2009. 01. 20.

Róka

Brutális, véres fotók! Balatonba fagyott a róka! Ezen a címen hoztuk le (a mi jelen esetben a Napló onlájnt, esetleg onlinét jelenti) a blogon már több ízben említett Gégé kollégám fotósorozatát, amiből egy képkockát ide is kitettem, a többit meg ITT lehet megnézni, hadd növeljük csak a kattintások számát. Amire egyébként nincs is szükség, merthogy brutálisan sokan kukkolták meg a képeket, s jól fel is háborodtak persze. Egyik blogtesóm, a Fejvesztőt körmölő Söge például nem érti, hogy egy magára valamit is adó print/online sajtótermék hogyan is vetemedhet ilyen gaztettre. Mármint arra, hogy a maga teljes valójában lehozza a fent említett fotósorozatot. A szeriben is téma volt a róka, volt olyan kollégám, aki nem értett egyet a megjelenéssel, valaki meg igen. No, de hát erről szól a demokrácia. Azért egy mai berhidai kaland után megkérdeztem a Gégét is, hogy miért készítette el ezt így, a maga naturalista módján, mire azt a frappáns választ kaptam, hogy ez a természet rendje. És ezzel valamilyen szinten egyet is értek. Vagy legalábbis el tudom fogadni érvként. Különben pedig:

1. Ilyen alapon balesetet se fotózzunk, meg háborús képek se menjenek a tévében, mert annak aztán tényleg semmi köze nincs a természetességhez. 2. A jó Steve (ő az egyik onlájn hősünk) épp azért írta ki a brutális szót, hogy a gyenge lelkületű, érzékenyebb nethuszárok ne kattintsanak bele a hírbe. (Persze belekattintottak, nem véletlenül volt ott minden létező toplistában a Hírkeresőn). 

Szerintetek?  

6 vélemény:

Söge írta...

Mindenkinek, aki médiaterméket olvas, megvan a preferencia-rendszere, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, ami már nem. Szerintem ezt nem kellett volna, ezzel a véleménnyel nyilván nem vagyok egyedül. Ahogy azok sincsenek egyedül, akik szerint nincs ezzel az anyaggal semmi gond.

Ahogy mondtad, demokrácia van, mindenki elmondhatja a véleményét, és hála istennek sajtószabadság is van, így minden lap azt hoz le, amit a szerkesztő jónak lát.

A blogomban azokat a gondolatokat és érzéseket írtam le, melyeket a képgaléria váltott ki belőlem, olvasóból. Nem általános igazságokat és ítéleteket kívántam megfogalmazni, ha így tűnt, akkor rosszul fejeztem ki azt, amit én érzek, azt a szubjektív online hírlapolvasási élményt, amiről a blogom szól.

Névtelen írta...

semmi kivetnivalót nem találok benne, ez az élet. azt meg bemutatni kell. abban már igen, hogy a mai Dallos Zuszsa online írásából minden kiderül csak éppen az nem kivel készítette.
nem ártana vmit online rágyúrni a naplóra mert ez a nullával egyenlő..

Karesz írta...

1. Akinek nem tetszik, az nem nézi.
"El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen!"
2. Elhoznád a farkát kulcstartónak?

...:::szpd:::... írta...

Értem én kedves Söge, s tiszteletben is tartom a véleményedet. Épp ezért írtam le és linkeltem be ide a blogra.

Az online tényleg fejlsztésre szorul, elviekben néhány hónap és megújul, de ezt majd csak akkor hiszem el, ha kész lesz.

nik írta...

Szerintem ez az álszentség csúcsa! Bezzeg a nagy mellek, meg igen, a brutális, véres balesetek ellen senki nem tiltakozik. Ez itt kérem a természetes szelekció! Mi más, ha nem ez maga a természet?!
Ahova semmi, de semmi emberi kéz nem nyúlt bele, kizárólag az elemek és a benne lévő élőlények "harca".
Akkor ne nézzünk Nat.Geo-t sem, ott is mutatnak ilyeneket....
Más kérdés, hogy nyilván nem szép látvány.

Söge írta...

Elnézést, én a nagy mellek ellen is tiltakoztam :D egy másik online lap kapcsán.