Igazi, hamisíthatatlan falusi lagzin jártam az elmúlt hét végén kedves olvasó. Melus drágám egyik legjobb barátnője (aki a Zsuzsi és csoporttársak voltak a jogon) ment hozzá élete párjához, Jandához. Sajnos velük nemigen tudunk találkozni, ugyanis két, vagy talán három éve is a ködös Londonban élnek. Már ezerszer megígértük, hogy megyünk látogatóba, de eleddig nem jött össze mindenféle dolgok miatt, ámde jövő tavasszal már mennünk kell. Ezt eldöntöttük. A lagzi maga egy sátras mulatozás volt Győrtől nem messze, aranysárga tyúkhúslevessel, rántott hússal, házi pogácsával meg jófajta bográcsos pörkölttel, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Meg persze az italok. Az is volt dögivel. Becherovka, Jager, szabadkai őszibarackpálinka, pezsgő - ebben a sorrendben. A végére sikerült táncra hangolni magunkat, az unatkozó hivatalnokot idéző külsejű gitármágus meg szintis társa egész jó hangulatot teremtett, még a honi média félistenét, az általam (is) rajongva imádott Fásy Ádámot is megidézték a "Mesterhármas" című örökbecsű opusz erejéig.
Azonban, hogy a post címének miértjét is értsétek, a lagzi legnagyobb sztárja nem a házaspár vagy a már említett zseniális duó volt, hanem Zsuzsiék másfél éves kisfia: Áron. A mellékelt fotón is ő ül az ifjú ara ölében. Egyfolytában mosolygott, meg úgy nézett, hogy attól mindenki elolvadt. Gyönyörű, nincs rá jobb szó. Nekem is kell egy fiúgyerek...
PS.: Szombattól amúgy tíz napig félig-meddig apa leszek, hiszen a Fannizsuzsi (aki ugye a Melus lassacskán 9 éves ennivaló kishúga) jön hozzánk tíz napra nyaralni. Visszük bulizni a kicsikét majd mindenfelé.
0 vélemény:
Megjegyzés küldése