2009. 07. 23.

Utcazene utóérzés


Bréking nyúz - Közben Zsivány kolléga is feldobta a nyetre szubjektív beszámolóját az utcazenéről (ITT lehet olvasni). Fényképen és videón is látható vagyok, akit érdekel kattintson. Azért egy Adrián által készített fotót jól beszúrok ide, hogy kedvet csináljak az olvasáshoz. A címe talán annyi lehetne: I LOVE ZSÍR! (Ez volt egyébként a sátor neve is, ahol kisfröccsel kombóban nyomatták a tuningolt zsírosdeszkát.)

Hiába a szakajtónyi kritikus vélemény, én 10 esztendő elteltével is teljes mellszélességgel tudok lelkesedni az Utcazene Fesztiválért. Amellett, hogy egyetértve Reider Lackóval a veszprémiség egyfajta speciális kifejeződéseként tekintek az idén négynaposra fogyott belvárosi őrületre, korántsem mellesleg a hazai fesztiválpaletta egyik, ha nem a legkülönlegesebb dzsemborija Murak és Sündi "kisgyermeke".


Ennek megfelelően az önként és örömmel vállalt újságírói munka mellett civilben is nagyon vártam a fesztet, hiszen az utcazenén mindig olyan arcokkal futok össze és iszom meg egy jaffát, akikkel más alkalommal nem. Így volt ez idén is, habár a négy napot döntően egy társasággal töltöttem, amelyben olyan illusztris vendégek is helyet kaptak, mint a pici szívemhez oly közel álló Móvárról érkező Imo (ő az a lány a képeken, aki nem a Melus :D), a lassacskán állandó fesztiválozó társaimmá váló zsivány-kollektíva (értsd: jóbarátaim, Bibi és Adryano Kid), a ködös Albionból nagy örömöre befutott Vixy, s persze a jól megszokott brigád (Melus áfkorz, no meg Dávid, Csabi, Zoli, s a VOLT-on megismert Hajni és Imi).

Javarészt velük csapattam végig a veszprémi muzsika ünnepét, közben meg nagyjából 374 baráttal, haverral, ismerőssel, volt osztálytárssal, szomszéddal, kollégával, stb. találkoztam, köztük a képeken is látható Gégével (igen, ő az a hosszúhajú, bajszos pasi, akivel az összes nyári feszten együtt büntetem a jónépet).

Az elfogyasztott ital mennyiségét fedje jótékony homály, legyen elég annyi, hogy több ízben is rézangyalokat kergettünk a belvárosban, fütyültünk a barátokkal, s végül mindig megláttuk a fényt az alagút végén (ez utóbbira ékes bizonyíték az alant látható fotó, ahol a szemfülesek minden megláthatnak a háttérben). Mindenesetre a hangulatra nem volt panasz, annyi szent, több alkalommal is elhangzott a négy nap során a klasszikussá érett: "soha többet nem iszom ma estig!" mondat.


Persze megnéztem egy rakat koncertet is, meg le is maradtam rengeteg előre kinézett bazseválásról, de így van ez jól, az UZ lényegét - ahogy azt Gégé jól le is írta ITT - úgysem a fellépők jelentik, hanem a nagy találkozások. És ezért jó, hogy van és kell, hogy legyen utcazene, amíg világ a világ. Pont.

(A fotókért meg kösz Gégének és Dávidnak. Riszpekt.)

Ami az elkövetkező két hetet illeti, hétfőtől szemét módon elmegyek telefon és netmentes szabadságra, úgyhogy a posztokat illetően nem ígérek semmit (nem mintha túl gyakran hinteném a betűket eme hevenyészett virtuális térben). Aki akar, úgyis elér, utána meg majd lesz úgyis minden földi jó, már ami a blog keretei között lehetséges. Addig is gyúrjatok a Szigetre csikánók.

2 vélemény:

adrian írta...

Szerintem elsőrangú buli volt, mint mindig, de miféle kritikus vélemények? Azokra kíváncsi lennék!

...:::szpd:::... írta...

Hát, néhányan fanyalognak, hogy már nem a régi, meg felhígult néprendezvény lett és szarrá keresik magukat a köcsög szervezők...stb. Szerintem meg jó ez úgy, ahogy van, csak az agyatlan, egymást szurkáló indiánokat kellene valami távolabbi rezervátumba terelni a színházkert helyett. :D