
Azonban úgy érzem sikerült megoldanom. Lehet, hogy nem voltam annyira ízesen magyar, mint Laci betyár (mert ugye azért utánanéztem a dolgoknak :D), ám legjobb tudásom szerint tettem a dolgom. Volt csokordobás, tányértörés, pohárköszöntő, versek az egyébként elsőrangú étkekhez (Borcsa rulez, de komolyan), na meg a menyasszonytánchoz, sőt, még a menyasszonyi tortát méltóképp helyettesítő piéce montée-ról (ami egy francia valami, leginkább a gúlába rakott,s karamellhálóval összefogott képviselőfánkhoz tudnám hasonlítani, amúgy ilyen) is sikerült írnom egy frappáns versikét. És táncoltunk egy hatalmasat Melus drágámmal meg sikerült összebarátkoznunk a lagzi francia vendégeivel, akik amúgy az ifjú ara barátai, s az új ismeretség örömére koccintgattunk is böcsülettel Flo-val meg a többiekkel nagyjából reggel ötig. Jó volt ott lenni, na. Képek is lesznek, ígérem csak hát az ifjú házasok még nászúton, ott meg ugye mégsem illik zavarkolódni. :)

Aztán fontos volt még - legalábbis számomra - a héten az MKB Veszprém bajnoki diadala. Szerencsére az utolsó, mindent eldöntő meccsen sikerült 10 góllal leverni az egyébként roppant tenyérbemászóan viselkedő szegedieket, akik így szép csendben hazavonulhattak, s tovább gyarapíthatták a családi ezüstkészletet. Büszke voltam a fiúkra nagyon, megérdemelték. Megint jó volt kicsit veszpréminek lenni.
8 vélemény:
Hát, Floval elég jól elvoltatok, de Guillaume sem panaszkodhat! :D:D:D
Taibi
hát igen, nagyon jófej figurák, tényleg örülök, hogy megismerhettem őket. apropó, egy nászút-beszámoló lassan esedékes lenne egy v melett, nemdebár?
kv mellett persze :D
esedékes bizony...
az mondjuk "hm", hogy múltkor írtál a legénybúcsún felmerült gondolataidról. Aztán repült a csokor...
Taibi
igen...a kérdés már felmerült - kérdés szintjén, eleddig semmi konkrétum - móváron, a család előtt is. :D
a család előtt semmi konkrétum :D
de ez asszem nem új...
Taibi
Küldtem néhány képet gmailre
Taibi
Whoever owns this blog, I would like to say that he has a great idea of choosing a topic.
Megjegyzés küldése