Kaland az Ördög-szigeten

Mininyaralás történt az elmúlt néhány napban, de nem is akármilyen. A Szigetközben, egész pontosan egy Dunakiliti közelében található holtág mellett töltöttünk el néhány, így visszagondolva mindenképp felejthetetlen napot. A hely neve: Ördög-sziget, s nevéből adódóan csak motorcsónakkal lehet megközelíteni. Így is tettük - azért a többes szám, mert Melus drágám mellett, aki csak napközben látogatott ki a festői szépségű tájra, a döntően móvári elit alakulatot erősítette a blog olvasói által már jól ismert Tunya komám is -, péntek délután becuccoltunk az országos pecás, Attila csónakjába, s már repesztettünk is befelé.

Házigazdánk - aki mellett még név szerint Czafik Laci, Csiszi, Feri, Martin és András fogadott minket a természet lágy ölén - félelmesetesen finomra sikerült bográcsos babgulyással várt minket, aminek egyedüli hátulütője csupán a bő másfél napig jelentkező folyamatos bélszélkényszer volt. Szerencsére fújt a szél, s nem egy sátorban aludtam a Csiszivel, aki rendszeresen és böcsülettel eregetett.. :D Este felvertük a sátrat, majd az előre bekészített sörök mellé előkerültek a táskákból a házi remekek, első körben egy zamatos házi vegyespálesz. Koccintgattunk is rendesen, úgyhogy nem jelentett problémát az alvás.

Az alvás, amire nem sok időnk volt, hiszen a pecás Attilával hajnali fél ötkor már a vízen voltunk, hogy horogra akasszuk a bőséges halállomány egy szeletkéjét. Persze totál kómásan nem igazán ment a dolog, ettől függetlenül azért került keszeg meg egy kárász is a szákba. A lényeg azonban a pihenésen volt, s azt maradéktalaul sikerült teljesíteni. A hajnali csend, s a holtág mozdulatlan víztükrén megcsillanó napfény kárpótolt a néhány órás, nem túl sikeres botlógatásért.

Szombaton aztán jöttek a többiek is Móvárról. A Melus egész családja mellett még néhány kedves ismerős (Dauer, Bubi) is tiszteletét tette az Ördög-szigeten, kedvenc apósjelöltem - igen, a Józsi - pedig újfajta recept alapján készült, egyébként igen ízletes paprikás krumplival lepte meg a társaságot. Közben persze a folyamatos fürdőzés közepette fogyott a ser, meg az időközben megérkező törkölypálesz és Jägermeister. A hangulattal tehát nem volt gond, de miért is lett volna?

Estére aztán a jó néhányan elhagyták a tábort, sajnos a Melus is hazaautózott Móvárra, merthogy nem igazán kedveli ezt a nomád életformát. No, de meg is tudom érteni, hiszen egy pasi nem igazán foglalkozik azzal, hogy nem tud két napig fürdeni vagy épp bogarak kisebb csapata szállja meg a sátor belsejét, egy hölgyemény azonban teljesen másképp viszonyul az ilyesfajta dolgokhoz. Mondjuk ezt megértem és tiszteletben tartom.

Azért sokan maradtunk, köztük kedvenc apósjelöltem és a Melus legkisebb húga, a másfél hete nálunk vendégeskedő Fanni is, aki még pecázni is eljött velünk (meg is akasztott egy keszeget). Az ugyan kissé gáz volt, hogy este ránkszakadt az ég, úgy esett egy jó fél órán keresztül, de éjfél körül már egész elfogadható volt a wedör. Másnap még belefért egy komolyabb fürdés, egy szolidabb horgászat, s persze a pakolás. Mi mást is írhatnék, mint hogy visszatérünk (egész pontosan két és fél hét múlva). Már alig várom...

Találkozások

Csak ültem egy padon. A belvárosban. Mindegy pontosan hol, a helyszín nem lényeges. És néztem az embereket. A mosolyokat, a puszikat és a kézfogásokat. Az örömöt, hogy ismét együtt vagyunk.

Hisz’ nem az a fontos ki zenél. Az Utcazene Fesztivál elsősorban a találkozásokról szól. Rég elfeledett barátok, egykori osztálytársak, s még a szomszéd is szembejön az egy-egy utcasarkon. És beszélgetünk. A múltról, a jelenről. Az életről.

Koccintunk a pillanatok alatt langyossá váló dobozos sörrel, ezredmagunkkal mulatunkaz Óváros téren, kényelmesen fekszünk egy babzsákon és hallhatjuk a dzsesszt. Aztán mindig rájövünk, hogy nem csak az "utcazenén" kellene találkoznunk. Csak hát a munka meg a család. Tíz méterrel arrébb megint egy régi cimbora. És így megy ez egész este.

Ez a fesztivál a miénk. Igazi veszprémi unikum. Tán ezért van, hogy egyre többen a fehér, támogatói kendőben róják az utcákat. Mert számít nekik az érzés, amit csak itt és ekkor élhetnek át. Mert büszkék erre a néhány napra, s büszkék arra, hogy pár forintot ők is dobtak a nagy, veszprémi utcazenész képzeletbeli kalapjába.

A 2007-es Utcazene Fesztivál műsorfüzete pdf-ben IDE kattintva letölthető, egyébként pedig minden más ügyben utcazene.hu a megoldás.

Izomtibik...sárga zsiguli...utcazene

Engedelmetekkel nem írnék külön a Szendi mesterrel átélt Balaton Soundos élményeimről, inkább felrakom a lapban megjelent cikk általam elkövetett részletét. Egyrészt nagyjából az a véleményem a fesztről, másrészt meg most az Utcazene megy ezerrel, s inkább arra fókuszálok (tudom, tudom, a kifogás olyan, mint a segg, van belőle mindenkinek - ergo lusta vagyok írni). Na, meg a Vad Fruttikra, hiszen a Marciék végre-valahára össze tudtak kalapozni annyi lóvét, hogy leforgathatnak egy normális videoklipet a Sárga Zsiguli című eposzukra. Ami meg sláger lesz, nem is kérdés. Szerdán du. és csütörtök de. forgatják Várpalotán. Ott leszek áfkorz, hiszen csillag születik. Figyeljétek csak...

A Balaton hangjai

Marcona, első blikkre kétajtós szekrénynek tűnő biztonsági őrök állják az utam a bejáratnál, s méricskélnek, mint valamiféle robbantásra készülő terroristát. Az egyik Pataky Attila-frizurás izomtibi még a kezemben cipelt kólásüveget is megvizsgálja, hátha valamiféle tiltott vegyszert próbálok becsempészni a hagyományteremtő céllal elindított dzsembori területére. A kordonokon és izmokon túl aztán strandfíling ezerrel, merthogy Zamárdi három kilométeres partszakasza szolgál helyszínül a prémium kategóriásként hirdetett bulinak. Ami a közönséget illeti, a többi nyári fesztiválhoz képest tényleg az anyagilag jobban elengedett látogatók vannak többségben, vegyítve egy-egy elszánt rockerrel, aki valószínűleg később tudta meg, hogy itt bizony nem lesz rakenroll, csak dob meg basszus, azaz elektronikus muzsika. Persze ennek is megvan a maga varázsa, hiszen a homokos parton egy jéghideg sörrel a nyugágyban dülleszkedve vicces volt látni, ahogy a vastag karú, rövid hajú, "ki ha én nem"-figurák a kavicsos úton maguk mellett ráncigálják miniszoknyába, s csinos, cickókidobós topba öltöztetett műanyag kedvesüket, aki egyrészt majdnem elesik a magas sarkú cipőben, másrészt pedig palotapincsi kutyát sétáltat. De minek? A zene és a hangulat azonban kárpótolt mindenért. Az Anima Sound System ugyan ismét csalódás, de Patrice, na meg a Nouvelle Vague óriási bulit csinált, a brit Basement Jaxx pedig elementáris show-t prezentált a balatoni éjszakában pénteken, Roger Sanchez és Ferry Corsten pedig egyszerűen jók. Ahogy a Balaton Sound is. Nagyon.

BalaTONE

Először is a magyarhonba tegnap érkező Jagger papa után szabadon: rohadt meleg van itt! Az itt egész pontosan az egykori zánkai úttörőtábort, ma szocreál üdülőparadicsomot takarja, ahol a Mezőtúrról ide költözött, s útközben névváltoztatáson is átesett (tavaly még Wan2 volt) BalaTONE fesztivált tartják. A fesztivált, amiről már korán, egész pontosan a passkocsinál kiderült, hogy nem szigetkáeftés dzsembori. Merthogy kissé döcögősen ment a regisztráció, s a grátisz sajtós karszalagokátvétele, pedig aztán nem olyan nagy ördöngősség ez kedves szervezők! Nem csoda, hogy a hiperaktív információstricik aka. újságírók mellett a koncertjükre érkező derék muzsikosok is megelégelték, amikor már harmadszor álltak sorba a 40 fokban, s még mindig nem tudtak bejutni a fesztivál területére. Ez bizony gáz, nem is kicsit.
Közel egy órás közelharc, s egy "belső ember" bevetését követően azért sikerült átlendülnünk a biztonsági kordonon, s rögvest egy palack hideg ásványvizet vettünk magunkhoz. Félliterest kétszázért, ami az 550 forint/doboz Heinekenes Balaton Sound után kifejezetten üdítően hatott. Akkor egy plusz pont a mínuszok mellé. A buli egyébként teljesen más stílusú, mint a szigetes dzsemborik, leginkább talán az EFOTT vagy épp a Hegyalja sörivós-rockzenés romantikáját idézi, bár utóbbit csak gondolom, hiszen még nem volt szerencsém Tokaj büszke partisorozatához (bár Zsivány koma beszámolódömpingje - ITT - lehetséges jövő évi látogatásra sarkall). A fő vonzerő a csütörtök lévén igencsak gyengécske lájnáp (Alvin és a mókusok, Road, Pokolgép unplugged meg mindeféle rakenroll) ellenére maga a magyar tenger, ami a kánikula miatt különösen frankó dolgonak bizonyult. Fürödtek is böcsülettel a fesztiválozók, én azonban ezt ma kihagytam. Ugyanúgy, mint az esti bulit - kilencre itthon voltam Veszprémben. Majd holnap délelőtt...

PS.: A hétvégén várható Balaton Sound beszámoló meg Ricsi-legénybúcsú memoár, csak legyen energiám megírni...
PS2.0: Jövő héten Utcazene Fesztivál, úgyhogy tessék jönni és szórakozni ingyér' a királynék városában...

Balaton Sound meg a Ricsi és a retró

És akkor Balaton Sound. Ez lesz a péntek délutáni/esti progi. Kettő környékén indulunk Szendi mesterrel (ő az a szemüveges g... mellettem a képen) a déli partra, hogy Jakáék kecójának elfoglalása után belevessük magunkat a hagyományteremtő céllal útjára indított szigetes fesztiválforgatagba. Ami a túdéjz lájnápot illeti, nos, lesz Belga, Anima, Basement Jaxx, s persze Adam Freeland, Client, Roger Sanchez és Ferry Corsten. De az is lehet, hogy az Expresszóban döglünk egész este, s szürcsölgetjük a jégámásztát. Mindegy. Jó lesz, csakúgy, mint tavaly az EFOTT, amit ugyebár szintén Zamárdiban, s szintén a nagystrandon prezentáltak az orgönájzörök.
Másnap aztán irány GYMS megye, egész pontosan Móvár, ahonnan este Mujzer kolléga legénybúcsúja a cél, amit a győri Retro Clubban tart a drága. Merthogy bekötik a fejét a mi báránykánknak, s ráadásul még a vőfély is én leszek augusztus 4-én, ami ugyebár elég zorkónak ígérkezik. Nagyjából ennyi. Egyelőre. Mennem kell, mert sül a lángos...

Zeitgeist

Tegnap megjött a Warnertől az új Smashing Pumpkins-album, a Zeitgeist promópéldánya. Kritika.

BILLY CORGAN: ÚJRATÖLTVE

Hét szűk esztendő telt el a maga stílusában korszakalkotó Smashing Pumpkins feloszlása óta, s a legtöbb Billy Corgan-szimpatizáns már rég letett arról, hogy a kopasz gitármágus valaha értékelhető produkcióban tűnik fel.

Erre az év elején derült égből villámcsapásként jön a hír: a nemrég még a szintipop felé kacsintgató Mr. Corgan új SP-albumon dolgozik. Gőzerővel. Meg is lett az eredménye, hiszen néhány napja piacra dobták a Zeitgeist című korongot, ami az ezredvégi melankólikus muzsika után ismét a Siamese Dream és a Mellon Collie... tökös rakenroll pillanatait idézi. Kétség nem fér hozzá, a Rage Against The Machine feltámadása mellett a Smashing Pumpkins újraéledése a 2007-es nyár legfontosabb zenei eseménye. Punktum.

Ugyan az eredeti csapatból csak a mindenható Billy Corgan énekes/gitáros/frontember/zeneszerző és Jimmy Chamberlin dobos bábáskodott a Zeitgeist felvételénél, hiszen a távol-keleti vonásokkal rendelkező gityós James Iha helyett Jeff Schroeder pengeti a hathúrost, mégis böcsülettel helytáll az album. Se híre, se hamva a 2005-ös Corgan-lemez, a The Future Embrace szintipopjának, sokkal inkább érezhető az Alice In Chains-féle grunge-metál hatása. Persze nem egyértelmű nyúlásról van szó, annál sokkal rutinosabbak és képzettebbek a mi chicago-i muzsikusaink, csak a kemény riffek, a furcsa dallamok, s a fíling miatt van olyan érzése a hangfalra tapadt kritikusnak, hogy Jerry Cantrell-ék egyik kiadatlan albumát füleli épp.

A Zeitgeist ugyanis kőkemény lemez. A cd-ről kimásolt első single, a fekete-fehér Paris Hilton-borítós Tarantula sikere (U.S. Billboard Modern Rock Tracks: 2) talán bizonyítja, hogy miről is szól a visszatérés. (A második single a Thats the Way (My Love Is) című dalhoz lesz szeptemberben.) Meg aztán ott van a Trnasformers moziban is feltűnő Doomsday Clock, ami a grunge mellett stoner-rock elemeket is bőven felvonultat. Tömény, önpusztító és szórakoztató a Smashing Pumpkins legfrisseb alkotása, amelyet nem szabad autópályán hallgatni. Mert akkor nincs ember, aki megállítson...

Elegáns intimitás

Vége. Ennyi VOLT. A szervezés ismét professzionális, a hangulat fenomenális, én meg nem voltam normális, hogy jéghideg vízben zuhanyoztam, s egy ruhásszekrény nagyságú sátorba tuszkoltam bele magam Tunya komámmal és az összes cuccunkkal egyetemben. Két nap tömény fesztiválhangulat után született az írás, ami ma meg is jelent a lapban. Mivel azonban nem mindenki tud hozzájutni eme remek sajtótermékhez, itt vagyon az onlájn megoldás a nehéz napokra.

Elegáns intimitás, avagy VOLT07

Sopron - Sírt, keservesen sírt siheder barátja vállán vasárnap reggel egy alig 16 esztendős lány. Ölelgette, simogatta a sátrak tengerében „aráját” a fiatalember, ám ő csak ezt ismételgette unos-untalan: véget ért a VOLT Fesztivál.

Póló, rövidnadrág, famer, pulóver, szandál, bakancs, esőkabát. A gyakorlott VOLT-ra járó már jól tudja, az Alpokalja legnagyobb dzsemboriján csupán a minőség állandó, az időjárás könnyen megtréfálhatja az embert. Így volt ez idén is. A tizenötödik jubileumát ünneplő popkulturális fesztivál múlt szerdai nyitónapján például 13 fokos hidegben, s zuhogó esőben „hangolták” magukat a buli frekvenciájára az egyébiránt minden eddiginél többen érkező látogatók. Péntekre, a harmadik napra aztán előbújtak az olyannyira várt napsugarak, s a több rétegű ruházattól megszabaduló VOLT-lakók önfeledten vetették bele magukat a forgatagba.
Az már évek óta megszokottnak mondható, hogy a nívós bulira vevő veszprémiek rengeteg ismerőssel összefuthatnak a Lővér-kempingben. Ez azonban érthető is, hiszen alig kétórányi autózás után egy hangulatában mindenképp egyedülálló rendezvényre nyer bebocsátást a megyénkből útnak induló látogató, azaz a munkanap letelte után is gond nélkül oda lehet érni VOLT-ra. Persze nem elsősorban az ismerős arcok miatt egyedi a fesztivál. Sokkal inkább a kissé már monumentálissá duzzadt Szigettel ellentétben az itt érezhetően jelenlévő intimitás, s valami megfoghatatlan, leírhatatlan elegancia miatt. Mert hiába a por, hiába az eső és a sár, a VOLT-lakók szinte mindegyike az emberiség kulturáltabb hányadát képviseli. Figyelnek magukra, s egymásra. Négy napig nem az a lényeg, hogy ki kicsoda és honnan érkezett. Sokkal inkább az, hogy eljött és itt van.
Az unikumnak számító VOLT-fíling analizálása mellett persze nem titkoltan Veszprém megyei szemmel vizslattuk a bulit, s büszkén írhatom, szűkebb pátriánk nem vallott szégyent a fesztiválon. Péntek este például a mára országos ismertségre szert tett Hollywoodoo zenekar tömött sorok előtt celebrált unplugged-koncertet az egyik klubszínpadon. Elektromos hangszerek nélkül, csak a hangulatra „hajazva”. És a már említett frekvenciára fogékony közönség vette a lapot, hosszan éltették Trócsányi Gergőéket. Egyébként, ha jó koncert kerül szóba, mindenképp említést kell tennünk Várpalota büszkeségéről, a Vad Fruttikról is. A kerékpáros balesete miatt vállig gipszben lévő frontember, Likó Marcell zenekara ugyan hálátlan időpontban, szombat délután kettőkor lépett színpadra, ám a zenei stílusokat bátran mixelő legények felvették a „kesztyűt”, s néhány nóta alatt szinte teltházat generáltak az egyik legnagyobb koncertsátorban. „Sárga zsiguli” című daluk ominózus refrénjét („Szóljá’ má’ muternak dobjon le szotyira pénzt!”) az összes látogató kívülről fújta, korosztálytól függetlenül elismerő bólogatások jelezték: jó úton jár a mostanság második albumára készülő csapat. Csakúgy, mint a „mi” Enikőnk, aki a királynék városának Expresszója helyett ezúttal Sopronban bizonyított, s vonzott muzsikáival estéről estére tömeget az VOLT-teraszra. Ismét jó volt tehát ott lenni, s jó volt Veszprém megyeinek lenni a fesztiválon.

Voltomiglan

Azért nem túl egyszerű lét a netmentes élet, annyi szent. Majd' másfél héten keresztül úgy éreztem magam, mint akit valamiféle súlyos és áttörhetetlen fal vesz körbe, mintha elvágtak volna a külvilágtól. És persze dolgozni sem tudtam olyan lendülettel, mint szoktam, mert ugye számítógép nélkül a magamfajta információstrici nem sokat ér. Kedd óta azonban ismét minden mükszik, úgyhogy lesznek postok is rendesen.
Érthető okból mostanság közelgő VOLT Fesztivál körül forognak a gondolataim. Ahogy a legutóbbi bejegyzésből is kitűnik, az alapos újságírói munka, magyarra fordítva a frankó riportkészítés okán (meg persze a buli miatt is, miért tagadnám) kétnapos lesz a móka. Holnap, azaz pénteken indulunk útnak a projektben útitársul szegődött Tunya barátommal, majd másnap követ minket Zoli öcsém, aki munkahelyi elfoglaltságai miatt csupán a szombati napot tudja bevállalni. Ami a szállást illeti, nosztalgia lesz dögivel. Nem is tudom mikor sátoroztam ugyanis utoljára. Márpedig most szinte száz százalék, hogy a kétnapos kutakodást követően 4990 forintos egységáron beszerzett kétszemélyes iglo műremek lesz az otthonom. Feltéve, ha lesz hely, ahova felállítsuk. A Lővér-kemping ugyanis nem túl nagy, de azért él a remény, hogy pénteki napon még a Prodigyre, valamint a másnapi Korn koncertre érkező tízezerek előtt sikerül elfoglalnunk egy tisztességes placcot.

PS: Megpróbálok majd a fesztről is blogolni, mert ugye elvileg lesznek nyilvános terminálok, s a press feliratú karszalag is csak-csak használható lesz ilyen célra, de azt már Titi bácsi is megmondta a vállfás Gyuszinak a lovin, hogy semmi sem biztos fiam, csak a halál...