Az esküvők piaca

Azért néha felforr az agyvizem a sok baromságtól, amit olvasok a különböző internetes portálokon. Most éppen a Veszprém Aréna a téma, a két politikai oldal kölcsönösen cseszteti egymást, amivel nincs is probléma, hiszen ez a dolguk, s ezt teszik már hosszú évek óta. A nagyobb probléma azzal az ökörséggel van, ami az aréna idei terveit ismertető sajtótájékoztatóján hangzott el. 

Az egy dolog, hogy "a Veszprém Aréna bevételei teljes mértékben fedezik a kiadásokat - tájékoztatta a jelenlévőket Göttlinger László a Veszprémi Közüzemi Zrt. vezérigazgatója".

Persze csak azért lehet ez így, mert "az aréna 310 millió forintos bevétele mellett 309,6 millió forintot költ a Veszprém Arénát üzemeltető Csarnok Kft. Az építésre felvett hitel törlesztését (évi 300 millió forintot) a város vállalta magára, így az a Kft. költségvetésébe nem számít bele." Másképp ugye nem jönne ki a nullszaldó, de ez végülis mindegy, mert a debreceni Főnix sem nyereséges.

Amin igazán felrántottam az agyam, az a következő gondolatsor. "Az Aréna keresi az új lehetőségeket. Egy ilyen lehetőség az esküvők piaca – erről már Szauder Rita a Veszprém Aréna ügyvezető igazgatója beszélt. Előzetes felmérés alapján úgy tűnik, hogy igény mutatkozna erre a rendezvénytípusra."

Hát akkor beszéljünk őszintén. Ki az a barom, aki az ötezres Veszprém Arénában akarja tartani az esküvőjét? Ha van pénze az egymilliós bérleti díjra, akkor nyilván nem egy csarnokban tartja a lagzit, ha pedig nincs, akkor hiába akarná. Nem szeretem mikor hülyének néznek. 

(Az idézett részek az IndexVeszprém cikkéből származnak.)    

Egy kis történelem

Már többször leírtam itt a blogon, hogy mennyire is bírom a Vad Fruttikat, ezért most nem teszem meg újra. Sokkal inkább írnék az utóbbi időben befutott veszprémi-várpalotai zenekar múltjáról, merthogy a szimpatizánsok, esetleg rajongók legtöbbje nem igazán van tisztában a ténnyel, hogy a Likó kolléga vezette brigád már '96 óta nyomja a rakenrollt.

Nagyjából erre az időszakra - mármint a kilencvenes évekre - datálódik az ismeretségem a Fruttikkal, legalábbis egy közös koncerten (akkor még ugye én is büntettem a színpadon, lásd néhány bejegyzéssel alább), még a Vetési gimnázium alagsorában ekkor hallottam első alkalommal őket. Nem voltak több egy ügyes középiskolai zenekarnál, s eztán néhány évre el is tűntek a szemem elől.

Aztán a gimis korszak meg az évezred végén megint szembe találkoztam velük, ráadásul egy cédé formájában. Történt ugyanis, hogy az egyik barátom bátyjának az élettársának a lánya (lehet még követni? - ajaj) várpalotai ifjoncként hatalmas Vad Fruttik-fan volt, s meglepett a srácok egyik tíz dalt rejtő demócédéjével. Aztán a fősulin meg kiderült, hogy közös ismerősökből Dunát lehetne rekeszteni, így hát jó haverságba kerültem a jóképű frontemberrel.

Már akkortájt folyamatosan ba..tattam, hogy valamelyik koncerten játsszák el a már említett demócédéről ismert nótákat, főképp a Vízállásjelentést meg a Molnár nénit, de nem. És azóta sem. Mondjuk megértem, mert az új dalok fényévekkel jobbak, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Ám néha jó nosztalgiázni egy kicsit. Hallani, hogy honnan hova jutott el egy banda. Tessék csak letölteni és ámuldozni, nyilvános helyen találtam, nincs para.         

Vad Fruttik - Vízállásjelentés 

Vad Fruttik - Molnár néni

Ifjoncok

Kezdjük az alapállással. Munkámból adódóan elég sokféle emberrel, s élethelyzettel találkozom, épp ezért egyre ritkábban sikerül meglepődnöm bizonyos dolgokon. Ez tény. Néha azonban leesik az állam. Ott és akkor, amikor legkevésbé sem számítanék rá. A minap például anyu (aki tanítónő) javította az osztálya dolgozatait. Odapillantottam, s láttam, hogy az egyik lapon aláírás helyett egy pecsét szerepel. Kérdeztem: Miért? Hát elmondta, hogy az egyik imádnivaló kiskölyök, aki alig 20 kiló meg kábé 120 centi magas megkérte az apukáját, hogy készíttessen neki egy pecsétet. Olyat, mint amilyen a nagyoknak. Apuka megcsináltatta, s azóta a kiskölyök pecsételi a dolgozatait, amiben szerepel a név, titulus, cím és persze az aláírás hely is, amit ki is tölt a drága. Hát, szerintem beszarás. 

Jó, tudom, a mai kiskölykökön már nem szabad meglepődni, mert más világ ez már, de akkor is. Engem őszinte csodálattal töltött el már az is, hogy a Melus kishúga ötévesen felhasználói szinten kezelte a számítógépet és internetezett is, mégpedig úgy, hogy leiratta papírra a webcímeket és azután megkereste a billentyűzeten. Arról meg nem is beszélek, hogy kilencévesen az e-mail, iwiw, msn, különbözőő flash-alkalmazások alap dolognak számítanak neki, a torrentezést is csak azért nem nyomja, mert megtiltottam neki. Nincs mese kedves Olvasó, az ifjoncok tíz-tizenöt éven belül átbveszik majd a hatalmat. Vagy mégsem?

Tinédzseres

Nemrég kaptam a wiwen üzenetet Kangától, hogy április elejére szervezik a tízéves érettségi találkozót. Kérte, hogy küldjünk képeket is a középiskolás időkből, mert majd jól összemixelik és lejátsszák nekünk. Tízéves osztálytalálkozó? Egész egyszerűen botrányosan rohan az idő, de stabil közhelypuffogtatás helyett inkább beteszem ide azokat a zsenge tindézserkoromat dokumentáló képeket, amelyekből néhányat el is küldtem a megadott e-mail címre. Ím hát tessék, mindent a szemnek. Főképp zenekaros, de ez van. Kattintásra még nagyobbak lesznek. 

   

Segítő kéz

Néha az átlagosnál is jobb dolog lelkes tollforgatónak lenni. Tegnap például azért volt igen király fíling, mert csörgött a mobilom (szabi ide, szabi oda, egész nap kerregett a drága - persze a közélet Várpalota környéki bástyái honnan is tudhatták volna, hogy én ezerrel nyomom a hálidéjt), s igen jó híreket kaptam az éteren keresztül.

Még augusztusban írtam egy kamondi családról a Naplóban, akik igencsak reménytelen helyzetbe kerültek kissé egyszerű szüleik balfaszsága miatt. A részleteket most nem írom le, aki akarja ITT elolvashatja, a lényeg az, hogy egy házaspár családi házára több tízmilliós jelzálogot tett okos apuka és anyuka aztán bedőlt a hitel persze, végrehajtás alá került az ingatlan, s úgy volt, ha nem szereznek pénzt az árverésre (hitelt sehol sem akartak nekik adni), akkor mehetnek a híd alá a hétéves, gyógyíthatatlan beteg kislányukkal együtt. És akkor még a drága család akarta őket megverni meg minden a cikk megjelenése után. Na, mindegy.

A tegnapi hívásban egy kedvesen csilingelő női hang egy győri ügyvédi iroda képviseletében először is megköszönte az ominózus cikket, majd azt közölte velem, hogy csütörtökön lesz az árverés, s ha egy határontúli török származású uzsorás sem szól közbe, akkor 2,9 millióért Kamondyék megvehetik a házat. A saját házukat, ami a szüleik nevén volt eddig. Merthogy kaptak közben hitelt. Apukáék meg mehetnek a búsba. Jövő héten megírom majd az újságban, csak olyan jó volt ezt így hallani, hogy le kellet írnom itt a blogon is.

Freedom

És akkor szabadság. Öt nap, még a tavalyiból maradt, de kifejezetten jól esik így az általam leginkább gyűlölt hónap (igen, a január az - semmi értelme ennek a hónapnak, akár át is lehetne aludni a februárral együtt) legvégén. Végre nem kellett reggel hatkor kelni, hogy az óvári látogatás után (ott laknak a Melus szülei ugyebár, s néhanapján megejtünk egy hétvégi mítinget apukáéknál), hogy emberi időben, azaz legkésőbb kilenc-fél tíz körül beérjek a szeribe, hanem kényelmesen, nyugodtan szunyálhattam kilencig, aztán ebéd után majd start Veszprémbe, merthogy a hétvégén elfogyasztott oldalast azért le kellene izzadni a konditeremben. A héten egyébként én főzök majd, legalábbis a tervek szerint, habár a gulyásleves vagy a zöldbabfőzelék pörkölt feltéttel, netán a görög rakott burgonya ehető módon való elkészítése első blikkre kissé mission impossible-nek (gy.k.: lehetetlen küldetésnek) tűnik, de megpróbálom. Ha nagy a para, majd mentek az ízlelőből valamit. Végre lesz alkalmam elolvasni a karácsonyra kapott Johnny Cash életrajzi könyvet, lesz időm fogorvosra is, meg a széthullott térdem aktuális állapotát is megvitathatjuk Páll doktorral. Aztán akkor jövő héttől meg újra mehet a teremfoci, legalábiis remélem, mert a labdaéhségem kezd már aggasztóvá válni. Mert mozgás (főleg foci) nélkül nehéz, ahogy azt a kedves Nikolett is írta.

Dubai

Olvasom az Indexen, hogy szállodaépítési láz tombol a Dél-Alföldön. Egyszerre négy nívós hotel rekonstrukciója, illetve építése zajlik Szegeden, Mórahalmon és Szentesen, az összesen közel hétmilliárd forint értékű ingatlanfejlesztés megvalósítását 2,1 milliárdos uniós támogatás segítheti. A térségben nemcsak abban bíznak, hogy új munkahelyek jönnek létre, hanem abban is, hogy a szállodafejlesztések lendületet adnak más beruházásoknak. Jól is van ez így, jöjjön csak a tőke az országba. Mert szálloda az kell. Elvileg lesz nálunk is (Veszprémben). Kedvenc polgármesterem nagy dirrel-durral harangozta be késő ősszel, hogy egy dubai befektetőcsoport 300 ágyas luxusszálloda és élményfürdő építését tervezi a királynék büszke városában. Mindenhol elmondtuk mindenkinek. Azóta persze semmi hír az ügyben. Nagy a hallgatás, pedig kétlem, hogy a gazdasági válság nagyon megrendítené a kakaóbarna ifjak pénztárcáját, hiszen honfitársaik (a Manchester City újdonsült tulajdonosai) a Milanos Kakáért is gond nélkül kipengették volna a 120 millió fontot. Kíváncsi vagyok mi lesz a sztori vége.

Life Long Learning

Hét éve az egykor még Berzsenyi Dániel Főiskolának hívott intézmény B épületének sokat látott falai közt gubbasztva (ma hivatalosan Nyugat-Magyarországi Egyetem - Savaria Egyetemi Központ, röviden NYME-SEK...brrrr) hihetetlennek tűnt az általam hőn szeretett Mankó tanárnő állítása a life long learning-attitűdről, azaz, hogy a modern társadalomban elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás. Elképzelhetetlennek tartottam ugyanis, hogy az idősebb korosztály megbarátkozzon az akkoriban még viszonylag új dolognak számító internettel, nemhogy felhasználóként élvezze, s kiaknázza annak előnyeit. Ugyanígy gondolkodtam arról is, hogy büszke apák és családanyák iratkoznak majd be az egyetemekre továbbképzés és újabb diploma megszerzése céljából. Mára mindez valóssággá vált. Csak azért jutott eszembe, mert tegnap épp az édesanyámért szorítottam, aki sikeresen teljesített egy szigorlatot, s nem mellesleg profin használja a világhálót. Büszke vagyok rá, halad a korral.

Csótányékszer

Ha jól emlékszem a New York-i helyszínelők egyik epizódjában láttam ezt az ökörséget, s rögvest rákerestem a neten. Első blikkre persze hülyeségnek gondoltam, mert azért valljuk be, normális ember nem díszítene swarovski kristályokkal egy qrva bogarat, hogy a gyémántokkal felcicomázott, ennek megfelelően drágább változatról ne is beszéljünk. Mindez a baromság az amerikai (hát persze) Jared Gold kollekciójában tűnt fel, s állítólag a sok debil viszi is, mint a vattacukrot. Ja, azt még nem is mondtam, hogy persze életben van a kis csótányka, egy ezüstlánc tartja, s így föl-le sasszézik a kellően hülye delikvens kezén, vállán, vagy ahova épp tűzi.

Úgyhogy meg is van a tuti biznisz. A kínálat:

- Magyar házilégy arany bevonattal 49 990 Ft

- Hízott sertés a választott futballcsapat gyöngyökkel díszített dresszében és nadrágjában (súlytól függően) 12 990 - 24 990 Ft

- Originál magyar százlábú ezüst pórázzal és Police napszemüvegben 49 990 Ft

- Külön kérése bárkit és bármit bármivel feldíszítünk (ár megegyezés szerint)

Az igényeket kérem kommentben leadni, a várható szállítási idő 2 hét.

Végül pedig a meglepetés, gyermekkorunk kedvence végre képen: a rézfaszú bagoly. További ökörségek ITT.

Lottó

És elkezdtem lottózni. Sima ötös és skandináv. 2009-et írunk, s egyszerűen nem látok más esélyt arra, hogy normál kéróhoz jussak. Persze van az a verzsön is, hogy aláírok az államnak, mint bércsődör (8 év 2 gyerek - tudjátok?), kapok 2,4 milliót, eladósodom 40 évre, s akkor talán vehetek, vehetünk egy kétszobásat például az újépítésű Cédrusban, ahol a vasárnap ebédhez két épület között át lehet dobálni a tojást, annyira a másik seggében laksz. Ez van, de azért szeretem Magyarországot. Az országot, amelynek kifejezetten jól jött a gazdasági/pénzügyi válság, mert legalább lehet arra fogni, hogy: NA, LÁTJÁTOK EZÉRT SZAR NEKTEK!    

Hamvas Barack

Komolyan mondom ezek az amerikaiak kissé betegesek abból a szempontból (is), hogy még az elnökválasztás/beiktatás körüli mizéiából is túlhypeolt showt csinálnak. Nem is azzal van a baj, hogy kétmillióan követték a helyszínen Barack Obama elnöki esküjét (tanulhatna a mi Viktorunktól a nagy Amerika, ő egy sima budapesti Fidesz-gyűlésre összetrombitál ennyi embert :D), hanem az egész ceremóniát övező hisztériától. Jó példa erre a fenti kép vagy EZ a webshop, ahol elég komolyan dizájnolt Obamás cuccokat lehet kapni. Bevallom, egy-két pólóminta még tetszik is, habár azt nehezn tudnám elképzelni, hogy batikolt Hiller Pityus, esetleg James Bondos Kövér Lackó pólóban feszengjek a Kossuth utcán. És akkor néhány kép, hogy lehessen mit kommentelni. Az Obamás ötletért nagy köszi meg riszpekt jár a Kultplaynek. 

   

Róka

Brutális, véres fotók! Balatonba fagyott a róka! Ezen a címen hoztuk le (a mi jelen esetben a Napló onlájnt, esetleg onlinét jelenti) a blogon már több ízben említett Gégé kollégám fotósorozatát, amiből egy képkockát ide is kitettem, a többit meg ITT lehet megnézni, hadd növeljük csak a kattintások számát. Amire egyébként nincs is szükség, merthogy brutálisan sokan kukkolták meg a képeket, s jól fel is háborodtak persze. Egyik blogtesóm, a Fejvesztőt körmölő Söge például nem érti, hogy egy magára valamit is adó print/online sajtótermék hogyan is vetemedhet ilyen gaztettre. Mármint arra, hogy a maga teljes valójában lehozza a fent említett fotósorozatot. A szeriben is téma volt a róka, volt olyan kollégám, aki nem értett egyet a megjelenéssel, valaki meg igen. No, de hát erről szól a demokrácia. Azért egy mai berhidai kaland után megkérdeztem a Gégét is, hogy miért készítette el ezt így, a maga naturalista módján, mire azt a frappáns választ kaptam, hogy ez a természet rendje. És ezzel valamilyen szinten egyet is értek. Vagy legalábbis el tudom fogadni érvként. Különben pedig:

1. Ilyen alapon balesetet se fotózzunk, meg háborús képek se menjenek a tévében, mert annak aztán tényleg semmi köze nincs a természetességhez. 2. A jó Steve (ő az egyik onlájn hősünk) épp azért írta ki a brutális szót, hogy a gyenge lelkületű, érzékenyebb nethuszárok ne kattintsanak bele a hírbe. (Persze belekattintottak, nem véletlenül volt ott minden létező toplistában a Hírkeresőn). 

Szerintetek?  

MGMT

Tessék hallgatni és élvezni a XXI. századi űrrockot, amit két New York-i csóka alkotott meg. Ők az MGMT (a képen is ők ugyebár). Meg tessék olvasni a szombati Naplót is, ahol hosszabban és részletesebben éltetem őket.  

Music Playlist at MixPod.com

I hate winter

Most épp a mínusz tíz fok meg az ónos eső miatt. Majdnem hanyatt estem reggel a lépcsőház előtt, kocsival pedig még rosszabb a helyzet. Tele van már a tudatom a téllel, s ezen a jeges Balaton csodálata sem változtat. Sebaj, már csak 168 nap a VOLT-ig. Azt már fél lábon is kibírom. 

U.i.: Tudom, hogy tavaly is beszúrtam már ezt a képet,de a viszonyom a hideg évszakkal azóta sem rendeződött. 

Üzletben nincs barátság

Azért néha nagyon fel tudom rántani az agyam a tufa, kulturálatlan embereken. Valamelyest kapcsolódva Gégé kolléga posztjához, ezúttal is az a fránya mobiltelefon, illetve annak használata csapta ki nálam a biztosítékot. Történ ugyanis, hogy épp a reggeli edzés szerves részeként izzadtam az egyik gépen a konditeremben, amikor feltűnt nekem egy nem túl értelmesnek tűnő figura a fekvenyomópadnál. Tudjátok, az a patakyattilafrizurás (értsd: tarkopasz), kigyúrt, középkorú dinnyecipelő (értsd: folyamatosan feszítő, levegővételt nélkülöző) izomtibi, aki meg van róla győződve, hogy ő a legnagyobb király, másrészt pedig nem hajlandó tudomásul venni, hogy egy közösségi helyen bizony viselkedni kell. Nem is volt vele baj, amíg elvolt magában. Aztán jött egy ismerőse (szintén az okoscenter.hu előfizetője), aki említette neki, hogy kereste a Gyuri. Mármint telefonon. Az üzlet miatt. Ezt csak azért tudom, mert hiába edzettem mintegy 15 méterre, olyannyira hangosan osztották meg ezt az inormációt egymással, hogy a dübörgő zene ellenére esélyem sem volt nem meghallani. Így hát főhősünk elkérte a 2,5 milliméter vastag szétcsúsztathatós Nokiát a haverjától és felhívta a Gyurit. Tette mindezt üvöltve, a fitneszterem közepén feszítve sétálgatva, s mindekit qrvára szigorú arccal méregetve. Tíz percig tartott a csoda, ezalatt megtudhattuk, hogy az üzlet az üzlet, szemet szemért és fogat fogért. Érted Gyurikám, üzletben nincs barátság! Aztán izomtibi észrevette, hogy mindenki őt bámulja, s visszament a scott-padhoz bepattintani a bicepszet. Mert az mégsem járja, hogy feszes a bicó...         

Johnny és az éjszakai palacsinta

Nem, illetve igen. Jól olvastátok. Persze jön a kérdés: hogyan is jön össze a kettő? Nos, vasárnap este az egyik kedvenc Johnny Depp filmemet, az egyébként vagy tuctaszor látott Blow (Betépve) című örökbecsű múvit nyomta a Viasat3, így hát mi is letelepedtünk a tévé elé. Tizenegykor kezdődött a drága, előtte azonban tévézgettünk, beszélgettünk a Melussal, s szóba került a káposztás cvekedli, mint az általa rühellt, ám általam imádott étel (Istenem, még ma is összefut a nyál a számban, ha drága nagymamám káposztás kockájára gondolok). Aztán tovább forszíroztuk a témát, s előkerültek további klasszikusok, mint a barátfüle, a túrógombóc, a nudli vagy a stíriai metélt. Ettől persze rohadtul éhesek lettünk, s a Melus bedobta a mentő ötletet: palacsinta. Uzsgyi a nonstopba, s a tizenegyes filmkezdése már ott is volt a tányéron a lekváros-diós meg a kakaós finomság. Hát így találkozott Johnny Depp az éjszakai palacsintával a királynék városában.       

American Recordings

Ezt a gyűjtőnevet szokták használni Johnny Cash kései albumaira, amelyek Rick Rubin azonos nevű kiadójánál jelentek meg 1994-től 2003-as haláláig, s még utána is. Cash itt már egyedül, zenekara nélkül játszik. Őszintén és tisztán. Amellett, hogy olyan gyöngyszemeket alkotott ezekre a lemezekre, mint a Hurt, a When The Man Comes Around, a Deila's Gone vagy a God's Gonna Cut You Down, a legkülönbözőbb stílusú bandáktól és előadóktól dolgozott fel dalokat, s formálta át azokat a maga stílusára. Ilyen a U2-tól One, a Soundgarden-től a Rusty Cage vagy épp a Depeche Mode-tól a Personal Jesus. Óriási nóták mind. Ez most csak azért jutott eszembe, mert mind az öt albumot megszereztem mp3-ban, s épp ezt hallgatom. És nagyon jó, igazi téli estékre való, kissé depresszív, ám mégsem reménytelenséget sugárzó muzsika. Hallatszik minden, amit ez az ember átélt. Öt lemeznyi élettapasztalat. Szép.       

Jó utat Pali bá'!

A hír rövid és lesújtó: 71 éves korában ma délután elhunyt Németh Pál mesteredző. Vagy inkább Pali bá', ahogy mi hívtuk dobóberkekben. Apu mellett a honi kalapácsvető edzők lgnagyobbika, ez nem is kérdés. Pelyhedző állú tinédzser lehettem, amikor azt mondtad, ha te és apu meghalnátok, két éven belül kimúlna a dobóatlétika is Magyarországon. Rémálmomban sem gondoltam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Csak azt sajnálom, hogy nem érhetted meg, ahogy a Krisztián átveszi az olimpiai ezüstérmet. Mert ez volt minden vágyad, hogy olimpiai érmes tanítványod legyen. Hányszor, de hányszor mondat ezt apunak. Most azonban már csak egyvalami biztos, az égi magyar dobócsapatnak nincsen párja az egész világon! Jó utat Pali bá', hiányozni fogsz!

És akkor most a tiszteletedre jöjjön Szedikh és Litvinov 86-os csatája, ami világcsúcsot eredményezett. A 86.74 és társai. 

     

Scofield

Ínséges idők járnak a vérbeli sorozatdzsánkikra, hiszen a Prison Break tavaszig, míg a Terminator: The Sarah Connor Chronicles (továbbiakban PB, illetve TTSCC) februárig szünetel. Karácsony előtt lehúzáták a rolót, most a tengerentúli Megasztár, vagyis az American Idol mittudoménhányadik szériája dübörög ezerrel a Foxon. A nehét napokra nosztalgiaképp megnéztem a PB első évadját, úgyis régen volt már, habár szinkronnal elég fura volt hallgatni a srácokat, annyira megszoktam már az eredeti, s egyébként klasszisokkal jobb hangokat. Most pedig jöhet a mindenféle fórumon agyonajnározott Dexter első évadja, merthogy ha már ennyit jót írnak valamiről, akkor érdemes belekukkantani (és hát HGY kolléga is elkötelezett híve a szériának). Amúgy ki mit néz? Esetleg ajánlat, hogy mit és miért érdemes? Csak mert sorozat az kell, de előre szólok, hogy nem vagyok vevő a szitkomokra (kivétel a Rém rendes..) meg a dél-amerikai borzadályokra sem. Ja, és tudom, hogy istenkirály a 24, de nem merek belefoni, mert tuti egyszerre megnéznék egy évadot.  

Hegesztés

Bloghegesztés van ezerrel kedves Olvasó. Így utólag is elnézésedet kérem a sablon folyamatos változtatása miatt, de hetek óta keresek egy normális külsőt a nyeten, s hát nem egyszerű a történet, annyi szent. Herripotteres és nyújorkos van dögivel, de normális annál kevésbé. Na, mindegy, ez végülis az én gondom, a lényeg, hogy a mostani talán a végleges template lesz. Legalábbis remélem.Addig is türelem tornaterem, kommentben meg lehet csesztetni, hogy balfasz vagyok és különben is ronda a blog. 

Nehéz a dolga a törvénytisztelőnek...

Aki nem egy barlangban (ahol nincs net - ajaj!) töltötte az elmúlt négy-öt esztendőt, annak nem mondok újat azzal, hogy virágzik az internetes letöltés, főképp a különféle torrentszájtok. A lényeg ugye annyi, hogy legyen szó filmről, zenéről, játékokról, progikról, egy totál egyszerű szoftver segítségével totál ingyen le lehet húzni mindent, ahogy illik. Nem kell a boltba menni cd-ért, dvd-ért, GTA 4-ért, meg úgy általában semmiért. Persze a nagykiadók, forgalmazók lázadnak ezerrel, véres lándzsájukra a szerzői jogok szöveget kifüggesztve, ám a mindenható láthatatlan tömeget nem nagyon tudják megállítani. Eszesebbje (értsd pl. Radiohead vagy a honi sztyeppe muzsikusai közül a Kaukázus vagy a HS7)felismerve a lényeget albumát felpakolta a hivatalos szájtjára, inkább onnan töltsék a netpatkányok, mintsem két órával a bolti megjelenést követően akárhonnan. Hülyébbje küzd és bízva bízik - persze sikertelenül, mert nép, az istenadta nép az szarik a szerzői jogra és tölt.

Persze jogosan merül fel benned a kérdés drága Olvasó, hogy mi a (és most diplomatikus leszek) lótúrónak írok én erről az elég nyilvánvaló dologról itt a blogon. Nos, csak azért, mert tegnapelőtt kissé felforrt az agyvizem, s eldöntöttem, hogy kapják be a jogvédők. Történt ugyanis, hogy törvénytisztelő honpolgárként egy dvd-kölcsönzőbe vetett a sors, mivel nem akartam tökölni a letöltéssel meg a kiírással, inkább elcaplattam az üzletbe, kiválasztottam a filmet, otthon meg vártam a csodát. Mármint azt, hogy elinduljon a film. Másfél percet tudtam is élvezni az egyébiránt felejthető alkotásból, ám ott megálljt parancsolt a technika drága ördöge és se előre se hátra. Megpróbáltam még vagy tízszer, de az agyonkarcolt dvd nem akarta az igazságot. Telefonáltam, épphogy zárás előtt visszavittem, kicserélték egy másik filmre (a választottból nem volt több). Otthon ismét berak, elindít és várja a csodát. A csoda ezúttal nyolc percig tartott, aztán ismét konyec. Se előre, se hátra. Újra megpróbáltam, de az alig egy hónapos dvd-lejátszóm, ami a vasszöget is felismeri, csak annyit írt ki: nincs lemez. Fénynél újra feltűnt, a diszk totál szét volt karcolva. A fimnézésnek annyi. Akkor és ott úgy döntöttem, hagyom a pi...ba a dvd-kölcsönzőket, inkább lekapom vagy kölcsönkérem.