EleVEN

Néha azért mérges vagyok kissé magamra meg a kiváló veszprémi, mára Pannon Egyetemmévált intézmény vezetőire is. Hogy miért? Legfőképp azért, mert a kilencvenes évek legvégén, amikor e sorok írója az érettségi abszolválása után belépett a honi felsőoktatásba, nos, akkor még nem kicsit szerényebb volt a veszprémi kampusz kínálata, s ezért nem is jelentkez(het)tem ide. Egy rakat mérnököt ugyan már akkor képeztek, de ismerve magamat, matekból az egy pont híján ötös (szóval négyes, de így jobban hangzik) érettségi volt életem csúcspontja, hogy fizikáról meg a kémiáról ne is beszéljünk. Mer' én egy ilyen humán kölök voltam meg vagyok is főképp, akit biz' jobban leköt egy könyv, egy újság vagy egy jó film, mintsem az agynyikorgatós számolgatás.

Így hát Vas megye büszke központja, Szombathely felé vettem az irányt, ahol tanulhattam, amit akartam (akkor indult a mára silánnyá, s nem mellesleg szitokszóvá koptatott kommunikáció szak), s Vida Józsi keze alatt még a kalapácsvetést is folytathattam. Más kérdés, hogy két és fél hónapra rá végleg lesérültem (térdszalagok meg porc ugyebár), de ezt akkor még nem tudhattam. Szóval Szombathely, amit nem bántam meg, mert találkoztam a Melussal, jó volt a tanszék, a baráti társaság, a város meg a rádió, kivéve az übergyengusz diáknapokat, amire csak akkor jöttem rá, amikor még főiskolásként elsőként vettem részt a VEN-en. Ég és föld a kettő. Nemcsak a szervezés, hanem a hozzáállás és a hagyományok miatt.

A csütörtök esti csapat (egy része)

Ez az érzés dübörgött bennem a szombaton zárult VEN alatt is, ahol volt szerencsém a frontvonalból tudósítani, s a minimális alvás ellenére csütörtökön az év eddigi legnagyobb bulijában aktívan részt venni. EleVEN egy hét volt, annyi szent. Egyébként meg, kapcsolódva az előző témához, úgyis akarok második diplomát.

Ja, és akkor a munka gyümölcse: képes és cikkek ITT.

No problem

Nem kell megijedned, nem tűntem el, s attól sem kell tartanod kedves Olvasó, hogy visszatér a régi szpd, vagyis a heti egy bejegyzés (maximum). Jelentem a betegségből (viszonylag) sikerült kilábalnom, s ma akartam is írni, csak hát a derék várpalotai képviselők oly hosszan és alaposan vitatták meg a napirendi pontokat, hogy reggel fél kilenctől este fél hatig sikerült bentrekednem a tanácsteremben, aztán rohanás haza, tudósítás megír, elküld, oszt sipirc a báthoryba focizni, most meg itthon. pihi, punyi. Szóval akkor brend nyú és alapos, a győri éjszakai életet is kitárgyaló poszt holnap, addig tudjátok: türelem tornaterem...  

külföld

Az utóbbi fél évben rengeteget agyaltam azon, hogy bizony el kellene húzni ebből az országból, de sürgősen. Merthogy nem jó ez így. Nehéz, s hiába teszek meg minden tőlem telhetőt, nehezen jutok egyről a kettőre, pedig 27 évesen talán már a háromnál kellene járnom. Olvasom, hogy külföldön ilyen fa**a meg olyan fa**a, ám egy dolog miatt mégsem akaródzik belevágni a nagy kalandba.

Ha ugyanis egyszer kimegyek, kimegyünk - legyen mondjuk Anglia, ahova a (viszonylag) szar idő miatt nem szívesen - , akkor nem jövünk vissza többet. Az tuti. Mert egyrészt ugyabár (szinte) mindent felégetek, felégetünk magunk mögött, másrészt pedig, ha egyszer ott bejönnek a dolgok, akkor miért jönnék vissza oda, ahol nem? Értitek?

Aztán ott van az a része is a dolognak, hogy a szakmámmal nemigen tudnék elhelyezkedni, mert abban biztos vagyok, hogy igazán jó újságíró csak az anyanyelvén lehet az ember. Az meg nem az angol. Szóval marad a többi meló, amihez nem kell képesítés. Azok meg szarok, s csak arra jók, hogy egy-két év alatt honi szinten sok pénzt keress, aztán hazarepülj. De akkor meg minek adnám fel az itthonit? Nehéz ügy ez gyerekek., de valamit lépni kell.

Új meló, szabi, miegymás

Meglepetést tartogattam erre a meleg nyári estére kedves olvasó. Az elmúlt hetek post-ínségét ellensúlyozandó ezúttal három bejegyzést is közzéteszek itt a blogon. Az első ez lesz.

A címben jelzett témák közül először akkor az elsőről. Írhattam volna régi-új melót is a címben, csak hát az kicsit hülyén mutatna. Arról van szó, hogy online szerkesztőből július elsejével visszavedlettem újságíróvá. Nem mintha nem ízlett volna a netes világ, korántsem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy szerencsére komoly webes fejlesztések várhatóak a lapnál, s emiatt egyre több időt követelne a online szerkesztés (legalábbis az általam elvárt színvonalon), ami csupán azért lenne baj, mert nem jutna időm a tényleges újságírásra. Márpedig én azt szeretem igazán. Jönni, menni, beszélgetni, sztorikat felkutatni, meg minden olyat, amitől szép és izgalmas ez a szakma. Szóval július 1-től a közéleti rovat csapatát erősítem, legfőképp Várpalota és környéke tartozik majd hozzám. Kíváncsian várom mi sül ki belőle, rajtam nem fog múlni annyi szent...

...de most egy hétig szabadság van ezerrel, mert azért az elmúlt, számomra kissé stresszes hónapok után kell néhány nap kikapcs. Kedden strandoltunk egy óriásit a Melussal Füreden (le is égett a lábfejem...hallottatok már ilyet? :D), ma meg végre - hosszú idő után - mindenre (edzés, ebéd, újságolvasás, blogolás...stb.) mindenre jutott időm. Kényelmesen, nyugodtan. Nagy dolog ez a mindennapos hajtás, meg az online-hoz kapcsolódó folyamatos készenlét után.