Üzletben nincs barátság

Azért néha nagyon fel tudom rántani az agyam a tufa, kulturálatlan embereken. Valamelyest kapcsolódva Gégé kolléga posztjához, ezúttal is az a fránya mobiltelefon, illetve annak használata csapta ki nálam a biztosítékot. Történ ugyanis, hogy épp a reggeli edzés szerves részeként izzadtam az egyik gépen a konditeremben, amikor feltűnt nekem egy nem túl értelmesnek tűnő figura a fekvenyomópadnál. Tudjátok, az a patakyattilafrizurás (értsd: tarkopasz), kigyúrt, középkorú dinnyecipelő (értsd: folyamatosan feszítő, levegővételt nélkülöző) izomtibi, aki meg van róla győződve, hogy ő a legnagyobb király, másrészt pedig nem hajlandó tudomásul venni, hogy egy közösségi helyen bizony viselkedni kell. Nem is volt vele baj, amíg elvolt magában. Aztán jött egy ismerőse (szintén az okoscenter.hu előfizetője), aki említette neki, hogy kereste a Gyuri. Mármint telefonon. Az üzlet miatt. Ezt csak azért tudom, mert hiába edzettem mintegy 15 méterre, olyannyira hangosan osztották meg ezt az inormációt egymással, hogy a dübörgő zene ellenére esélyem sem volt nem meghallani. Így hát főhősünk elkérte a 2,5 milliméter vastag szétcsúsztathatós Nokiát a haverjától és felhívta a Gyurit. Tette mindezt üvöltve, a fitneszterem közepén feszítve sétálgatva, s mindekit qrvára szigorú arccal méregetve. Tíz percig tartott a csoda, ezalatt megtudhattuk, hogy az üzlet az üzlet, szemet szemért és fogat fogért. Érted Gyurikám, üzletben nincs barátság! Aztán izomtibi észrevette, hogy mindenki őt bámulja, s visszament a scott-padhoz bepattintani a bicepszet. Mert az mégsem járja, hogy feszes a bicó...