
A Balaton hangjai
Marcona, első blikkre kétajtós szekrénynek tűnő biztonsági őrök állják az utam a bejáratnál, s méricskélnek, mint valamiféle robbantásra készülő terroristát. Az egyik Pataky Attila-frizurás izomtibi még a kezemben cipelt kólásüveget is megvizsgálja, hátha valamiféle tiltott vegyszert próbálok becsempészni a hagyományteremtő céllal elindított dzsembori területére. A kordonokon és izmokon túl aztán strandfíling ezerrel, merthogy Zamárdi három kilométeres partszakasza szolgál helyszínül a prémium kategóriásként hirdetett bulinak. Ami a közönséget illeti, a többi nyári fesztiválhoz képest tényleg az anyagilag jobban elengedett látogatók vannak többségben, vegyítve egy-egy elszánt rockerrel, aki valószínűleg később tudta meg, hogy itt bizony nem lesz rakenroll, csak dob meg basszus, azaz elektronikus muzsika. Persze ennek is megvan a maga varázsa, hiszen a homokos parton egy jéghideg sörrel a nyugágyban dülleszkedve vicces volt látni, ahogy a vastag karú, rövid hajú, "ki ha én nem"-figurák a kavicsos úton maguk mellett ráncigálják miniszoknyába, s csinos, cickókidobós topba öltöztetett műanyag kedvesüket, aki egyrészt majdnem elesik a magas sarkú cipőben, másrészt pedig palotapincsi kutyát sétáltat. De minek? A zene és a hangulat azonban kárpótolt mindenért. Az Anima Sound System ugyan ismét csalódás, de Patrice, na meg a Nouvelle Vague óriási bulit csinált, a brit Basement Jaxx pedig elementáris show-t prezentált a balatoni éjszakában pénteken, Roger Sanchez és Ferry Corsten pedig egyszerűen jók. Ahogy a Balaton Sound is. Nagyon.
0 vélemény:
Megjegyzés küldése