Egy dal élete

Aki ismert, tudja, hogy Johnny Cash az egyik mániám. Nemcsak a fekete ruhás ember zenéjét bírom, az élethez való hozzáállása is igencsak szimpatikus. Még a halál előtt írt egy önéletrajzi könyvet, amiben túl hetvenen fejtegeti az élet értelmét. Nem is ez a fontos, hanem az, ahogy az sikerről meg az anyagi javakról ír. Élete végéig egy 22 éves lakóautóval meg egy 15 éves terepjáróval járt, egész egyszerűen nem érezte azt, hogy váltania, s villantania kellene. Valahogy így kellene nekünk is nyomni. Ha nem a 19 colos felni számítana, hanem a jellem.

Amúgy az öreg Johnny csak azért jutott az eszembe, mert az előző héten, a VEN-rektorcsapatok Óváros téri bevonulásán éppen Janzsó Ádi cimborámmal szürcsölgettük a jól megérdemelt kávénkat, amikor a Magic Cats Rockabilly Trio a szobor lábánál egyszer csak elkezdte nyomni a Folsom Prison Bluest. Mindeki nézett, nem nagyon ismerték a nótát, én meg fülig érő mosollyal toltam a szöveget. Jó volt, na.

És akkor ennek apropóján egy dal élete videókon keresztül. 1959-től 2009-ig. Azért az kemény.

Folsom Prison Blues 1959


Folsom Prison Blues 1974


(The Final) Folsom Prison Blues 2003

Folsom Prison Blues (Remix 2009)

Beteg fiú

Ez van. Pauza. Most nagyjából napi 24 órában, merthogy elkapott valami. A szokásos februári. Talán az influenza előhuszára, de nem hagyom magam, inkább kivettem két napot és a takaró alatt döglök ezerrel. A kalmopyrin-neocitran örökzöld kombó mellett citromos tea a menü meg néhány Ötvös Csöpi-klasszikus, amelyek áfkorz originál dvd-n sorakoznak a polcon. Na, meg a Balaton retró, hogy a nyárra is gondoljak. Sajnos így a hétre az edzéseknek is annyi, hogy a hétvégi pápai Naplós fociról ne is beszéljek. Pedig jó lett volna újra a pályán, de most ez van. Azért a napokban megjelent remix-album apropóján egy Johnny Cash-cikket azért összehozok szombatra. (Akinek nem esne le az illusztrációnak idebiggyesztett fotó, annak annyit segítek, hogy a Trainspotting háza táján kell keresgélni.)    

American Recordings

Ezt a gyűjtőnevet szokták használni Johnny Cash kései albumaira, amelyek Rick Rubin azonos nevű kiadójánál jelentek meg 1994-től 2003-as haláláig, s még utána is. Cash itt már egyedül, zenekara nélkül játszik. Őszintén és tisztán. Amellett, hogy olyan gyöngyszemeket alkotott ezekre a lemezekre, mint a Hurt, a When The Man Comes Around, a Deila's Gone vagy a God's Gonna Cut You Down, a legkülönbözőbb stílusú bandáktól és előadóktól dolgozott fel dalokat, s formálta át azokat a maga stílusára. Ilyen a U2-tól One, a Soundgarden-től a Rusty Cage vagy épp a Depeche Mode-tól a Personal Jesus. Óriási nóták mind. Ez most csak azért jutott eszembe, mert mind az öt albumot megszereztem mp3-ban, s épp ezt hallgatom. És nagyon jó, igazi téli estékre való, kissé depresszív, ám mégsem reménytelenséget sugárzó muzsika. Hallatszik minden, amit ez az ember átélt. Öt lemeznyi élettapasztalat. Szép.