Utcazene utóérzés

Bréking nyúz - Közben Zsivány kolléga is feldobta a nyetre szubjektív beszámolóját az utcazenéről (ITT lehet olvasni). Fényképen és videón is látható vagyok, akit érdekel kattintson. Azért egy Adrián által készített fotót jól beszúrok ide, hogy kedvet csináljak az olvasáshoz. A címe talán annyi lehetne: I LOVE ZSÍR! (Ez volt egyébként a sátor neve is, ahol kisfröccsel kombóban nyomatták a tuningolt zsírosdeszkát.)

Hiába a szakajtónyi kritikus vélemény, én 10 esztendő elteltével is teljes mellszélességgel tudok lelkesedni az Utcazene Fesztiválért. Amellett, hogy egyetértve Reider Lackóval a veszprémiség egyfajta speciális kifejeződéseként tekintek az idén négynaposra fogyott belvárosi őrületre, korántsem mellesleg a hazai fesztiválpaletta egyik, ha nem a legkülönlegesebb dzsemborija Murak és Sündi "kisgyermeke".

Ennek megfelelően az önként és örömmel vállalt újságírói munka mellett civilben is nagyon vártam a fesztet, hiszen az utcazenén mindig olyan arcokkal futok össze és iszom meg egy jaffát, akikkel más alkalommal nem. Így volt ez idén is, habár a négy napot döntően egy társasággal töltöttem, amelyben olyan illusztris vendégek is helyet kaptak, mint a pici szívemhez oly közel álló Móvárról érkező Imo (ő az a lány a képeken, aki nem a Melus :D), a lassacskán állandó fesztiválozó társaimmá váló zsivány-kollektíva (értsd: jóbarátaim, Bibi és Adryano Kid), a ködös Albionból nagy örömöre befutott Vixy, s persze a jól megszokott brigád (Melus áfkorz, no meg Dávid, Csabi, Zoli, s a VOLT-on megismert Hajni és Imi).

Javarészt velük csapattam végig a veszprémi muzsika ünnepét, közben meg nagyjából 374 baráttal, haverral, ismerőssel, volt osztálytárssal, szomszéddal, kollégával, stb. találkoztam, köztük a képeken is látható Gégével (igen, ő az a hosszúhajú, bajszos pasi, akivel az összes nyári feszten együtt büntetem a jónépet).

Az elfogyasztott ital mennyiségét fedje jótékony homály, legyen elég annyi, hogy több ízben is rézangyalokat kergettünk a belvárosban, fütyültünk a barátokkal, s végül mindig megláttuk a fényt az alagút végén (ez utóbbira ékes bizonyíték az alant látható fotó, ahol a szemfülesek minden megláthatnak a háttérben). Mindenesetre a hangulatra nem volt panasz, annyi szent, több alkalommal is elhangzott a négy nap során a klasszikussá érett: "soha többet nem iszom ma estig!" mondat.

Persze megnéztem egy rakat koncertet is, meg le is maradtam rengeteg előre kinézett bazseválásról, de így van ez jól, az UZ lényegét - ahogy azt Gégé jól le is írta ITT - úgysem a fellépők jelentik, hanem a nagy találkozások. És ezért jó, hogy van és kell, hogy legyen utcazene, amíg világ a világ. Pont.

(A fotókért meg kösz Gégének és Dávidnak. Riszpekt.)

Ami az elkövetkező két hetet illeti, hétfőtől szemét módon elmegyek telefon és netmentes szabadságra, úgyhogy a posztokat illetően nem ígérek semmit (nem mintha túl gyakran hinteném a betűket eme hevenyészett virtuális térben). Aki akar, úgyis elér, utána meg majd lesz úgyis minden földi jó, már ami a blog keretei között lehetséges. Addig is gyúrjatok a Szigetre csikánók.

UZ

Holnap startol az utcazene. Írnék róla bővebben, de mivel ez lesz a nap témája holnap a Naplóban, s nagyjából egész nap ezzel foglalkoztam, inkább beillesztem a cikket. Tessék olvasni és jönni bulizni Veszprémbe.

Négy napig szól majd a zene...

(szöveg:szpd; fotó: gégé)

Az utcazene-fesztivál ünnep, a veszprémi öntudat egyfajta kifejeződése, amelyre büszkének kell lennünk - véli Reider László, a megyeszékhely (nem)hivatalos indulóját, a Kossuth utcán című örökbecsű dalt játszó Rubber Puppet együttes énekes-gitárosa, aki zenészként és támogatóként is a kezdetek óta jelen van a mára nemzetközi hírűvé érett rendezvényen.

A szemem, a szemünk előtt vált hangulatos nyáresti programból tízezreket megmozgató, komoly turisztikai tényezőnek (is) számító szabadtéri fesztivállá az utcazene. Büszkén mondhatom, hogy szinte a kezdetek óta lehetőségünk nyílt fellépni a Rubber Puppet zenekarral, s minden alkalommal óriási élmény volt hazai pályán, a Kossuth utcán előadni a dalainkat. Idén azonban a szombat esti koncert erejéig kiegészülünk Jamie Winchesterrel is, akivel egy közös próbán csiszoljuk majd tökéletesre a nótákat - mondja Reider László (képen balra), aki a korántsem munkaként, inkább szellemi feltöltődésként gondol az előttünk álló négy napra. - Ritka, hogy ennyi jó zenekart egy helyen láthatunk, ráadásul a környékbeli bandák közül is sokat megnézhetünk az utcazenén.

Hangulatkép a tavalyi fesztiválról

Ha már szóba kerültek a fellépők, érdemes csemegézni kicsit a fesztivál programjából. Hőségriadó ide vagy oda, a szerdai nyitónapon rögvest lesz miért besétálni a belvárosba, hiszen a már említett Takáts Eszter és a Gumizsuzsi mellett a Ferenczi Györggyel kiegészült Bluesberry, a dzsesszt a nagyvárosi stílusokkal egyedien ötvöző Barabás Lőrinc Eklektric, az Örvényest dicshimnuszba foglaló Hollywoodoo, a hip-hopot népzenével mixelő Suhancos és a Chiléből importált Nano Stern is színpadra lép.

FOLYTATÁS ITT...

Sose VOLT ilyen jó...

Voltomiglan

Idézhetném a jó Csoki szavait is a mindannyiunk által ismert kultmúviból, merthogy az elmúlt hét végén abszolvált ötnapos soproni őrületre nehéz feladat más kifejezést találnom. Annak, aki járt már a hűség városának emblematikus dzsemboriján, nos, annak nem újdonság, hogy igazi multikulturális turkáló a VOLT Fesztivál, zenei stílusok és látogatók tekintetében egyaránt.

Velük zúztam végig a fesztet - Csappy mester és Zoli öcsém

De erről majd később, haladjunk szépen időrendben, azaz nyitányként a nulladik nap következik. Mondhatnám, hogy semmi extra, ami a fellépőket tekintve mindenképp igaz lenne, hiszen csak a feszt végére Titzimackóvá avanzsálódott veszprémi lemezpörgető bazsevált a teraszon, ám legnagyobb megdöbbenésemre olyan veretés fogadott a sokat látott, s bizony már kedden megtelt kempingben, hogy az csak na. A veszprémieket (s persze minden látogatót) mágnesként vonzó fényes pultnál (erről beszélek, illetve írok) meg is állapítottuk, hogy csúnya hét vár ránk. Így is lett.

Két napig az extra hajkoronát viselő Stubi is hű társunk volt az őszinte csapatásban

Ennek megfelelően nehezen indult a szerda, habár aludni reggel 9 után esélyünk sem volt az alkalmi szállásunkat pillanatok alatt radiátorrá varázsoló napsugarak gyengéd ölelése miatt. Így maradt a kv-kóla kombó, meg némi szőke ciklon a vip-kocsmában, ahova büszke zugfirkászként bebocsátást nyerhettünk. Ez egyébként nem a feszítés miatt volt jó, hiszen teszek én az idióta bajusszal rohangáló Pély Barnára, sokkal inkább azért volt előny, mert 1. napközben árnyékban feküdhettünk a fehér bőrkanapékon 2. jó volt a kávé 3. kicsi volt a sor 4. mindig hideg volt a sör, s itt lehetett heinekent kapni.

Délután (mármint szerdán) aztán megérkezett a jó Stubi, négytagú csapatunkban 25 százalékra emelve a kutató-feltaláló-doktori címmel rendelkező mérnökök arányát. No, kedves barátunkkal bele is csaptunk a lecsóba böcsülettel. A Belga és a Delinquent Habits buliján, majd a a Franz Ferdinand britpop zúzásán még csak mozgolódtunk, ám a Fine Cut Bodies, a Tesco Disco, majd az arénában állandónak számító zúzás azért kihozta belőlünk az egyestés Fred Astaire-t. A hangulatról és a lendületről elég, ha annyit mondok, ferde szemmel néztek rám a többiek amikor hajnali négy körül elindultam lepihenni.

A csütörtök még nehezebben indult. Két fejem volt és a nagyobbik volt belül, ráadásként, hogy Lukácstól is lopjak egy gondolatot: a gyomromban a savkatonák árkokat ástak. A príma érzésre a cirka 32 fokos hőség még rádobott egy keveset, de büszkén tűrtem a megpróbáltatásokat, hiszen fesztiválozni jöttem vagy mi. Mivel a többiek is nagyjából ilyen állapotban leledzettek a sátorban, szerény javaslatomra két nap után meleg ételt vettünk magunkhoz az egyik étkezdében. A frissen kisütött rántott camambert és a pulykamell némi málna bobmával körítve rögvest grabancon fogta kis csapatunkat, s belelökte egyenesen a buli közepébe. A sárba. Igen, ez volt az esős nap. Limp Bizkit és bokáig a vízben tocsogó tízezrek. Szegény Gégé kolléga is jól kikapta. Nem is nagyon tudok a csütörtökről többet írni. A Bizkit szimpla hakni volt, az órákon át érkező égi áldás meg rendesen lehozott a partifílingről. Azért a bodzás fények röpködtek meg minden, de Fatima Spar és a Ladytron koncertjén kívül nem sok maradt meg ebből a napból.

Pénteken érkezett egy magyar zsivány... (ld.blogtesók)

Pénteken partiállat Szendi mellett érkezett blogtesóm és cimborám Adrián, oldalán Bibivel, továbblendítve minket a negyedik napon joggal jelentkező holtponton. ITT lehet videókat nézni a soproni lélekvesztőben tett látogatásukról, itt és most legyen elég annyi, hogy jól sikerült a sörök ellen indított hadjárat, egyébként meg nagyjából teljesen ugyanazt gondolom mint zsivány kolléga.

Na, róluk beszélek például...

És a szombat. A zárónap, amikor dominának maszkírozott tinilányok és metroszexuális ifjak lepték el a kempinget, a vip-szektorban meg a pesti rióból szabadult kólás brigád pörgette rendesen a huszasokat. Marylin Manson tehát mindenkit megmozgatott. Engem is, habár az egész cécót vérkomolyan átélő, s magukat összevissza maszkírozó tinédzserek helyett azért próbáltam helyén kezelni a koncertet, azaz oltári nagy cirkusznak, egyfajta torz, ámde vérprofi varietének felfogni a bulit. És ebből a szempontból ütött is a kissé elhízott Manson és csapata által prezentált show. Volt seggrázás és közönségre köpdösés, ám a hű de nagy megbotránkoztatás elmaradt, pedig minden bizonnyal azért zarándokolt ki annyi kisminkelt kislányát féltő apuka a nagymezőre, hogy legalábbis az öreg Manson kitolja a mosolygó Kulabát a mén sztédzsre. Ezt szerencsére nem tette meg, így egyeseknek tán csalódás lehetett a VOLT, nekem azonban semmiképp sem volt az.

Ágyas meggyessel koccintottunk az első offline találkozásra Bibivel

Sokkal inkább óriási élmény, s teljes agyi reboot. Szellemi felfrissülés, ha diplomatikus és nem mellesleg érhető akarok lenni. Csütörtökön például egymástól kérdezgettük kávézás közben, hogy milyen nap is van ma. És ez volt a fő cél: kissé elfeledni a mindennapokat. Az pedig már csak hab VOLT a tortán, hogy jó cimborákat is szereztünk az öt nap során, a tábor rasztája címet kiérdemlő Bátor, a keményvonalas szkinhed Imi és a minket mindig meglepő Tamás személyében. Még 356 nap a következőig, ha jól számolom.