Beteg fiú

Ez van. Pauza. Most nagyjából napi 24 órában, merthogy elkapott valami. A szokásos februári. Talán az influenza előhuszára, de nem hagyom magam, inkább kivettem két napot és a takaró alatt döglök ezerrel. A kalmopyrin-neocitran örökzöld kombó mellett citromos tea a menü meg néhány Ötvös Csöpi-klasszikus, amelyek áfkorz originál dvd-n sorakoznak a polcon. Na, meg a Balaton retró, hogy a nyárra is gondoljak. Sajnos így a hétre az edzéseknek is annyi, hogy a hétvégi pápai Naplós fociról ne is beszéljek. Pedig jó lett volna újra a pályán, de most ez van. Azért a napokban megjelent remix-album apropóján egy Johnny Cash-cikket azért összehozok szombatra. (Akinek nem esne le az illusztrációnak idebiggyesztett fotó, annak annyit segítek, hogy a Trainspotting háza táján kell keresgélni.)    

Vírus

Nem volt egyszerű, s túl kellemes sem az elmúlt néhány nap. Ahogy ugyanis a legutóbbi, igencsak cefet állapotomat tekintve érthetően kurta postban is említettem: biz' elkapott valamiféle vírusos nyavalya, s úgy kiütött, mint a király Kokót az öreg Juan Pablo, szóval rendesen. Már csütörtökön éreztem, hogy nagy balhé lesz (a Totya is megmondta), s a másnapi lapindító értekezlet után - amelyeken az onlájn hadműveletekért felelős médiahuszárként immár jelen kell lennem - mondtam is kedvenc főnökeimnek, hogy nekem bizony mennem kell, de sürgősen. Remegéssel elegyített hidegrázás és masszív izzadás váltotta egymást bennem óránként, miközben a végtagjaimat feleslegesnek tűnő, berozsdásodott fémrudakként cipeltem magamon. Este az ügyeleten aztán egy lelkes, ifjú doki belémtukmált egy adag gyógyszert, meg domina stílusban kommunikáló ápolónőjével elzavartak némi elefántnak való antibiotikumért, aminek egészen ma estig semmiféle hatását nem éreztem. Szarul voltam, no. Sajgott mindenem. A hétvégét így javarészt fekve töltöttem, legyen szó autóról, ágyról vagy épp a Melusék istenkirály hintaágyáról a teraszon, amiben vétek nem durmolni egy hatalmasat a kora esti órákban. Ami gáz, hogy kedves vírus komám miatt nem találkozhattam élőben a világra nemrégiben érkezett Janda-Kettinger Áronnal, aki a Zsuzsi és a Janda kisfia, s egyébként Londonban élnek, csak most itthon voltak néhány napot. Legfőképp ezt sajnáltam, hiszen a Melus ódákat zengett a kissrácról. Sebaj, majd az Egyesült Királyság szívében megejtjük a most elmaradt mítinget.
Ma egyébként ismét dokihoz mentem, most épp a körzetihez, mert az ifjú ügyeletes orvos kérte, hogy azért ő is nézzen meg. Megtette. Mondta, hogy szerencsére nem tüdőgyuszi, azt hál'istennek elhallózta a zsenge korban lévő ügyi, mindenesetre feküdjek csütörtökig és menjek vissza kontrollra. Én mondtam, hogy jó, de úgyse bírom ki és melózni fogok. Erre elmosolyodott, mert ismer(t) vagy három generációnyi tollforgatót a családunkból, s annyit mondott: azért vigyázzak magamra, főleg, ha péntektől vadkempingezni akarok. Márpedig akarok.

*

A sablont meg azért változtattam meg újra, ugyanis nem tetszett minden gépen és felbontásban. Ez jobb egy fokkal, átmenetileg mindenképp, amíg nem költözik új helyre a blog, s nem kap "hűdeprofi" külsőt is majd. Fikázni mindenesetre ezt is lehet (meg fényezni is bátran).