Csak ültem egy padon. A belvárosban. Mindegy pontosan hol, a helyszín nem lényeges. És néztem az embereket. A mosolyokat, a puszikat és a kézfogásokat. Az örömöt, hogy ismét együtt vagyunk.
Hisz’ nem az a fontos ki zenél. Az Utcazene Fesztivál elsősorban a találkozásokról szól. Rég elfeledett barátok, egykori osztálytársak, s még a szomszéd is szembejön az egy-egy utcasarkon. És beszélgetünk. A múltról, a jelenről. Az életről.
Koccintunk a pillanatok alatt langyossá váló dobozos sörrel, ezredmagunkkal mulatunkaz Óváros téren, kényelmesen fekszünk egy babzsákon és hallhatjuk a dzsesszt. Aztán mindig rájövünk, hogy nem csak az "utcazenén" kellene találkoznunk. Csak hát a munka meg a család. Tíz méterrel arrébb megint egy régi cimbora. És így megy ez egész este.
Ez a fesztivál a miénk. Igazi veszprémi unikum. Tán ezért van, hogy egyre többen a fehér, támogatói kendőben róják az utcákat. Mert számít nekik az érzés, amit csak itt és ekkor élhetnek át. Mert büszkék erre a néhány napra, s büszkék arra, hogy pár forintot ők is dobtak a nagy, veszprémi utcazenész képzeletbeli kalapjába.
2 vélemény:
Csodálom, hogy eddig senki nem kommentált, de gondolom, mindenki az utcazenén van. Amit egy fantasztikus dolognak tartok, azért is, mert abszolút civil kezdeményezésre jött létre és lesz egyre népszerűbb. Én -mindenféle okok miatt - még nem fordultam meg ott, de nálam nagyobb pártolója nem nagyon van, mert tudom, ez az a program, amitől igazán élő lesz a szülővárosom. A blogod pedig visszaadja a hangulatot.
köszi éva :D
Megjegyzés küldése