Akkor ez most a nagy visszatérés, vagy mi, egyfajta önkéntes száműzetésből, amit azért szívesebben nevezek inkább jól sikerült nyaralásnak. Merthogy egyrészt tényleg jól éreztem magam, másrészt pedig úgy kellett nekem ez a kéthetes telefon- és netmentes pauza, mint a folyton nyavajgó mobilomnak a töltő meg a 220V. 
A két hetet egyébként Melus drágám családjának kövágóörsi haciendáján töltöttük. Fent az Ecséri-szőlőhegyen (innen a cím). Csendben, nyugalomban, egy szerény balatoni örökpanorámával megtámogatva, csak hogy jobban essen minden. Az első héten leginkább a ritmust próbáltam átvenni, vagyishogy lelassítani, mert a napi pörgésből nem lehet ugyebár oly könnyen kiugrani.
Ez csütörtökre sikerült is, akkor már nem hiányzott a napi betevő szélessáv sem, maradtam Sir Arthur Conan Doyle komám történeteinél (gy.k.: Sherlock Holmes). Aztán megvolt nagyvázsonyi dumaszínház, kétszer is, ahol újfent megbizonyosodhattam arról, hogy a Szőke Bandi nem normális (folyt a könnyem, ahony nyomta a sódert a szintén agyament Badár kollégával), másnap meg Kovács András Péter ökör poénjaira majszoltuk a kürtőskalácsot. 
A második héten aztán volt minden, ami kell. Dörögdi fesztivál a kulthely Klastrom kocsmában elfogyasztott hosszúlépéssel, strandolás és aszalódás (bronzisten lettem, na) az aprócska, ám kiváló kővágóörsi bíccsen (beach-en :D), s persze a barátok hosszú hétvégés látogatása, amelyet szándékosan a kéthetes zúzás végére időzítettünk. Összesen tizenöten voltunk. Barátok, barátnők, feleségek (szia Ricsi), tesók meg minden. Bográcsozás, fürdés, ökörködés, némi iszogatással egybekötve. Jól sikerült, na. Ezúton is kösz mindenkinek, aki ott volt.
