Kajakóma, áztatás, virslimustra

Sajnálom, kedves olvasó, de a mai postot képek híján kell élvezni, mivel a drága bloggeres szerver többszöri próbálkozásra sem volt hajlandó megengedni, hogy feltöltsek néhány pikcsört illusztráció gyanánt. Így hát marad a texturális élvezet.
Rég nem írtam, úgyhogy kezdjük a karácsonnyal, amit egyebek mellett a címben is leírt kajakóma szóval tunék a legjobban jellemezni. A szenteste otthon, illetve a tántiéknál telt, ez nálunk családi hagyomány, hogy közösen ünneplünk. Az ajándékok közül az anyu által celebrált egy kilós angol szalonnát érdemes kiemelni, ami frankón be volt csomagolva, s a bontás után megdöbbenéssel egybekötött derűt váltott ki az arcomon. A vacsitól már 24-én rosszul lettem, aztán 25-én Győrben tovább folytatódott a kajakóma. Márti nagynéném és Tamás nagybátyám megdöbbentően sok és finom étket rittyentett a karácsonyi asztalra, én meg jó vendég lévén böcsülettel végig is kóstoltam mindet. A gyomrom lázadt is a nap végére, amikor már egyébiránt Móváron, a Meluséknál voltam. Persze ott is szélessávon jött a kaja, így 26-án estére már nagyon rosszul lettem. Jól jött tehát az áztatás.
Az áztatás, amit a hagyományoknak megfelelően kedvenc apósjelöltemmel és barátaival töltöttünk el a győri élményfürdőben. Termálvizes medencék, kültéri élményfürdőzés, finn szauna, gőzkabin meg jacuzzi. Alig akartam othagyni a folyók városát, de jönni kellett, mert várt a munka, egy szolid virslitesztelés képében.
Egyik kedvenc kolléganőmmel, név szerint Nikivel, ugyanis azt találtuk ki, hogy kihasználva a szilveszter előtti közhangulatot, egy kibaszottul aktuális cikket plántálunk az újságba. Virsliteszt á la Napló. Kilencfélét nyomtunk be, köztük a csirkeagyból meg fűszerezett disznógyomorból passzírozással készült műbeles undormányokat is, amiket jól le is pontoztunk. Természetesen a Zwicker-féle virsli lett a győztes, mégiscsak kisebbfajta gasztronómiai orgazmust él át az emberfia, ha megkóstolja ama földöntúli étket. Most meg jön a szilveszter.Már megint. Ennyi lett volna 2007? Azt hiszem elkezdtem öregedni.

Békés, boldog karácsonyt!

 EZÚTON SZERETNÉK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNNI A BLOG MINDEN OLVASÓJÁNAK! LEGYEN MEG AZ ÖRÖM AZ ARCOKON, A BOLDOGSÁG A SZÍVEKBEN, NA ÉS PERSZE A FINOM SÜLTEK, MEG A BEJGLI-HEGYEK AZ ASZTALON!
ÜDVÖZLETTEL: SZPD

Bloggerz

Folytatva a régi hagyományt, ma is feltöltök egy cikket, ami áfkorz az én tollamból jelent meg a minap. A címe Látogatás blogországban, bár ahogy mellékelt linken (ITT) jól látható, nem egészen ezen a néven jött le a lapban. Mindegy. Megígértem, hogy nem káromkodok. Ím hát az opusz.

Látogatás blogországban

A honi internetezők 85 százaléka tudja, mi az a blog, rendszeresen viszont csupán 5 százalék olvas ilyen jellegű tartalmakat, derül ki az NRC Piackutató közelmúltban végzett felméréséből.

Attól, hogy valamiről sokat beszélünk, nem biztos, hogy tudjuk is pontosan, miről is van szó. Néhány éve az internetes portál volt a slágertéma, mostanában a blogról esik gyakran szó. Maga a kifejezés Peter Merholztól származik, aki a weblog (webes napló) szót rövidítette ekképpen. De mi is valójában a blog? Technológia, publikációs felület, netán a maga módján művé-szet? Nos, az interneten fellelhető számos meghatározásból talán az alábbi tulajdonságok a legfontosabbak: 1. Olyan weboldal, ami nyilvánosan elérhető személyes naplóként működik. 2. A szerző személyiségét, személyes véleményét tükrözi. 3. Rendszeresen frissül. 4. Napló formában, fordított időrendben jelenik meg (legfelül a legfrissebb bejegyzések találhatóak).

Az első blognak nevezhető képződmények 1997-98 kö-rül bukkantak fel a weben, ám akkoriban ez csak kevesek hobbijának számított. Alig egy évvel később, 1999-ben aztán megváltozott minden. Egyrészt lehetetlenné vált a blogok ellenőrzése, hiszen számuk már meghaladta azt a mennyiséget, hogy bárki is képes legyen mindennap mindent elolvasni, másrészt új szoftverek jelentek meg, amelyeknek segítségével a blogolás olyan egyszerű lett, mint egy e-mail megírása. Innen számítják a blogok világméretű forradalmát.

Hogy sikerült-e nekik? Nos, Magyarországon még felemás a kép. Habár az internetezők 85 százaléka tudja, mi a blog, rendszeresen mégis csupán öt százalékuk olvas ilyen jellegű tartalmakat. Az NRC Piackutató közelmúltban végzett kutatásából kiderül, a honi fiatalok leginkább barátaik, ismerőseik vagy egy-egy közismert ember blogjait olvassák, míg a középkorú és idősebb netpolgárok körében a politikusok személyes internetes naplói népszerűbbek. A blogok - az on-line fórumokhoz hasonlóan - az internet hasznos és szórakoztató funkcióját egyaránt betölthetik. Az olvasók 49 százaléka szórakozásra, 42 százaléka információszerzésre, 15 százaléka pedig egyenesen szakmai ismereteinek bővítésére használja azokat. Az internetes naplók közösségépítő funkciója egyelőre csupán a látogatók hat százalékát vonzza, bár a hozzá- szólás lehetősége elősegítheti az azonos érdeklődésű, egy-egy témával kapcsolatban egy véleményen lévő csoportok létrejöttét. A férfiak és a nők, valamint a különböző életkorú internetezők körében közel azonos a blogolvasók aránya, jelentős különbség mutatkozik azonban az egyes demográfiai csoportok között az olvasott naplók jellegét illetően. A rendszeres látogatók 57 százaléka, leginkább a nők és a fiatalok elsősorban a személyes jellegű, úgynevezett én-blogokra kíváncsiak. A hazánkban is divatba jött politikai blogok elsősorban a férfiak és a 40 évnél idősebbek körében népszerűek, míg tematikus blogokat 40, hírblogokat 35 százalék szokott olvasni. Bár a blogolás lényege, hogy bárki a világ elé tárhatja gondolatait és érzéseit, az olvasók mintegy kétharmada nem ismerősei, hanem közismert emberek webnaplóit látogatja. Ez annak ellenére is így van, hogy szinte mindenki úgy gondolja, azok bejegyzéseit nem vagy legalábbis nem mindig a blog gazdája írja.

Míg az internetezők közel fele legalább alkalmanként olvas valamilyen virtuális naplót, addig saját blogot csupán négy százalékuk vezet. A tipikus blogger olyan huszonéves, aki így osztja meg gondolatait másokkal, illetve így fejezi ki önmagát. A politikusok motivációjáról már megoszlanak a vélemények. A blogolvasók többsége úgy véli, a politikusok is elsősorban azért írnak internetes naplót, hogy megismertessék gondolataikat a választókkal, ám az önreklám lehetősége is benne van. Bármi is a valódi motiváció, a politikusi blog kétélű fegyver. Az amerikai Trent Lott rasszista megjegyzéseket tett, ami után több blogger közzétette a tőle vett idézeteket. Az ügy egyre dagadt, míg végül Lott kénytelen volt lemondani a szenátusban betöltött elnöki pozíciójáról.

Teco titok

A közelmúltban igen nagy vihart kavart egy volt Tesco-s alkalmazott által jegyzett, botránykönyvnek indult kötet, aminek kezdeti hírverését meglehetősen gyorsan lecsillapította az áruházláncok bitang nagy lobbija. Azért megkerestem, s itt elolvasható meg le is tölthető e-book formájában. Szóval az Acrobat Readerrel megtekinthető pdf formátumos INNEN tölthető le, míg a neten olvasható html INNEN érhető el egy laza kattintással. Ennyit mára, karácsonyi vásárlás rulez!

Csapatépítő forralt bor

Tamás akcióban

Forralt bort főztünk a tegnap este. Rovatügyileg, versenyszerűen. Az egyetem előtt rendezett dzsemborin a gazdasági rovat teljes létszámban képviseltette magát, ami név szerint Ibolyát, Nikit, Tamást, Gábort, Bencét és persze jómagamat jelenti.

Gábor és a merőkanál

A jó hangulat sem hiányzott [Niki&Tomi]

Mivel ügyeletes voltam, ami este hétig tartó kötelező elfoglaltságot jelent, s a verseny már hat óra tájban elkezdődött, HG kollégával egyetemben [aki volt olyan dzsentlömen, s megvárt] késtem. Mire odaértünk a kampusz főépületének parkolójába, a forralt bor jó része már elfogyott. A Lídia Borház által biztosított nedű három fajtából: olaszrizlingből, kékfrankosból és egy kevés muskotályból állt, na meg persze fűszerekből. Finom lett nagyon, itták is böcsülettel az asztalunkhoz látogató ifjak.

Ki ez a jóképű srác az Ibolya és a Niki között? :D

A két fociguru: Gábor és Tamás

Csapatépítés forralt borral körítve [Ibolya, Tamás, Niki]

A versenybe egyébiránt kilenc cspat nevezett be, de a legtöbben néhány liter borocskával érkeztek csupán, így hát mindenki nálunk ivott. Mi ugyanis készültünk egy laza húszassal, csak hogy senki se fázzon. Ettől függetlenül valami undormány nedű nyerte a freestyle kategóriát, ahol mi a képzeletbeli bronzérmet szereztük meg. Persze a borhoz értők minket dícsértek, de ez a végeredmény szempontjából mit sem jelentett. Na, mindegy. Itt tényleg részvétel volt a fontos.

A tím: Ibolya, Tomi, Bence, Niki, Gábor és persze én

Az újságíró lelke

Tegnap egy hajléktalan nővel beszélgettem a veszprémi átmeneti szálláson. Karácsony előtt szívbemarkoló volt hallgatni a sztoriját, hogy pánikbetegsége miatt hogyan vesztette el állását, lakását és végül kamaszkorban lévő fiát, akivel megfelelő kéró híján szenteste sem lehet együtt. A cikk "Magányos karácsony" címmel meg is jelent a mai újságban, belinkelni sajna nem tudom, mert a webmatyik még nem tolták föl a Napló szájtra. Szóval a lényeg, hogy a nő, akit egyébként Rozáliának hívnak (ld. a képen), utolsó elkeseredésében írt levelet az újságnak, mert semmiféle munkát nem talál homeless mivolta okán. Márpedig meló meg pénz nélkül se albérlet, se gyerek. Ami a legjobb az egész sztoriban, hogy ma délelőtt már kaptam egy telefont a szerkesztőségben, amiben munkalehetőséget ajánlottak neki. Rögtön hívtam a hajléktalan szállót, s üzentem Rozáliának. Nagyon örült a hírnek. És akkor egy kicsit tényleg jó volt újságírónak lenni. Mert lehet, hogy helyes vágányra sikerült billenteni egy kisodródott életet, s ez kurva jó érzés.

***

Ja, és ma beszélgettem egy nagyott Likó Marcival, a legutóbbi postban említett Vad Fruttik emblematikus figurájával is. Ha a dumcsi hangulatának csak tíz százalékát sikerül valamily' módon beleinjekcióznom a szombati lapszámban megjelenő anyagba, akkor már nyert ügyem van. Jó lesz, no.

A magyar popzene jövője

Magamat az igényes zenekedvelők táborába tartozónak vallva kötelességemnek érzem, hogy itt a blogon is beszámoljak egy, a magyar popmjúzik poshadó állóvizét remélhetőleg felkavaró kezdeményezésről. Adva van a származását tekintve várpalotai Vad Fruttik zenekar, akik '96-os megalakulásuk óta ugyan egy rakat szakmai díjat bezsebeltek, ám nagylemezük mindeddig nem jött ki. Egészen mostanáig, amikor is az elektronikus cuccokat kiadó Mama Records úgy nem döntött, hogy elég a buzerátor bandákból, gyerünk nyomjuk ki egy eredeti és tehetséges együttes lemezét is. Szóval "Rózsikámnak digitálisan" címmel megszületett a műremek, amit a Likó Marci által vezetett brigád szerényen csak Máté Péter elektronikus reinkarnációjának nevez. És tényleg jó. A frontemberrel való jó kapcsolatom okán korábban is kedveltem a Vad Fruttikat, az egyik első demójuk meg is van valahol, ám az új album fényévekkel veri a honi mainstream összes próbálkozását. Lesz majd interjú is velük, de addig is tessék meghallgatni az általuk csak egyperceseknek nevezett dalrészleteket, aztán mehetnek a kommentek alulra, hogy kinek mennyire tetszik vagy nem tetszik.

Tehát a dalok (letöltés: jobb klikk/mentés másként)
Sárga zsiguli - Békebeli C64-es hanghatások, és lakodalmas szinti-betétek teszik elevenné a lakótelepi roma reaggiet a 80-as évek végének életérzésével
Forró nyár - Laza jazz-jungle lágy gitárokkal
Szerelmes dal - A klasszik 2006-os sláger: d&b-bossa-nova-disco turmix
Rió - Brazil ritmusok britpopos harmóniákra sub basszusokkal
Nekem senkim sincsen - Máté péteri lendület elektronikába oltva, költeménybe illő dalszöveggel
És a Sárga Zsiguli teljes változata is, igaz koncertfelvétel, de azér' jó...ITT.

Web 2.0

Szerkesztőségi továbbképzésen jártam ma Balatonalmádiban. Az össznépi brainstorming a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a lapcsoporthoz tartozó újságok munkatársainak a szervezők által etalonnak tartott médiamunkások elmondták, hogy mi van, meg jobb esetben azt is, hogy mi lesz. Utóbbi kategóriába tartozott a Mancs, Index, Wan2 olvasóként általam már régóta favorizált Uj Péter (ld. a képen), aki keményen felvázolta a helyzetet. Állak koppantak a teremben. Először attól, hogy mi is folyik ma a magyar és a nemzetközi médiapiacon. Hogy nem a kolumnás riport, nem a nagyinterjú, nem a jegyzet, hanem a rövid hír, a celebek élete, de elsősorban Britney Spears vagy Görög Zita lába közepe érdekli az olvasókat. Le kell menni bulvárba, hogy mindenki értse, illetve, ami még fontosabb, vegye meg a lapot. Ez van. De ez a kisebbik baj, mert celeb-hírekbe csomagolva is el lehet adni az értékes anyagokat. A fő gond az újságok - legyen az online vagy offline - jövője. Igaz magyarhonban még nem kopogtat az ajtón a vész, de külföldön, legfőképp az indexguru által agyonajnározott Egyesült Államokban már keményen nyomul a internetes szóhasználatban csak web 2.0-nak nevezett valami, ami valójában nem csak a világháló, hanem az egész társadalom életét megváltoztatja majd a nem is oly távoli jövőben. Elsődleges sarokkövei a mára mértékadóvá és hihetetlen népszerűvé vált blogok, amelyek egyszemélyes online-újságokként működnek a világ civilizáltabb, s persze netkapcsolattal jóval bővebben ellátott részein. Aztán ott vannak az úgynevezett social network-ök, azaz közösségi portálok. Ilyen például a milliós táborral bíró Orkut vagy a Myspace, itthon pedig a T-Online által bekajált iWiW vagy a MyVip. Aztán ismeret- és infószerzés terén a bárki által bővíthető online enciklopédia a Wikipédia, amelynek magyar változata is van már, persze meg sem közelítve a "nagy tesó" méreteit. Meg persze a kereskedelmi tévékre veszélyes videós szájtok, amelyeket próbál ugyan letiltani az összes médiamogul - eredménytelenül. A legismertebb ilyen stílusú oldal a YouTube, itthon pedig például a Videobomb. Ezek mind mind napi szinten is milliós forgalommal rendelkeznek, s a szám egyre nő. Oda kell figyelni, mert nagy lesz a baj.

Szívből szőtt takaró

Minden bizonnyal mindenkinek vannak kedvenc használati tárgyai. Kinek egy bögre, kinek egy kispárna, kinek egy kulcstartó. A tárgyak iránti vonzódásunkat általában személyes kapcsolatok, kellemes emlékek indukálják. Nos, én valahogy így vagyok a takarómmal, amit a kedvesem nagymamája kötött nekem még tavaly. Igazi mestermunka. Tudjátok, az a belebújús darab, ami jól jön a délutáni szundikáláshoz, a fotelos meccsnézéshez, amikor a téli estéken egy bögre forró almás-fahájas teával a kézben bugyoláljuk be magunkat. Még Móváron, a Melus szobájában láttam meg először, s rögtön elkezdtem fűzni, kérje meg a mamáját, kössön nekem is egyet. Persze Mari mamának nem kellett kétszer mondani, szíves-örömest készített nekem egy személyre szabott takarót, ami azóta is a szobám dísze. Eddig is szerettem, s kötődtem a szívből, szeretetből szőtt darabhoz, de amióta nem adhatok puszit, nem ölelhetem, s köszönhetem meg még ezerszer a sok kedvességet, amit tőle kaptam, nos, azóta még közelebb áll hozzám a takaróm. Mert tudom, hogy miközben kötötte, rám gondolt. Egy kapocs, egy örök emlék ez a pár négyzetméternyi fonál, amit a szobám mellett a szívemben is mindig megőrzök majd.

És én is bírom a Liptait

Kritikus fogyasztóként szemlélve a honi kereskedelmi média mocskát kitűnik, hogy kevés az értékes vagy legalábbis több évig izgalmas és változni képes "híresség". A Liptai azonban nem ilyen. Őszinte, s ezért is bírom. Az indexes Subba blogon a témában fellelt írást IDE kattintva lehet olvasni.