesfajta konokság, ezt nem tagadom. Próbáltam azonban a lehető legbiztonságosabban mászni, hogy ne történjen bal-eset. Persze 8000 méter magasságban egy bokaficam vagy egy ujjtörés is halálos lehet, hiszen az oxigénhiány és az akadályok miatt mindenkinek egyedül kell lejönnie a hegyről, mások nem tudják lehozni. Az édesanyám egyébként mindig nagyon izgul az expedíciók alatt, ezért a Mount Everest-túrát is csupán egy héttel az indulás előtt közöltem vele, hogy ne legyen túl sok ideje idegeskedni miattam.
- Katarzisszerű élmény volt fellépni a világ legmagasabb hegycsúcsára?
- Az úgynevezett Hillary-lépcső leküzdése után, amit az utolsó nagy akadálynak tartanak, egy lágy emelkedőn lehet feljutni a csúcshoz, ami nagyjából egy átlagos nappali nagyságának felel meg. Az időjárási ablak miatt elég sokan másztak azon a napon, így nyolc-tíz emberrel is találkoztunk, akik egymást lökdösve próbálták megtalálni a legjobb fotópozíciót. A várt extázis tehát elmaradt, de azért jó érzés volt odafent állni. Körülbelül tíz percet töltöttem a csúcson, fényképeket és videófelvételeket készítettem, majd elindultam lefelé. Szükség is volt az energiára, hiszen a legtöbb haláleset a visszaúton történik, amikor a kilencórás mászás után fáradt, ám örömittas hegymászó kissé figyelmetlen, s máris ott a baleset.
- Kis híján ön is odaveszett a hegyen, hiszen az egyik ereszkedésnél elszakadt a tartókötél.
- A 7800 méteren található, úgynevezett sárga sávon van egy szinte függőleges fal, amit kötélen ereszkedve le-het csak leküzdeni. Ugyan a kötelek általában jó minő- ségűek, ám valami okból mégis kettőt fogtam meg az induláskor. Később kiderült, hogy jól tettem, ugyanis félúton elszakadt az egyik, s ha nincs a második kötél, körülbelül 1000 métert zuhantam volna.
- A végül sikertelen Klein Dávidékkal ellentétben oxigénpalackkal, egy nemzetközi expedíció tagjaként, serpák társaságában mászta meg a hegyet. Gondolom, azért így sem volt sétagalopp.
- A palack és a serpák társasága csupán biztonságot ad, a Mount Everestet senki nem mássza meg az ember helyett. Ha baj van, növelni lehet az oxigénmennyiséget, s gyorsan le lehet ereszkedni a hegyről. A serpa népcsoport tagjai pedig nem hordárok, nagyon ritkán visznek csomagokat, inkább tapasztalt mászótársak, akik jól ismerik a hegyet. Az én társam, Mingma Nuru Sherpa is palackkal jutott fel a csúcsra. Oxigén nélkül amúgy alig százan mászták meg eddig az Everestet, ahhoz óriási akaraterő, félelmetes genetikai adottságok és egy jó adag őrültség szükségeltetik. Reinhold Messner, aki 1980-ban elsőként jutott fel így a csúcsra, például egy alkalommal az egyik kidőlt mászótársát kiszögelte a jégfalra, felment a csúcsra, majd lelefé jövet vitte csak le a pórul járt barátot.
- Mikor kezdte a felkészülést a március végén indult túrára?
- Tudatosan egy éve készültem rá, ezért szinte minden hétvégémet a hegyekben töltöttem. Rendszerint autóval indultunk Budapestről péntek délután, majd gyakran éjfél után érkeztünk meg Corinthiába, ahol Ausztria legmagasabb, 3000 méter feletti csúcsai találhatók. Volt olyan, hogy a zord időjárás miatt ott-ragadtunk, és vasárnap éjszaka a Grossglocknerről kellett felhívni a főnökömet, hogy hétfőn nem tudok bemenni. Azért általában tartottuk a menetrendet: vasárnap hajnalban csúcsmászás, majd éjfélre újra Budapest. Persze hét közben sem pihentem. Tavaly tavasszal és nyáron elsősorban a kardiotréningnek szen-teltem az időt, naponta átlag tizenöt kilométert futottam, majd végül novemberben teljesítettem a Balaton-maratont. Ezután az erőnléti edzésekre fokuszáltam. Minden reggel hatkor keltem, megtöltöttem egy 25 literes marmonkannát vízzel, ezt felvettem a hátamra, a bokámra négy kilogramm súlyt kötöttem, majd irány a libegő alja, onnan pedig mászás fel a János-hegyi kilátóig. A csúcson aztán kiöntöttem a vizet, levettem a bokasúlyt és elindultam lefelé. Reggel egyszer, este kétszer ismételtem a gyakorlatot. A munkahelyemen a vasalt nadrág alatt mindig hordtam a bokasúlyt és óránként lefutottam a tűzlépcsőn a pincéig, majd onnan fel a nyol-cadikra. Óránként háromszor tettem meg ezt a távot, néha az épületben dolgozók nagy megrökönyödésére. Aztán megigazítottam a nyakkendőmet, s mosolyogva visszatértem a kereskedési terembe.
- Az összes felmerült költséget beleszámítva mennyibe került egyébként az Everest-expedíció?
- Egy nemzetközi csapat tagjaként vágtunk neki a túrának március elején. A megjelent hírekkel ellentétben a hatvanezer dollárra (kb. 11 millió forint) saccolt költségnek csupán kis hányadába került az egész, pontos adatokat azonban nem szeretnék mondani. Azért volt egyébként viszonylag olcsó az expedíció, mert magashegyi vezető nélkül vágtunk neki az útnak, s az étkezést is magunk intéztük, míg a több pénzt költő mászótársakat meleg, kalóriadús étellel várták a táborokban. Nem is lett volna lehetőségem több mint tízmillió forintot áldozni a túrára, hiszen támogatók híján a párommal spóroltuk össze az utazáshoz szükséges összeget. Elmaradt az új kocsi és lakás, helyette jött az Everest. Pihenésre azonban nincs sok időm, hiszen hétfőn reggel már meg kell jelennem a munkahelyemen.
- Ismerve elhivatottságát, minden bizonnyal már kitűzte a következő úti célt. Melyik hegycsúcson láthatjuk legközelebb Jelinkó Attilát?
- Tettem egy ígéretet a páromnak, hogy a jövőben kevésbé extrém helyekre próbálok csak feljutni. Persze szóba került már az is, hogy megmásszam a K2-es csúcsot vagy oxigénpalack nélkül a Mount Everestet, de a döntéseimbe a jövőben a páromnak is komoly beleszólása lesz.
Nem bírtam tovább. Nagyjából ez lesz a progi bő egy hét múlva. Már nagyon várom.
