Voltomiglan
Idézhetném a jó Csoki szavait is a mindannyiunk által ismert kultmúviból, merthogy az elmúlt hét végén abszolvált ötnapos soproni őrületre nehéz feladat más kifejezést találnom. Annak, aki járt már a hűség városának emblematikus dzsemboriján, nos, annak nem újdonság, hogy igazi multikulturális turkáló a VOLT Fesztivál, zenei stílusok és látogatók tekintetében egyaránt.
Velük zúztam végig a fesztet - Csappy mester és Zoli öcsém
Két napig az extra hajkoronát viselő Stubi is hű társunk volt az őszinte csapatásban
Ennek megfelelően nehezen indult a szerda, habár aludni reggel 9 után esélyünk sem volt az alkalmi szállásunkat pillanatok alatt radiátorrá varázsoló napsugarak gyengéd ölelése miatt. Így maradt a kv-kóla kombó, meg némi szőke ciklon a vip-kocsmában, ahova büszke zugfirkászként bebocsátást nyerhettünk. Ez egyébként nem a feszítés miatt volt jó, hiszen teszek én az idióta bajusszal rohangáló Pély Barnára, sokkal inkább azért volt előny, mert 1. napközben árnyékban feküdhettünk a fehér bőrkanapékon 2. jó volt a kávé 3. kicsi volt a sor 4. mindig hideg volt a sör, s itt lehetett heinekent kapni.
Délután (mármint szerdán) aztán megérkezett a jó Stubi, négytagú csapatunkban 25 százalékra emelve a kutató-feltaláló-doktori címmel rendelkező mérnökök arányát. No, kedves barátunkkal bele is csaptunk a lecsóba böcsülettel. A Belga és a Delinquent Habits buliján, majd a a Franz Ferdinand britpop zúzásán még csak mozgolódtunk, ám a Fine Cut Bodies, a Tesco Disco, majd az arénában állandónak számító zúzás azért kihozta belőlünk az egyestés Fred Astaire-t. A hangulatról és a lendületről elég, ha annyit mondok, ferde szemmel néztek rám a többiek amikor hajnali négy körül elindultam lepihenni.
A csütörtök még nehezebben indult. Két fejem volt és a nagyobbik volt belül, ráadásként, hogy Lukácstól is lopjak egy gondolatot: a gyomromban a savkatonák árkokat ástak. A príma érzésre a cirka 32 fokos hőség még rádobott egy keveset, de büszkén tűrtem a megpróbáltatásokat, hiszen fesztiválozni jöttem vagy mi. Mivel a többiek is nagyjából ilyen állapotban leledzettek a sátorban, szerény javaslatomra két nap után meleg ételt vettünk magunkhoz az egyik étkezdében. A frissen kisütött rántott camambert és a pulykamell némi málna bobmával körítve rögvest grabancon fogta kis csapatunkat, s belelökte egyenesen a buli közepébe. A sárba. Igen, ez volt az esős nap. Limp Bizkit és bokáig a vízben tocsogó tízezrek. Szegény Gégé kolléga is jól kikapta. Nem is nagyon tudok a csütörtökről többet írni. A Bizkit szimpla hakni volt, az órákon át érkező égi áldás meg rendesen lehozott a partifílingről. Azért a bodzás fények röpködtek meg minden, de Fatima Spar és a Ladytron koncertjén kívül nem sok maradt meg ebből a napból.
Pénteken érkezett egy magyar zsivány... (ld.blogtesók)
Pénteken partiállat Szendi mellett érkezett blogtesóm és cimborám Adrián, oldalán Bibivel, továbblendítve minket a negyedik napon joggal jelentkező holtponton. ITT lehet videókat nézni a soproni lélekvesztőben tett látogatásukról, itt és most legyen elég annyi, hogy jól sikerült a sörök ellen indított hadjárat, egyébként meg nagyjából teljesen ugyanazt gondolom mint zsivány kolléga.
Na, róluk beszélek például...
És a szombat. A zárónap, amikor dominának maszkírozott tinilányok és metroszexuális ifjak lepték el a kempinget, a vip-szektorban meg a pesti rióból szabadult kólás brigád pörgette rendesen a huszasokat. Marylin Manson tehát mindenkit megmozgatott. Engem is, habár az egész cécót vérkomolyan átélő, s magukat összevissza maszkírozó tinédzserek helyett azért próbáltam helyén kezelni a koncertet, azaz oltári nagy cirkusznak, egyfajta torz, ámde vérprofi varietének felfogni a bulit. És ebből a szempontból ütött is a kissé elhízott Manson és csapata által prezentált show. Volt seggrázás és közönségre köpdösés, ám a hű de nagy megbotránkoztatás elmaradt, pedig minden bizonnyal azért zarándokolt ki annyi kisminkelt kislányát féltő apuka a nagymezőre, hogy legalábbis az öreg Manson kitolja a mosolygó Kulabát a mén sztédzsre. Ezt szerencsére nem tette meg, így egyeseknek tán csalódás lehetett a VOLT, nekem azonban semmiképp sem volt az.
Ágyas meggyessel koccintottunk az első offline találkozásra Bibivel
Sokkal inkább óriási élmény, s teljes agyi reboot. Szellemi felfrissülés, ha diplomatikus és nem mellesleg érhető akarok lenni. Csütörtökön például egymástól kérdezgettük kávézás közben, hogy milyen nap is van ma. És ez volt a fő cél: kissé elfeledni a mindennapokat. Az pedig már csak hab VOLT a tortán, hogy jó cimborákat is szereztünk az öt nap során, a tábor rasztája címet kiérdemlő Bátor, a keményvonalas szkinhed Imi és a minket mindig meglepő Tamás személyében. Még 356 nap a következőig, ha jól számolom.
