Cozma

No, akkor a Cozma-ügyből nekem ennyi egyelőre elég volt. Legalábbis itt a blogon. Harmadik napja erről szól ugyanis az életem, mert ugye vasárnapra én nyertem az ügyeletet a szerkesztőségben, az egész napos témakövetés után így hétfőn is foglalkoztam a gyilkosság bizonyos részleteivel. Nekem nyilatkozott például a történtekről Viktor és Ádám, a Patrióta üzemeltetői, akik a klub honlapjára is föltették a Naplós cikket. Folytatom, folytatjuk persze a történetet a lapnál, mert van még kibogoznivaló bőségesen, de az ügyet itt, ezen a fórumon lezártnak tekintem. Éppen elegendőek számomra a kommentek meg ez a videó, amit a Niki blogján láttam. (A csatolt képen Marian Cozma édesapja látható a Veszprém Aréna előtt. Azt hiszem ez mindennél többet mond. )      

Szégyen és gyalázat

Cigánybűnözés van? Jöhetnek a kommentek.

Francia kapcsolat

Leizzadtam ezerszer, meg stresszeltem persze a vőfély-projekt miatt. Ahogy már korábban írtam, Tibor barátom mennyegzőjén töltöttem eme nemes feladatot, s hát ugye mivel 1. Nincs túl nagy gyakorlatom, hiszen eleddig egy alkalommal, Mariann és a jó Richárd lagziján vőfélykedtem. 2. A profi vőfély az egyes pontban felsoroltak mellett azért is előnyben van, hiszen ha túlissza magát, vagy szimplán csak elbas...a a bulit, legrosszabb esetben nem hívják többet; én viszont szerettem volna továbbra is jó viszonyt ápolni Andival és Tibivel, meg persze a családokkal, ezért mázsás teherként nehezedett rám a tudat.

Azonban úgy érzem sikerült megoldanom. Lehet, hogy nem voltam annyira ízesen magyar, mint Laci betyár (mert ugye azért utánanéztem a dolgoknak :D), ám legjobb tudásom szerint tettem a dolgom. Volt csokordobás, tányértörés, pohárköszöntő, versek az egyébként elsőrangú étkekhez (Borcsa rulez, de komolyan), na meg a menyasszonytánchoz, sőt, még a menyasszonyi tortát méltóképp helyettesítő piéce montée-ról (ami egy francia valami, leginkább a gúlába rakott,s karamellhálóval összefogott képviselőfánkhoz tudnám hasonlítani, amúgy ilyen) is sikerült írnom egy frappáns versikét. És táncoltunk egy hatalmasat Melus drágámmal meg sikerült összebarátkoznunk a lagzi francia vendégeivel, akik amúgy az ifjú ara barátai, s az új ismeretség örömére koccintgattunk is böcsülettel Flo-val meg a többiekkel nagyjából reggel ötig. Jó volt ott lenni, na. Képek is lesznek, ígérem csak hát az ifjú házasok még nászúton, ott meg ugye mégsem illik zavarkolódni. :)

Aztán fontos volt még - legalábbis számomra - a héten az MKB Veszprém bajnoki diadala. Szerencsére az utolsó, mindent eldöntő meccsen sikerült 10 góllal leverni az egyébként roppant tenyérbemászóan viselkedő szegedieket, akik így szép csendben hazavonulhattak, s tovább gyarapíthatták a családi ezüstkészletet. Büszke voltam a fiúkra nagyon, megérdemelték. Megint jó volt kicsit veszpréminek lenni.

Megettük a szalámit

Többször írtam már arról a blogon, hogy a sport milyen szinten ki tudja hozni az emberből az őrültet. Meg a lokápatriótát. Ifjú sportrajongóként, tizenegynéhány évvel ezelőtt mindig azon keseregtem, hogy biz' milyen jó dolga is van a barcelonai, milánói vagy épp londoni tinédzsereknek, hiszen saját nemzetük, s ami még jobb, saját városuk csapatáért drukkolhatnak a nívós hazai vagy nemzetközi derbiken. Ez az opció ugyebár nekem a veszprémi foci tekintetében nem volt választható, így maradt a Fradi meg a Juve (az más tészta, hogy az év lúzere voltam 2006-ban, amikor mindkét kedvenc csapatomat kizárták az első osztályból). De nem volt az igazi. Így hát más sportág(ak) után néztem.

Első blikkre adta magát Veszprémben a kézilabda, akkor még Bramac, majd Fotex, ma meg ugye MKB Veszprém KC. Na, a régi csapatért aztán lehetett rajongani böcsülettel. Zsitnyikov, Gyurka, Sótonyi, Zsigmond, Zubjuk, Török, s persze Éles Józsi még ma is fogalomnak számítanak mifelénk. Aztán jött Zovko meg a légiósai, akik eleinte igen jól tolták. Sara papa, Sterbik Árpi, Jovic, na meg Dzomba BL-döntőig meneteltek, s akkor igen jó volt veszpréminek lenni. Aztán az utóbbi években valami eltört. Érdekelt persze, szurkoltam is ezerrel, de nem volt meg az igazi rajongás a csapatért. Most azonban alakul valami. Végre. Néhány kivételtől eltekintve klasszis, s emberileg is becsülhető játékosok (és edző)vannak ismét Veszprémben (hogy kik, azt most hagyjuk, bár a kézihez értők mindegyike tudja ki(k) a főparaszt(ok)). Nem tökéletes még a gárda, ezt az őszi BL-fiaskó is bizonyította, de lehet szeretni. És ez a legfontosabb. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a maguktól túlságosan elszállt szegedieket iszonyatosan megalázták tegnap a csarnokban. Megint jó volt tehát veszpréminek lenni.

A kis japán meg a zúzda

Nem volt eseménytelen a hétvége, annyi szent. Szombaton délután szülővárosom hőn szeretett kézilabdacsapatának aktuális BL-derbijét tekintettem Taibi cimborám, vagy ismertebb nevén a jó György társaságában, este pedig a Pigs Might Fly zenekar születésnapi koncertjére voltam hivatalos. Mondjuk arról frankón lekéstem, de erről majd később. Nézzük először a meccset, amit a tisztelt tévénéző nagyérdemű is nyomon követhetett, hiszen a Viasat3 minden magyar vonatkozású BL-meccset élőben ad. Ami jó.

Az izlandi bajnok, a Valur Reykjavík nem túl jó csapat, a csoport másik két erős együttese, a Gummersbach és a Celje már rommá alázta szegény ifjakat. Ezért nem ígérkezett nehéz meccsnek a szombati, még akkor sem, ha ezúttal az eleddig igen balfaszul teljesítő Cosma volt az elsőszámú beállós, hiszen a kicsit sem nagyarcú Gál Gyuszkót a hivatalos verzió szerint fegyelmi okok miatt nem nevezte Mocsai mester. Szerintem meg mehet ahova akar, mert a csapat nélküle sokkal motiváltabb és egységesebb volt. Jöjjön inkább a Zubai.

A meccs maga inkább volt látványos és szórakoztató, mintsem izgalmas. Merthogy hülyére verték a veszprémi legények a derék izlandiakat, akik - főleg a kb. 170 centi magas japán beütésű irányító - egyébként igen ügyesen pattogtatták a labdát. A vége 41:28 lett ide, az előbb említett, egyébként 210 centi magas Cosma meg 10 gólt dobott. Azért jó volt élőben nyomni.

Este aztán némi-nemű "melegítés" után a város szívében található Padlásra vezetett az utam, illetve az utunk hiszen Z., V. és Cs. cimboráim is velem tartottak a komoly zúzásnak ígérkező dzsemborira. Sajnos a masszív tökölés miatt sikerült lekésnünk a Pigs Might Fly koncertjét - akiknek Fevarin EP című hanganyaguk INNEN tök ingyér' letölthető -, így csak szóban tudtam meg, hogy jól sikerült a buli. Maradt a Subscribe, amit D. komám már vagy másfél esztendeje reklámoz folyamatosan, így hát kb. az ötödik sorból figyeltem az atomzúzás muzsikát celebráló csapat fellépését. Jó volt, csakúgy mint az a jó néhány ital, amit a barátaimmal elfogyasztottunk a pultnál...mindenkivel. Másnap persze nem kicsit fájt a fejem.

Szégyen és gyalázat

Pedig olyan szépnek indult ez a nap. Végre sikerült kialudnom magam, vásárolgattunk a Melussal, majd isteni ebédet rittyentett össze az egyeszrre három jogi vizsgára készülő párocskám. A gond azzal volt, hogy a könnyed és biztos győzelem tudatában ültem le megnézni a lokálpatrióta sportrajongóként a szívemhez oly közel álló MKB Veszprém KC Pick Szeged elleni meccsét, ami a bajnoki döntő első felvonása is volt egyben. Simán indult, egy-két gólos előny végig a csapatnál. Akadozott ugyan kissé a gépezet, ám magabiztosan mondogattam magamnak: a második félidőben majd bedaráljuk őket és 10 lesz közte. Nem lett, pedig két alkalommal is kettős emberelőnyben volt az MKB. Az tény, hogy a Szeged emberfelettit teljesítményt nyújtott, ám ettől függetlenül 7-8 góllal simán győzni kellett volna és akkor még örülhetnek is a Fernec kollégám által "szalámisoknak" titulált laposiak. Azért hetesekkel elbukni hazai pályán, úgy, hogy még az überparaszt Puljezevics is gólt lő...az csúnya. Szégyen és gyalázat. Fennállása óta másodszor nyert a Szeged Veszprémben.