Tegnap céges, PLT-Sportnapon jártam Hévízen. Reggel nyolckor kellett indulnunk kedvenc lapigazgatónkkal (+Szendi masta' da goalkeeper), hogy a futballtorna kezdetére frankón odaérjünk a fürdővárosba. A vállalati hepöninget a Hévízi focicsapat sporttelepén tartották. Mi (a Maraton Lapcsoport tagjaiból, meg néhány "simply the best" életfelfogású arcból verbuválódott alkalmi team) az A csoportba kaptunk besorolást, a Veszprémi Nyomda és a Fejér Megyei Hírlap mellé. Niytányként rögtön leszoptunk 5:0-ra, ekkor már éreztem, hogy ez a csapat nem teljesít majd úgy a nap folyamán, mint az argentinok a szerbek ellen. Persze voltak teljesítményt negatívan befolyásoló tényezők is. Először a fellocsolt füvön játszottunk, ami csúszott. 35 fokban játszottunk, így némi túlsúllyal küzdő médiahuszárként három lépés után izzadtam, mint kurva a templomban. A nagy meleg hatására a fellocsolt víz páraként csapódott alulról az arcunkba, ami még kellemesebbé tette a játékot. A második meccsen azért lenyomtuk 3:2-re a Fejér megyeieket, de a körbeverésnek köszönhetően kihullottunk. Maradt a derbi az ötödik helyért a Napló csapatával, ahol sikeresen kaptunk három gólt, ellenben egyet sem lőttünk. Így kifejezetten nehéz nyerni. Ha pozitív akarok lenni, akkor a hatodik, pontszerző helyen végeztünk biztató játékkal, ha negatívan (vagy inkább racionálisan?) állok a problémához, akkor elképzelés nélküli focival, teljesen rossz felfogásban, jónéhány furcsa, kifejezetten körzeti III. nagypálya stílusban játszó egyénnel kiegészülve a tökutolsó helyen zártunk.
Délután volt még kisvasutazás, kávézás, qrva meleg, este pedig 45 fokos sportcsarnok, össznépi zaba meg Caramel és Bartók Eszti. Hurrá.
Délután volt még kisvasutazás, kávézás, qrva meleg, este pedig 45 fokos sportcsarnok, össznépi zaba meg Caramel és Bartók Eszti. Hurrá.
0 vélemény:
Megjegyzés küldése