Utcazene utóérzés

Bréking nyúz - Közben Zsivány kolléga is feldobta a nyetre szubjektív beszámolóját az utcazenéről (ITT lehet olvasni). Fényképen és videón is látható vagyok, akit érdekel kattintson. Azért egy Adrián által készített fotót jól beszúrok ide, hogy kedvet csináljak az olvasáshoz. A címe talán annyi lehetne: I LOVE ZSÍR! (Ez volt egyébként a sátor neve is, ahol kisfröccsel kombóban nyomatták a tuningolt zsírosdeszkát.)

Hiába a szakajtónyi kritikus vélemény, én 10 esztendő elteltével is teljes mellszélességgel tudok lelkesedni az Utcazene Fesztiválért. Amellett, hogy egyetértve Reider Lackóval a veszprémiség egyfajta speciális kifejeződéseként tekintek az idén négynaposra fogyott belvárosi őrületre, korántsem mellesleg a hazai fesztiválpaletta egyik, ha nem a legkülönlegesebb dzsemborija Murak és Sündi "kisgyermeke".

Ennek megfelelően az önként és örömmel vállalt újságírói munka mellett civilben is nagyon vártam a fesztet, hiszen az utcazenén mindig olyan arcokkal futok össze és iszom meg egy jaffát, akikkel más alkalommal nem. Így volt ez idén is, habár a négy napot döntően egy társasággal töltöttem, amelyben olyan illusztris vendégek is helyet kaptak, mint a pici szívemhez oly közel álló Móvárról érkező Imo (ő az a lány a képeken, aki nem a Melus :D), a lassacskán állandó fesztiválozó társaimmá váló zsivány-kollektíva (értsd: jóbarátaim, Bibi és Adryano Kid), a ködös Albionból nagy örömöre befutott Vixy, s persze a jól megszokott brigád (Melus áfkorz, no meg Dávid, Csabi, Zoli, s a VOLT-on megismert Hajni és Imi).

Javarészt velük csapattam végig a veszprémi muzsika ünnepét, közben meg nagyjából 374 baráttal, haverral, ismerőssel, volt osztálytárssal, szomszéddal, kollégával, stb. találkoztam, köztük a képeken is látható Gégével (igen, ő az a hosszúhajú, bajszos pasi, akivel az összes nyári feszten együtt büntetem a jónépet).

Az elfogyasztott ital mennyiségét fedje jótékony homály, legyen elég annyi, hogy több ízben is rézangyalokat kergettünk a belvárosban, fütyültünk a barátokkal, s végül mindig megláttuk a fényt az alagút végén (ez utóbbira ékes bizonyíték az alant látható fotó, ahol a szemfülesek minden megláthatnak a háttérben). Mindenesetre a hangulatra nem volt panasz, annyi szent, több alkalommal is elhangzott a négy nap során a klasszikussá érett: "soha többet nem iszom ma estig!" mondat.

Persze megnéztem egy rakat koncertet is, meg le is maradtam rengeteg előre kinézett bazseválásról, de így van ez jól, az UZ lényegét - ahogy azt Gégé jól le is írta ITT - úgysem a fellépők jelentik, hanem a nagy találkozások. És ezért jó, hogy van és kell, hogy legyen utcazene, amíg világ a világ. Pont.

(A fotókért meg kösz Gégének és Dávidnak. Riszpekt.)

Ami az elkövetkező két hetet illeti, hétfőtől szemét módon elmegyek telefon és netmentes szabadságra, úgyhogy a posztokat illetően nem ígérek semmit (nem mintha túl gyakran hinteném a betűket eme hevenyészett virtuális térben). Aki akar, úgyis elér, utána meg majd lesz úgyis minden földi jó, már ami a blog keretei között lehetséges. Addig is gyúrjatok a Szigetre csikánók.

UZ

Holnap startol az utcazene. Írnék róla bővebben, de mivel ez lesz a nap témája holnap a Naplóban, s nagyjából egész nap ezzel foglalkoztam, inkább beillesztem a cikket. Tessék olvasni és jönni bulizni Veszprémbe.

Négy napig szól majd a zene...

(szöveg:szpd; fotó: gégé)

Az utcazene-fesztivál ünnep, a veszprémi öntudat egyfajta kifejeződése, amelyre büszkének kell lennünk - véli Reider László, a megyeszékhely (nem)hivatalos indulóját, a Kossuth utcán című örökbecsű dalt játszó Rubber Puppet együttes énekes-gitárosa, aki zenészként és támogatóként is a kezdetek óta jelen van a mára nemzetközi hírűvé érett rendezvényen.

A szemem, a szemünk előtt vált hangulatos nyáresti programból tízezreket megmozgató, komoly turisztikai tényezőnek (is) számító szabadtéri fesztivállá az utcazene. Büszkén mondhatom, hogy szinte a kezdetek óta lehetőségünk nyílt fellépni a Rubber Puppet zenekarral, s minden alkalommal óriási élmény volt hazai pályán, a Kossuth utcán előadni a dalainkat. Idén azonban a szombat esti koncert erejéig kiegészülünk Jamie Winchesterrel is, akivel egy közös próbán csiszoljuk majd tökéletesre a nótákat - mondja Reider László (képen balra), aki a korántsem munkaként, inkább szellemi feltöltődésként gondol az előttünk álló négy napra. - Ritka, hogy ennyi jó zenekart egy helyen láthatunk, ráadásul a környékbeli bandák közül is sokat megnézhetünk az utcazenén.

Hangulatkép a tavalyi fesztiválról

Ha már szóba kerültek a fellépők, érdemes csemegézni kicsit a fesztivál programjából. Hőségriadó ide vagy oda, a szerdai nyitónapon rögvest lesz miért besétálni a belvárosba, hiszen a már említett Takáts Eszter és a Gumizsuzsi mellett a Ferenczi Györggyel kiegészült Bluesberry, a dzsesszt a nagyvárosi stílusokkal egyedien ötvöző Barabás Lőrinc Eklektric, az Örvényest dicshimnuszba foglaló Hollywoodoo, a hip-hopot népzenével mixelő Suhancos és a Chiléből importált Nano Stern is színpadra lép.

FOLYTATÁS ITT...

Találkozások

Csak ültem egy padon. A belvárosban. Mindegy pontosan hol, a helyszín nem lényeges. És néztem az embereket. A mosolyokat, a puszikat és a kézfogásokat. Az örömöt, hogy ismét együtt vagyunk.

Hisz’ nem az a fontos ki zenél. Az Utcazene Fesztivál elsősorban a találkozásokról szól. Rég elfeledett barátok, egykori osztálytársak, s még a szomszéd is szembejön az egy-egy utcasarkon. És beszélgetünk. A múltról, a jelenről. Az életről.

Koccintunk a pillanatok alatt langyossá váló dobozos sörrel, ezredmagunkkal mulatunkaz Óváros téren, kényelmesen fekszünk egy babzsákon és hallhatjuk a dzsesszt. Aztán mindig rájövünk, hogy nem csak az "utcazenén" kellene találkoznunk. Csak hát a munka meg a család. Tíz méterrel arrébb megint egy régi cimbora. És így megy ez egész este.

Ez a fesztivál a miénk. Igazi veszprémi unikum. Tán ezért van, hogy egyre többen a fehér, támogatói kendőben róják az utcákat. Mert számít nekik az érzés, amit csak itt és ekkor élhetnek át. Mert büszkék erre a néhány napra, s büszkék arra, hogy pár forintot ők is dobtak a nagy, veszprémi utcazenész képzeletbeli kalapjába.

A 2007-es Utcazene Fesztivál műsorfüzete pdf-ben IDE kattintva letölthető, egyébként pedig minden más ügyben utcazene.hu a megoldás.

Izomtibik...sárga zsiguli...utcazene

Engedelmetekkel nem írnék külön a Szendi mesterrel átélt Balaton Soundos élményeimről, inkább felrakom a lapban megjelent cikk általam elkövetett részletét. Egyrészt nagyjából az a véleményem a fesztről, másrészt meg most az Utcazene megy ezerrel, s inkább arra fókuszálok (tudom, tudom, a kifogás olyan, mint a segg, van belőle mindenkinek - ergo lusta vagyok írni). Na, meg a Vad Fruttikra, hiszen a Marciék végre-valahára össze tudtak kalapozni annyi lóvét, hogy leforgathatnak egy normális videoklipet a Sárga Zsiguli című eposzukra. Ami meg sláger lesz, nem is kérdés. Szerdán du. és csütörtök de. forgatják Várpalotán. Ott leszek áfkorz, hiszen csillag születik. Figyeljétek csak...

A Balaton hangjai

Marcona, első blikkre kétajtós szekrénynek tűnő biztonsági őrök állják az utam a bejáratnál, s méricskélnek, mint valamiféle robbantásra készülő terroristát. Az egyik Pataky Attila-frizurás izomtibi még a kezemben cipelt kólásüveget is megvizsgálja, hátha valamiféle tiltott vegyszert próbálok becsempészni a hagyományteremtő céllal elindított dzsembori területére. A kordonokon és izmokon túl aztán strandfíling ezerrel, merthogy Zamárdi három kilométeres partszakasza szolgál helyszínül a prémium kategóriásként hirdetett bulinak. Ami a közönséget illeti, a többi nyári fesztiválhoz képest tényleg az anyagilag jobban elengedett látogatók vannak többségben, vegyítve egy-egy elszánt rockerrel, aki valószínűleg később tudta meg, hogy itt bizony nem lesz rakenroll, csak dob meg basszus, azaz elektronikus muzsika. Persze ennek is megvan a maga varázsa, hiszen a homokos parton egy jéghideg sörrel a nyugágyban dülleszkedve vicces volt látni, ahogy a vastag karú, rövid hajú, "ki ha én nem"-figurák a kavicsos úton maguk mellett ráncigálják miniszoknyába, s csinos, cickókidobós topba öltöztetett műanyag kedvesüket, aki egyrészt majdnem elesik a magas sarkú cipőben, másrészt pedig palotapincsi kutyát sétáltat. De minek? A zene és a hangulat azonban kárpótolt mindenért. Az Anima Sound System ugyan ismét csalódás, de Patrice, na meg a Nouvelle Vague óriási bulit csinált, a brit Basement Jaxx pedig elementáris show-t prezentált a balatoni éjszakában pénteken, Roger Sanchez és Ferry Corsten pedig egyszerűen jók. Ahogy a Balaton Sound is. Nagyon.