2008. 07. 10.

VOLT

Itt a Föld, vagyishogy Veszprém. Jelentkezem. Újra. A VOLT után megfáradva ugyan, de törve nem. Merthogy újfent zseniális volt a soproni mulatozás. Ahogy azt egyébként vártuk. Sátorhelyet ugyan csütörtök este már nem találtunk a jól megszokott fenyvesben, ám a VIP-kocsma tőszomszédságában nyitott, néhol mocsaras területekkel fűszerezett extra táborhely végülis megfelelt. Csak az árnyék hiányzott napközben.

Az első nap meglehetősen keményre sikeredett. A Roni Size-Cypress Hill - Tiga hármas eleve jó szórakozást ígért, de mi még dobtunk egy kicsit a hangulaton. Fél kilenc is elmúlt mire felvertük a sátrat, így gyorsan be kellett hoznunk a lemaradást a többi fesztiválozóhoz képest. Sikerült. A fenti képen látható három elvetemült (b-j.: Zé, Té, R) társaságában, akik hozzám hasonlóan egészen vasárnap reggelig nyomták.

Csak az volt a gáz, hogy mivel hajnali ötig buliztunk - előbb aludni sem nagyon lehetett, mert reggel hatig 120 decibellel dübörgött a zene, nem a gazdaság - nem nagyon tudtuk kipihenni magunkat. Épp a néhány sorral feljebb említett árnyékmentes táborhely miatt. Reggel nyolc-kilencre ugyanis olyannyira felmelegedett a sátor, hogy ki kellett menekülni belőle. Úgyhogy maradt a buli - irány a BODY WASH!

A MOL testmosója olyan, mint egy autómosó, csak épp embereknek. Habosítás aztán jéghideg zuhanyfüggöny. Ez frissített fel igazán, na meg a fény. Kedvenc veszprémi koktélunk (jéhidegre hűtött szénsavas vodka egy csipetnyi szörpre spriccelve) ugyanis külön pultot kapott a VOLT-on, s az index szerint a nyár itala lesz a Bárkások találmánya. Meglátjuk. Mindenesetre bodzás most nem volt, ami gáz.

A koncertek jók voltak, de úgysem ez a lényeg a feszten. Hanem a fíling. De azért leírom, hogy láttam a Roni Size Reprazentet, a Cypress Hillt, a Black-Outot, az Alvin és a Mókusokat, az Offspringet, Manu Chaot. Quimbyt, Péterffy Borit és zenekarát, a Vad Fruttikat, a Váradi Roma Cafét, a Kalákát, a Csókolomot, a Hobo Blues Bandet, a Hollywoodoot, Takács Esztert és a Gumizsuzsit...asszem ennyit. Meg az MR2 színpadnál a Sixtus kitöltés és tágulás DJ Till8 című produkciót. Igazi underground veretés volt délután háromkor verőfényes napsütésben....jó volt.


Ja, azt majd' elfelejtettem, hogy üdv azoknak akikkel találkoztam és koccintottam és buliztam és nevettem és ökörködtem, név szerint a Daninak, Stubinak, JimLemonnak, Gégének (akinek külön köszönet a képekért is) a Schindler testvéreknek, Bandinak, a Hock testvéreknek meg annak a srácnak, aki velük volt, de a nevét nem tudom, s persze semmiképp sem utolsósorban Zének, Tunyának és Rolinak, akik végignyomták velem a három napot...nem is gyengén. Jövőre veletek ugyanitt!

3 vélemény:

Névtelen írta...

Mi is örülünk, hogy találkoztunk és koccintottunk Veled Pít...:P
Drimi, Szendi

Névtelen írta...

apropó, szendi mester a képeket küldhetnéd e-mailben a gmail-es címemre, sakkor megosztanám mindenkivel itt a blogon...persze csak, ha hozzájárulsz :D

Névtelen írta...

Interestingn phot series!