megvolt az első

szuri ma délelőtt. A bal térdembe bele. Nem volt vészes, rosszabbra számítottam, habár a tű látványától azért szokás szerint leizzadtam. Remélem használ, mert a 10 rugó meg a para együtt elég nagy ár a gyógyulásért. Este meg Oli e Gino CF (az ugyebár a kispályás focicsapatunk) szezonzáró bankett a névadó pizzériában aztán meg mindenfelé. Igen, majd írok róla.

előítéletek nélkül

Legfőképp ily módon kell közelíteni a Guns n' Roses ma (vagy holnap :D) megjelent Chinese Democracy címre keresztelt albumához. Merthogy nagyon más, mint az Appetite for destruction vagy a UYI dupla lemez. Persze miért is lenne ugyanolyan? Ha csak a szikár tényeket nézzük, én például voltam vagy tizenegy éves az utolsó friss dalokat rejtő G'N'R anyag piacra kerülésekor, ma meg ugyebár lassan huszonnyolc, ami bizony jóbarátok közt is tizenhat, de inkább tizenhét esztendő. Én nem keveset változtam, s Axl Rose miért tenne másként? Én is tudom, hogy ez már nem a Slasht, Izzyt meg Duffot a soraiban tudó klasszikus felállás, de azért hadd örüljek, hiszen mégiscsak zsenge ifjúkorom egyik idolja adott ki új lemezt hosszú évek után.

És akkor a 14 számot rejtő korongról. Izgalmas és sokszínű. Elsőre sokkoló, másodszorra már vannak ismerős dolgok, harmadszorra meg ugye már bejön. Na jó, van egy vagy talán kettő kissé gyengére sikerült nóta, ám a nagy többség azért tisztességes munka. Ilyet kell letenni az asztalra 2008-ban. Tessék megvenni vagy...

jejeje

Az elmúlt hét végén ismét Győrben jártam, s ezúttal sem merő véletlenségből estem be a városba, hiszen Karesz barátom neve napját ünnepeltük a mellékelt képen látható szerény társasággal. Aki kíváncsi, további képeket is nézegethet az ünnepelt jóvoltából egészen pontosan ide kattintva.

Hír még rólam - már akit érdekel - hogy megjött az eredmény a korábbi posztokban is említett térd MR-vizsgálatról. A diagnózis kétségbeejtő. Egyrészt részlegesen elszakadt az elülső keresztszalag, ami para, mert a másik térdemet már műtötték ezzel a problémával (habár azért ott totál széthullott minden) és nagyon nem akaródzik nekem újra kés alá feküdni. Másrészt pedig súlyosan károsodott az ízületet fedő üvegporc, amit sürgősen kezelni kell a doki szerint. Ez háromfordulós injekció-kúrát jelent, ami 1. qrvára fáj 2. 10 ezer HUF/alkalom. Szóval nem örülök, ahogy kedvenc zalai bérszámfejtőm húszezres lehúzós akciójának sem, de erről bővebben nem írhatok, mer' ugye a nagy tesó mindent lát és köp. Amúgy minden fasza.

alázat

Ahogy Tunya barátom már az előző poszt kommentjében megelőlegezte, a foci Bl-kapcsán íródik a legfrisseb bejegyzés. Nem is feltétlenül a pici szívemhez oly közel álló Juventus újabb bravúros győzelme (2:0-ra verték szerdán idegenben a Real Madridot - összefoglalót ITT lehet nézni) miatt, sokkal inkább gyermekkori kedvencem, a még mindig igen aktív labdapörgető Alessandro Del Piero miatt (hát persze, hogy ő van a képen).

Merthogy a 34. születésnapját vasárnap ünneplő, sok ezerszer lesajnált capitano nagyjából egyedül intézte el a spanyol királyi gárdát, hiszen két meccsen három gólt vállalt. Ami magában is riszpektre adna okot, ám ami az olaszok Sanyiját illeti, nos, nála talán még ennél is többről van szó. Mert ha sportemberi tartásról és alázatról van szó, akkor nyugodtan példaként állítható bárki elé. Ő játszotta a legtöbb meccset a zebrák mezében és persze a legtöbb gólt (már vagy 250-et) is ő jegyzi. 2004-ben pedig, amikor a Juventust (szerintem) jogtalanul az olasz másodosztályba sorolták - mindenki menekült a süllyedő hajóról. Ibrahimovic, Cannavaro, Zambrotta, Thuram és még sokan. Del Piero semmit nem tett, csupán egy mondattal válaszolt a zsurnaliszták kérdéseire: "Egy úriember soha nem hagyja el a szíve hölgyét!" (Öreg Hölgy a Juve beceneve ugyebár). Azt hiszem ennél nem is kell több...

apró örömök

Néha elég egy óra foci, hogy mosoly ragadjon a számra. Így volt ez tegnap is. Két hét kényszerű kihagyás után - az a fránya térd ugyebár - megkockáztattam a teremben pörgetni a bogyót. És sikerült, sérülés nélkül. Ráadásul - minden szerénység nélkül mondhatom - egy akkora gólt ragasztottam az ellenfél kapujába, hogy hűha. Átívelt labda, mellel levesz, majd kapásból a hosszú sarokba. Szóval kellett az a foci nagyon.

görnyedés

Van olyan, amikor nem jön az ihlet. Habár az érzést inkább fásultságnak mondanám. Valamiért nincs kedvem írni. Ötletek még úgy, ahogy vannak, de valamiért nem visz rá a lélek, hogy olyan minőségben összehozzam, ahogy azt elvárnám magamtól. Márpedig ez egy hivatásos klaviatúra-terminátor (vagy Phreek komám után szabadon információstrici) esetében kissé problémás helyzet. És ez idegessé is tesz valamelyest. Ezért nem frissült a blog sem mostanság. Kutatom az okokat, de még nem jártam sikerrel. Majd szólok, ha győztem, bár úgy is látni, vagyis olvasni fogjátok.

Addig jöjjön egy pletyka. Azt hallottam, hogy a nagy magyar síkság elsőszámú üzletembere, aki egy stadiont is felhúzott anno a puszta közepén, a mostanában kiválóan muzsikáló veszprémi futballklub felé kacsintgat. Igen, Stadler Józsi bácsiról van szó, aki mint tudjuk már megjárta a hadak útját. Azt is hallottam, hogy elnökségi tagságért cserébe NB I-es gárdát csinálna az NB III-at magabiztosan vezető legényekből. Persze ez csak szóbeszéd, ha úgy tetszik zuhanyhíradó, kéretik nem megírni kedves kollégák, mert akkor többet nem pletykálok.